A nagy balhé

The Sting

1973

Immár 45 éve, hogy bemutatták minden átverős, csavaros, bűnügyi-vígjáték filmek etalonját, vagy most már korából adódóan is lassan nagypapáját. A nagy balhé a 70-es évek – amúgy is piszok erős – felhozatalának egyik ékköve, és ezt olyan halmazban értem, amikor volt Keresztapa, Mechanikus narancs, A hálózat, A taxisofőr, Alien, Star Wars, Ördögűző, Apokalipszis Most!, Francia kapcsolat stb… megannyi alapmű, minden stílusban készült legalább 1-2 kiemelkedő, de bűnügyifilm-vígjáték csoportban messze ez a film a király. Talán azóta is.

George Roy Hill 7 Oscar díjjal (köztük a legjobb film!) jutalmazott alapvetése a kor két szépfiújával a fedélzeten készült el. Robert Redforddal és Paul Newmannel. Előbbi alakítja Johnny Hookert a szélhámos fiatalt, akinél sosem koppan a pénz. Igazából nem is az motiválja, hogy legyen, hanem az átveréssel járó izgalom. Amikor Johnny régi cimborája fűbe harap a szakma nagy öregjével Henryvel (Newman) összefog, hogy megcsinálják „A” nagy balhét, volt társuk emlékére. Ehhez kapóra jön a kapzsi és szintén zsivány Doyle Lonnegan (Robert Shaw) bankár, aki a fiúk első számú célpontja lesz. Csak kell még előtte egy csapat.

Mai szemmel nézve is üdítő volt látni, hogy mennyire eszes és végtelenül lelazult ez a film. Simán, nagyon simán állta ki az évtizedek sok produktumot eltaposó próbáját. Nyilván rengeteget hozzátett, hogy a főszereplők és a rendező, George Roy Hill már ismerték egymást a Sundance kölyök című előző munkából. Ennek okán nem kellett összeszokniuk, simán érezhető a „kémia” a két főszereplő között. A magánvéleményem – ami így teljesen nem mérvadó - , hogy Newman nevetségesen lejátssza Redfordot a vászonról. Pedig nem ő kapta az izgalmasabb feladatot a „mentor” szerepében, de van 2-3 olyan jelenete, ami klasszikus, Redford pedig leginkább hát..sármos. Soha nem igazán voltam annyira oda érte, elismerve és tisztelve a tehetségét és életművét, szerintem ez a szerep neki könnyű volt. Egyenesebben kimondva: Örömjáték, amolyan "redfordosan"

A film nem is főleg a rendezés miatt ennyire jó, bár ezt is kár volna elvitatni, hiszen igen stílusos és mértéktartó, ritmusos Hill rendezése, hanem mert a forgatókönyv óramű pontossággal adagolja a csavarokat, a humort és a drámát, keverve ezt úgy, hogy nem oltják ki egymást a műfajok. Nem túl harsány a humora, de a drámája sem követeli ki a könnyeinket. Stílusos. Amire csak rátesz, hogy a 30-as évek Amerikáját tették meg a film korának. Érezhető a”gengszter” hangulat, mégsem erőszakos, véres a film. Megvannak a műfaj karakter ismerős pillanatai (lásd az isteni Robert Shaw nyalka hajú „keresztapás” Doyle-ját), mégsem lehet rámondani, hogy gengszterfilm lenne.

Összegzés: Pokolian csavaros és stílusos film, ami szó szerint fejezetekben meséli el egy átverés történetét. Scott Joplin iszonyú jó és mára kultikus zenei válogatásától kezdve a remek színészeken át a piszok jó forgatókönyvig minden azért dolgozik, hogy szórakozzunk ezen a remekműven, még így is majdnem elérte, hogy a film elmismásolt mondanivalóját feledjük, pedig ha valamibe, ebbe az egybe bele lehet kötni, de érdemes? Nem hinném.