Ők fognak ma éjjel Oscart nyerni! Tippek, jóslatok!
2017. február 26. írta: thedirector

Ők fognak ma éjjel Oscart nyerni! Tippek, jóslatok!

Egy év az egy év, akárhonnan nézem és ez megint eltelt, mikor legutóbb hasonló sorokon elmélkedtem. Durva. Na, de vannak dolgok, amik nem változnak és vannak, amik túlzottan is. A tavaly "mé nincs fekete jelölt" után  idén belehúztak és csak a fő filmek közül is három (a kilencből) főleg feketékkel foglalkozó film. Üsse kő, nem rossz alkotások. De a színészi kategóriákban egyértelmű az, amitől tavaly ilyenkor tartottam: Nevezetesen mindenképpen hajbókolni akarnak a nép akarata előtt, "hogy mennyi színesbőrű jelölt van, nézzétek!", kiszorítva ezzel arra alkalmasabb színészeket, színésznőket.

pic.jpg

Ezúttal nincs olyan durván mellé lőtt alkotás a jelöltek között, mint anno A Dán lány, A nyomorultak, A rém hangosan és irtó közel stb..korrekt mozik jutottak jelölésig, ráadásul nem egy igazi kisköltségvetésű gyöngyszem.

Legjobb film:

Rettentő szomorú vagyok, mert a szerintem 2016 legjobb filmje nem került be a listára, pedig, ha valami Az éjszakai ragadozók idevaló. Nagyjából a díjszezon három filmre fókuszált végig, ebből is kettő emelkedik ki ebben a kategóriában: A Holdfény (Moonlight) és  Kaliforniai álom (La La Land) (A harmadik A régi város nem ebben a kategóriában lesz érdekelt). Utóbbinak sokkal jobbak az esélyei, ezt rekord számú jelölése (14!) és az eddigi díjátadón és kamara díjakon nyújtott teljesítménye is indokolja. A PGA-DGA-SAG-ból kettőt (talán a két legfontosabbat, a rendezést és a filmet) már megnyert. A BAFTAT és a Globeot is letarolta és sorra kapott az egyéb kritikusi szervezeteknél is díjat.

Aki nyerni fog: Kaliforniai álom
Akinek nyernie kellene: Kaliforniai álom vagy Hell or Highwater

Legjobb rendező:

Ugyanaz pepitában. Barry Jenkins és Damien Chazelle. Azaz Holdfény és Kaliforniai álom. Utóbbi szinte bebiztosította magát a DGA díjjal. Talán akkor lehet valami esélye előbbinek, ha úgy döntenek, hogy azért Chazelle mégse nyerjen már 2 egész estés filmjével 31 évesen Oscart (majd adnak neki valami pocsék filmért, utólag, ahogy szokták), hanem odaadják a nála pár évvel idősebb Jenkinsnek, aki ráadásul első fekete rendezői lehetne, aki Oscar díjas. Erre viszont kevés esély van, és valljuk be: Azért Chazelle odatette megint. Ne menjünk el a tény mellett sem, hogy Mel Gibson 20 év után megint itt fog mutatványozni premier plánban a jelöltek között.

Aki nyerni fog: Damien Chazelle (Kaliforniai álom)
Akinek nyernie kellene: Damien Chazelle (Kaliforniai álom)

Legjobb színész:

Ebbe a kategóriába sem igazán lehet belekötni: Denzel Washington, Viggo Mortesen, Casey Affleck, Ryan Gosling, Andrew Garfield. Az egyetlen akivel nem vagyok maximálisan kibékülve, az utóbbi. Garfield százszor nagyobbat nyújt a Némaságban. Persze A fegyvertelen katona a könnyebben emészthető mozi és az szolgálja Amerika érdekeit elsősorban, semmint egy minimalista 17.századi dráma a japánok által megkínzott keresztényekről, de a tény attól még tény. Egyébként Casey Affleck meglehetősen sok díjat nyert ahhoz, hogy éllovasa legyen kategóriájának. A régi városban szuper játékot mutatott fel, én mégis azt gondolom, hogy Mortensennek annyira kitalálták ezt a Captain Fantastic szerepet, hogy ha ő nyerne, akkor is jó helyre kerülne. Affleck ellen szólhat egy régi ügye, amelyben nőkkel erőszakoskodott, de eléggé szőnyeg alá került ahhoz, hogy ártson valaha is neki. Na meg bátyja és Matt Damon a filmjének a producere. Azt hiszem sokat elmond a támogatottságáról.

Aki nyerni fog: Casey Affleck (A régi város)
Akinek nyernie kellene: Viggo Mortensen (Captain Fantastic)

Legjobb színésznő:

Amy Adams! Két akkora filmmel (Éjszakai ragadozók, Érkezés) jelentkezett, mint a ház. Bármelyikért indokolt lenne a jelölés, de nem. Inkább dobjuk be 178.alkalommal is Meryl Streepet. Amúgy lényegtelen abból a szempontból, hogy Natalie Portman második és Emma Stone első díjáról fog szólni a kategória. Nagyon kiegyenlített, de az utóbbi időben Stone-nak nagyobb a sansza, mivel a SAG-on ő diadalmaskodott. De semmi meglepő nem lesz abban sem, ha Natalie fog nyerni.

Aki nyerni fog: Emma Stone (Kaliforniai álom)
Akinek nyernie kellene: Egyik sem volt korszakalkotó munka, de Emma Stone akkor.

Legjobb mellékszerep (férfi)

Elég erős gárda: Dev Patel, Michael Shannon, Jeff Bridges, Mahershala Ali, Lucas Hedges. Őszintén szólva mindenki óriásit játszott a saját filmjében, de Dev Patel mit keres itt? Nyilvánvaló kategória csalás. Amúgy Ali eléggé bitorolta a kategóriát. Egyetlen hendikepje, hogy tévés színész és ez hátrány az AMPAS-nál. A másik esélyes Jeff Bridges.

Aki nyerni fog: Mahershala Ali (Holdfény)
Akinek nyernie kellene: Michael Shannon (Éjszakai ragadozók)

Legjobb mellékszerep (nő)

Viola Davis kategóriát csalt, ez pedig egyértelműen díjat fog érni. Amúgy majdnem teljesen fekete lett a kategória, de összességében megérdemelt jelölések. Nicole Kidman az utóbbi időszakának legjobbját alakította, egyébként még Michelle Williams is remekül játszott A régi városban.

Aki nyerni fog: Viola Davis (Fences)
Akinek nyernie kellene: Michelle Williams (A régi város)

Legjobb eredeti forgatókönyv

Három kiemelkedő alkotás van: Kaliforniai álom, Hell or Highwater és A régi város. Ez egy lefutott kategóriának tűnik, amennyiben nem akarnak rekordot beállíttatni a Kaliforniai álommal. Valószínűleg Kenneth Lonergan fog örülni.

Aki nyerni fog: Kenneth Lonergan (A régi város)
Akinek nyernie kellene: Taylor Sheridan (Hell or Highwater)

Legjobb adaptált forgatókönyv

Egy kissé gyengécskébb kategória. A Holdfény kiragyog, hogy költői lehessek. Nem is igazán van más ellenfele. Ha Chazellenek akarják a rendezőit,  akkor ez lehet a vigaszdíja. De, ha nem akarnak sokat nyeretni vele, vagy akkor még Denis Villeneuve lehet a befutó.

Aki nyerni fog: Barry Jenkins (Holdfény)
Akinek nyernie kellene: Barry Jenkins (Holdfény)

A többi kategória csak érintőleg:

Legjobb idegen nyelvű film:

Aki nyerni fog: Az ügyfél (Irán)
Akinek nyernie kellene: Toni Erdmann (Németország)

Legjobb animációs film:

Aki nyerni fog: Zootropolis
Akinek nyernie kellene: A vörös teknős

Legjobb eredeti dal :

Aki nyerni fog: City of Stars (Kaliforniai álom)
Akinek nyernie kellene: Audition (Kaliforniai álom)

Legjobb eredeti filmzene:

Aki nyerni fog: Justin Hurwitz (Kaliforniai álom)
Akinek nyernie kellene: Justin Hurwitz (Kaliforniai álom)

Legjobb vágás:

Aki nyerni fog: Tom Cross (Kaliforniai álom)
Akinek nyernie kellene: Jake Roberts (Hell or Highwater)

Legjobb operatőri munka:

Aki nyerni fog: Linus Sandgren (Kaliforniai álom)
Akinek nyernie kellene: Linus Sandgren (Kaliforniai álom)

Legjobb látvány rendezés:

Aki nyerni fog: Kaliforniai álom
Akinek nyernie kellene: Érkezés

Legjobb ruha terv:

Aki nyerni fog: Colleen Atwood (Legendás lények és megfigyelésük)
Akinek nyernie kellene: Colleen Atwood (Legendás lények és megfigyelésük)

Legjobb haj és smink:

Aki nyerni fog: Star Trek: Mindenen túl
Akinek nyernie kellene: Star Trek: Mindenen túl

Legjobb vizuális effektek:

Aki nyerni fog: A dzsungel könyve
Akinek nyernie kellene: A dzsungel könyve

Legjobb hangvágás:

Aki nyerni fog: Érkezés
Akinek nyernie kellene: Mélytengeri pokol

Legjobb hangkeverés:

Aki nyerni fog: Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet
Akinek nyernie kellene: Kaliforniai álom

A dokumentumfilmről és rövid filmekről nem tudok nyilatkozni, mert nem láttam őket.

Az este valószínűleg nagy nyertese lesz a Kaliforniai álom, aki véleményem szerint 8 és 10 díj között fog végezni: Legjobb film, rendezés, női főszerep, vágás, látvány rendezés, operatőri munka, filmzene és eredeti dal.  A Holdfény 2-3 kategóriában diadalmaskodhat. 2 díjat fog kapni A régi város és egyet a Fences.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr4812287627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása