Doctor Strange egy arrogáns pöcsfej, de mégsem lehet utálni
2016. november 06. írta: thedirector

Doctor Strange egy arrogáns pöcsfej, de mégsem lehet utálni

Doktor Strange

Doctor Strange

2016

Végre utalt a Marvel, úgyhogy kiadhatom a pozitív kritikám a filmről. Viccet félretéve bosszantó lehet sokaknak, hogy a Marvel nem tud hibázni és emiatt minimális dorgálás kap. Valójában ez azért nem igaz. Egyik eddigi alkotásuk sem lett hibátlan, így a D.S.sem, de elmarasztalni nem kell.

doctor-strange-movie-composer-cumberbatch.jpg

Varázsolj nekünk valami szépet

A stúdióban dolgozó kreatív elmék nagyon jól csinálják, de ami a legfontosabb: értik a dolgukat. A számokból értenek, ezért annyi kockázatot vállalnak csak a filmjeikkel, amit nagyon muszáj. Kicsit sem többet. Ennek a veszélye pusztán annyi, hogy az emberek ráunnak az egykaptafa alkotásokra. Itt jön viszont a csavar: Képesek mindig másfajta fűszert használni. Vagy csomagolást. Film nyelvre lefordítva: Műfajilag próbálnak mindig kicsit elmozogni. Ott vannak pl. az Amerika Kapitány filmek, amelynek az első része egy amolyan Indiana Jones jellegű kalandfilm volt, míg a második, a 70-es évek paranoid kém thrillereit idézi. A Galaxis őrzői vérbeli sci-fi. A Hangya heist movie, míg a Doctor Stange-dzsel behozták a misztikumot és mágiát az univerzumukba.

doctor-strange-movie-benedict-cumberbatch1.jpg

Ezen a műfajbéli kísérletezésen túl megsüvegelendő, hogy képesek nagy neveket megszerezni a filmjeikhez, ellenben kockáztatnak ismeretlen(ebb), Blockbusterekben kevés tapasztalatot szerző rendezőkkel. Nyilván bőven kontroll alatt tartják ezeket az alkotókat (erről pl Joss Whedon tudna mesélni), de a látszata legalább megvan, hogy valami kis újat látunk. Pedig, ha lekaparjuk a felszínt, alatta ugyanazt látjuk mindig. Ezúttal ismét egy eredettörténetet kapunk. Strange karaktere új még az univerzumban, ugyanakkor sajnálatos, hogy a Doki előéletéből nettó 10 percet kapunk. Pedig Benedict Cumberbatch bámulatosan jól bánik szerepével. Bár a képregényt nem ismerem, elhiszem neki, hogy ilyen. Tony Stark idéződik meg előttünk.

doctor-strange-movie-image-gallery.jpg

Arrogáns, nagyképű, ki ha én nem típusú fazon, aki remek sebész, de a sors fintora, hogy az altatás alatt álló emberekkel jobban megérti magát, mint a körülötte ébren levőkkel. Aztán Strange balesetet szenved és a kezében az idegek megsérülnek. Főhősünk megzuhan és elkeseredésében elutazik egy tanítóhoz, akiről az a hír járja, előhozza az emberek rejtett képességét. Tilda Swinton, mint Ancient One nem orvoslással, hanem a misztikummal és varázslással éri el ezt, így Strange eleinte kételkedik abban, amit lát. One megpróbálja meggyőzni a férfit, hogy ne csak magával, hanem a világ sorsának jobbá tételével és megvédésével is foglalkozzon.

doctor-strange-movie-tilda-swinton-benedict-cumberbatch.jpg

Fura egy film a Doctor Strange. Nem örültem, hogy újra meg kell néznem egy sablonos eredet sztorit: 1. A főhős bemutatása, jellemének felskiccelése. 2. Életét meghatározó fordulat 3. A remény megtalálása 4. Betanulás, megváltozás 5. Megoldás. Pontosan ugyanez ez a film is. Viszont a sokszor látott, egymás filmjeibe ki-belépő szuperhősök után jól esett egy új karaktert megismerni. Ráadásul meglehetősen sokáig nem is tekinthető szuperhős filmnek. Nagyjából jó háromnegyed óráig nem jutunk el oda, hogy Strange varázsoljon.

landscape-1459632762-benedict-cumberbatch-doctor-strange.jpg

Viszont sajnos a film elég pongyolán van megírva, és ritmustalan is. Hamar következett a baleset és hamar kezdte el birtokolni a képességét, majd eléggé furán a film nagyjelenete nem a végén, hanem a film úgy kétharmadánál következett be, a vége pedig összecsapott lett. Egy pár percre felsejlett a Zöld lámpás gagyisága. Úgy érzem félóra még a film javát szolgálta volna. Ezen felül viszont sok rosszat nem tudok mondani. Ha még meg akarnám rugdosni, megint leírhatnám, hogy gagyi a főellenség, de az az igazság, hogy tiszta szívvel nem írnám le, mert Mads Mikkelsen karaktere előrelépés az eddigiekhez képest. Célja van, előzményekben megmutatják a motivációját, manipulál és hát Mads Mikkelsen. Kb. ha akar, a szemével megöl embereket szóval az az arc már önmagában felér egy késdöféssel.

doctor-strange-teaser-poster.jpg

Amiért viszont a filmet mindenképpen érdemes megnézni: A látványa egyszerűen fantasztikus.

Képzeljétek el Nolan Eredetének városhajlítós félperces jelenetét tízre nyújtva, úgy, hogy szuperképességű emberek harcolnak a lefele hajló felhőkarcolók tetején, és mondjuk még három másik irányba forgatva.

Brutálisan jól néznek ki, és végtelenül kreatív. Michael Giacchino zenéje talán a legmaradandóbb az összes eddigi Marvel film közül. A karakterek lényege jól lett elkapva, legyen az Cumberbatch, Rachel McAdams (micsoda jól jelenetei vannak!), Chiwetel Ejiofor vagy Tilda Swinton. Ekkora nevű színészekkel nem lehet szögbe rúgni, és nem is tették meg. Pozitív, hogy nem tolták túl az űrcoelhot. Repkednek ugyan az asztrális test meg harmadik szem kifejezések, de totál érthető a film és a humora simán hozza a szokásos minőséget. Jó egysorosak, beszólások, gegek.

Összegzés: Pazar látványvilágú, remek színészeket felvonultató, humoros és érdekes film, ami megint újít egy picit az eddigi bevált Marvel recepten. Nem igazán tudom elmarasztalni, de a történet és a ritmika sablonossága, valamint a már ezerszer látott eredettörténeti panelesség mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

8.jpg

Ha tudni akarod, ki játszotta majdnem el a főszerepet és egyéb érdekességet, katt a mafab oldalára!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr311933979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása