Arábiai Lawrence

Lawrence of Arabia

1962

Idén három hosszú epikus filmet terveztem be a klasszikus rovatba. Ebből a Ben Hur már debütált februárban, most pedig itt a nem kevésbé könnyű szórakozást nyújtó Arábiai Lawrence, mely nem sokára 55 éves lesz.

Homok

...mégsem igazán fog az idő vasfoga rajta. A rendezői változat közel 4 órás verzióját megnézve nem akart szűnni az a gondolatom, hogy David Lean rendező baromi szerelmes volt a filmjébe. Ugyanis bőven lett volna kihagyható rész, de ne szaladjunk ennyire előre. T.E.Lawrence angol hadnagy élettörténetéről van itt szó, aki az első világháború idején az arab törzseket összefogásra próbálja rábírni, a megszálló törökökkel szemben. Eközben pedig beleszeret egy idegen nép kultúrájába, tájába, és talán a lakosságába is.

A talán szót azért használom, mert már néhány évtizede vita van róla, hogy Peter O Toole (Lawrence) karaktere homoszexuális-e? Tény,hogy vannak erre utaló jelek, ahogy simán be lehet magyarázni a bajtársiasság finomabb megnyilvánulásának is. Hazudnék, ha azt mondanám bennem nem futottak át efféle gondolatok a film nézése közben. Igazságot nyilván nem lehet tenni, hiszen ebben az időben egy ekkora költségvetésű film esetében szinte elképzelhetetlen lett volna nyilvánosan meleg főszereplővel ellátni egy filmet. Maradjunk abban, hogy szerintem voltak kifejezetten feminin elemei a filmnek, úgy, hogy a közel 240 perc alatt nem volt egy darab nő sem a filmben. Nézzük meg a néhai zseniális kritikus Roger Ebert mit mondott a film ezen olvasatáról: "62-ben egy több milliós költségvetésű epikus mű nem vállalta volna fel ezt, viszont Lean és Bolt forgatókönyvíró nem szerettek volna egy tipikus akcióhőst a vásznon látni, ezért bekerült a filmbe, minden, aminek be kellett, aki akarja, észre is fogja venni".

A fenti történetből jól kidívik, hogy mennyi filmre hatott utólag az Arábiai Lawrence. A teljesség igénye nélkül hasonlóval próbálkozott az Utolsó szamuráj, az Avatar vagy a szinte ctrl c-ben a Farkasokkal táncoló is. Talán az utóbbival van legnagyobb összhangban Lean filmje, már ami az epikusságot illeti. A 70 mm-es filmre forgatott képek lemásznak a vászonról szinte. Elképesztő munka van abban, hogy ez a film így nézzen ki, és mai viszonyban is bármilyen kalandfilmmel pariban van, sőt az élethűségben még most is etalon. Nyilván sokat forgattak a szabadban, igazi állatokkal, igazi helyszíneken, ami kellően meg is terhelte a stábot. Peter O Toole például jól meg is zuhant a forgatás után.

Az epikusság nálam túlságosan kétélű fegyver volt a filmben. Az a bajom, ha minden szabadtéri jelenet iszonyat nagy volumenű és menő, akkor, elvész az igazán fontossága az adott jelenetnek. Ha minden cool, akkor semmi nem az. A sivatagon kívüli jelenetek viszont laposak és ezt Toole és Omar Sharif - amúgy parádés - játéka sem ment meg néha az unalomtól. Lehetett volna vágicsálni ebből a filmből. Amúgy a kaland, a humor és a dráma is tökéletes összhangban van. Miért tartjuk mégis klasszikusnak azon túl, hogy bőven megelőzte a korát a rendezés és az operatőri munka, történetvezetés is előremutató volt?

Azért mert az Arábiai Lawrence nem egy fizikai utazás. Nem egy felszín feletti egyetemleges üzenet. Nem egy konfliktus katartikus megoldása amerikai módra (egy ideig bennem is felmerült ez a gondolat), hanem egy spirituális utazás, a jellem fejlődése. Lawrence a saját karakterét akarta legyőzni. A saját szemében akart emberfelettivé válni. Több lenni, annál, mint amire tartották. Majd, mikor elkezd kiábrándulni ennek az önképnek a hamisságából, megtalálja magában újra a közönséges embert. Nagy dolgot vitt véghez, de be kellett látnia, hogy nem Isten (még ha a film finoman próbálja is úgy beállítani). Fantasztikus utazás ez a felemelkedéstől az önkép ledegradálásáig és a zuhanásig. A kényelmetlen felismerésig.

Összegzés: Csodálatos gondolatgazdag film, az önismeretről, kultúrákról, megváltásról. Nem tartom hibátlannak, mert túl epikus, túl nagy, túl hosszú és túl hangos, ahhoz, amit valójában képvisel, de hogy előremutató és korát megelőző alkotás volt, az biztos.