Repülők, vonatok, autók

Planes, Traines and Automobiles

1987

John Hughesról mindenki tudja, hogy a 80-as, 90-es évek legnagyobb vígjáték és ifjúsági filmese volt. Tekintélyes életműve főleg forgatókönyvírásból áll, de azért párszor a kamera mögé is odaállt. Ezekből az esetekből született például a parádés Tizenhat szál gyertya, a Nulladik óra, a Meglógtam a Ferrarival, vagy a mi személyes kedvencünk és aktuális havi filmünk, a Repülők, vonatok autók.

Könnyű lenne ráfogni, hogy a R.v.a egy tipikus buddy movie, amiben két ellentétes személyiség idegesíti halálra egymást másfél órán keresztül, miközben atom jó dumák, és helyzetkomikumok váltják egymást. De ez egyáltalán nem igaz a filmre. Az tény, hogy Neil Page (Steve Martin) és Del (A néhai szuper John Candy) háladáskor akadnak egymásra. Neil értelmes, jómódú ember, akinek a tisztaság, a nyugalom és a kényelmes komfortzónáján belüli élet a legfontosabb a családja mellett.  Del  - meglepő módon – pont az ellenkezője. Kövér, nagydumás alak, aki akkor sem tudja befogni, mikor már saját maga is azt szajkózza „befogom én ha kell…” és már löki is tovább a dumát. Kettejük kalandja ott indul be, hogy a vihar miatt a repülőjük nem száll fel, így Neil kénytelen valami más megoldást találni, hogy időben hazaérjen a családjához. Persze akkor még nem sejti, hogy Del tanácsai, segítőkész ötletei rémálomba fordulnak.

A történettől nagy csodákat nem kell válni, mondhatnánk road movienak, de azért nem teljesen fedi le a valóságot. Vígjátékként viszont teljesen helytáll a film, de nem is John Hughesnak hívnánk az illetőt, ha nem rakna bele egy csipetnyi drámát, érzelmeket.  A legfontosabb az ilyen filmek esetében mindig az, hogy a casting hogy sikerült, és hogy a fő színészek megtalálják e a közös hangot. A korabeli feljegyzések nagyon jó kedélyű és simulékony embernek írták le Candyt így nem volt nehéz dolga Steve Martinnak, hogy sikerüljön összefésülni a köztük lévő kapcsolatot. Mivel utóbbi a film, sértődékeny, folyton valami miatt duzzogó karaktere, neki volt nehezebb dolga (hiszen alavetően  Ő is humorista), tökéletesen oldja meg a feladatát.  Candy pedig Candy. Nincs mit tenni, egy korszakos zseni a vígjátékok történelmében.

Hughes pazarul találta meg a kémiát köztük. Rengetek nagybetűs IGÉNYES poént talált ki, amikben tényleg nem az undorító, harsány poénok, hanem a míves, és pengeéles viccek ülnek, amihez a Krácsony közeli hangulat. az eszközök és az egész utazás rengeteget tesz hozzá. Ráadásul nem egy remek, idézhető egysorost pakolt hozzá. A ritmus, zene és a fényképezés is kiváló. A háttérben meghúzódó keserédes dráma pedig még egy fokkal kiemeli a „tucat” vígjátékok közül.

Összegzés: Vitán felül fergeteges vígjáték és történet a férfi barátságról, ami egy olyan korból való még, amikor a humor tényleg viccektől volt vicces, nem viccesnek szánt dolgoktól. Egy olyan alkotói gárdától, akik közül sajnos már sem Hughes, sem Candy nincs velünk, de ez a film a világ végtelenségig vicces lesz. Aki nem így gondolja, annak Del Griffith adja el a függönykarikákat.