Az utolsó skót király

The Last King of Scotland

2006

Miközben a 2006-os év főleg Véres gyémántról, Tégláról és Faun Labirintusáról szólt, a surranó pályán volt még egy baromi jó film, amiről annyiban esett szó, hogy "valami Whitaker" elvitte az arany szobrot Di Caprio elől.

Óóó Afrika

Dr. Nick Garrigan (James McAvoy) akárhol kaphatott volna jó állást, azonban ő a fiatalok kalandvágyától fűtve Afrikába ment orvosnak a 70-es években. Megérkezik Ugandába, ahol eleinte élvezi az életet: Nők, szórakozás, sok munka, hálás páciensek, távol a világ zajától. Aztán egyszer úgy alakul skót orvosunk belebotlik Idi Amin (Forest Whitaker) tábornokba, az ország új vezetőjébe, aki történetesen szereti a skótokat, ezért hamar maga mellé állítja a fiatal orvost. Kettejük viszonya azonban több lesz idővel, mint orvos, barát. Döntéshozóként is be kell sorolnia az idővel idegileg labilissá váló Amin mellé. Amikor azonban túlságosan belefolyik a politikába, Uganda belügyeibe és a jég is elkezd vékonyodni, valamint előtérbe kerülni Amin diktatórikus énje, akkor megpróbál kiszállni a játékból, csak "ez itt Afrika, itt más törvények uralkodnak..."

"Fehér ember menni Afrika". - akár ez is lehetne a film divatos címe, ha a (félre)fordításokat nézzük idehaza, ám szerencsére nem így lett. Ennek ellenére a film nem kíván változtatni a jól bevált formulán, miszerint az elnyomott afrikai országba kötelezően beleavatkozik a fehér ember, hogy majd megoldja az ügyeket. Ám a rendező, Kevin MacDonald nem akar mindent feketén-fehéren (haha) ábrázolni, ezért nem ad át minden jelenetet Nicknek. Az első komótos, ám iszonyat erős atmoszférával bíró egy óra után, minden felgyorsul és valószínűleg tudatos koncepció volt, hogy ne lássuk Amin, minden döntését. Ugyanis nagyokat lép előre a történet, és némely döntését nem látjuk. Gáláns döntés volt Nick szemszögén át bemutatni Amin változásának periódusait. Ez ugyan felértékeli Whitaker játékát és a történet összeollózása is megkíván némi figyelmet a nézőtől, árnyoldalként viszont sok jelenetnek nincsen rendesen megágyazva, ami baj. Főleg a vége sikerült picit kapkodóssá.

Ügyes rendezői döntés volt, hogy az operatőri játék pont olyan zaklatott, mint a film. Milyen is lehetne a felvételezés egy olyan országról szóló filmben, ahol állandóan történik valami rossz, ahol napról napra élnek az emberek. Végig mozgalmas, zaklatott (tudjátok, az a "remegős" fajta), bár a történet lassulásával, kezd tisztulni és nyugodni a kamera is. A zenék sincsenek sablon afrikai dallamokkal megtoldva, kellemes hallgatni való, de zömében csak a háttérben elszól, nem tolakodik.

MacDonald nem akarja a dolgokat a szánkba rágni. Sőt, igyekszik finom eszközökkel közölni. Ilyen például a tanácsos szerepkör változása, a humánusságtól a teljes embertelenségig. Viszont néha átesik a ló túloldalára és nagyon bizonyítani akarja, hogy van kiút a pokolból, az embertelenségből. Nem. Kérem Tisztelt MacDonald úr! Ha előtte két órán át csak azt tetszik sulykolni, hogy az embertelen, diktatórikus világ, beszippantja a jó szándékú, tenni akaró embereket is, akkor nincs feloldozás pár jelenet alatt. A lehúzásról ennyit. Ezen felül, még ki kell térni Whitakerre. Nyilván alanyi jogon nincsen Oscar díj, és ma még mindig nem olyan könnyű színes bőrűként nyerni, de az mindent elmond alakításáról, hogy milyen mezőnyben sikerült a diadal. Nem tudom szépíteni. Whitaker alakításától konkrétan beszartam. Megfagyott bennem a vér, ahogy nézett, a beszédstílusa tanítani való, és az egész átformálódása embertelen!! Embertelen! James McAvoy mellette kispista, pedig azért az ő hírnevét sem a hangyák hordták össze.

Összegzés: Szerintem sokan nem ismerkedtek meg még ezzel a remekművel. Pedig..pedig. Az utolsó skót király egy jól szerkesztett, végig érdekes, sokszor lélegzetelállítóan izgalmas és a témában "friss" alkotás két nagyon jó színészi alakítással és pár kezdő filmes (igen, Kevin első filmje volt) hibával. Ez legyen a legnagyobb baj. Innen van mit tanulni, de ez mindenhogy klasszikussá érett.

Értékelés: 8,5/10