Sicario – A bérgyilkos

Sicario

2015

Állandó vitatárgyát képzi filmeknél, hogy vajon jó-e és ha igen, akkor mennyire, ha egy rendező folyton ugrál a műfajok között. Sokak szerint, aki tehetséges az szinte bármiben megveti a lábát. Mások szerint, ha valaki valamiben jó, akkor alkosson abban. A mérleg egyik oldalán ott van pl. David Fincher, akinek az életműve tele van thrillerekkel, ráadásul mindegyik erős darab. Másik oldalon meg ott van pl. Scorsese vagy Spielberg, akik több műfajban is bizonyítottak. Ez tényleg az egyéntől függ.

Mexikói kanadaitól

Azért gondoltam így felvezetni Dennis Villeneuve filmjét, a Sicariot, mert az úriember az elmúlt 5 évben pontosan 4 féle műfajban próbáltam ki magát. 2010-ben a Felperzselt földdel az Oscar jelölésig jutott, és sajnos a legjobb idegen nyelvű filmek között el is vérzett Bier filmjével szemben. Pedig abban az évben a Felperzselt föld emberek egész csoportját borzasztotta el és vett rá szégyenérzet gyakorlására. Aztán sorrendben jött a Fogságban, amitől megint mindenki totál padlót fogott. Nem rég pedig az Emlékmás misztikus thrillere vitte tovább Jake Gyllenhaal jó hírnevét, noha az a film nem volt egyöntetű siker. A hamarosan érkező Szárnyas fejvadász 2. előtt pedig még összeütött egy feszes akciófilmet derék kanadai rendezőnk. Thriller, háborús dráma, misztikus thriller, akció és scifi. Láthatóan Dennis nem az a rendező lesz, aki folyton a biztonsági játékra apellál. Viszont az ilyen kockázatvállalás egyik lehetséges következménye, hogy valamiben talán az illető nem túl jó. Igen. Kitalálhattad. Nem az akciófilmes-drámás irányvonal az, ami a legjobban áll Villeneuvenek. Az már az ő zsenijét bizonyítja, hogy még így is egy pofás filmet készített.

Kate Macer (Emily Blunt) egy rosszul elsült akció után, ahol rekordidő alatt találtak egy szakajtóra való hullát, máris Mexikó poklában találja magát egy min. megkérdőjelezhető értékrendű vezető, Matt (Josh Brolin) és egy szintén gyanús tanácsadó (Benico Del Toro) mellett. A feladata a balul elsült akció tetteseinek elkapása, és ha már Mehíkó, akkor a drog és a kartell felkutatása. A téma tehát nem ismeretlen senkinek és hiba lenne túl sok egyediséggel vádolni a Sicario-t. Ez a film nem a történetével akar lenyűgözni és legyünk őszinték nem is fog. Igazából végig követhető, kiszámítható(bb, mint az eddigi Villeneuve művek). Ezért nem maradt más lehetősége az alkotóknak, minthogy a körítést és a tartalmat csúcsra járassák. Ebben bizony nem is vallottak szégyent. Nekünk, európaiaknak talán nem olyan átérezhető és átlátható az, amit Amerikában pl. a DEA átél. Pontosan tudják, hogy ez egy olyan modern háború, amiben nem lehet győzni. Nem lehet a drogot visszaszorítani, nem lehet az ellenség fejét levágni, mert azonnal felüti a fejét kettő másik. Amit tenni tudnak, a megfélemlítés, a helyzet kezelése. Valahogy kordában tartása.

Pontosan le vannak osztva a lapok. Amikor pl. Macer-ék megérkeznek Juarezbe, azt a tanácsot kapja, hogy lőjön, ha valami mozog. Akkor is, ha egyenruha van rajta. Tökéletesen kifejezi az ottani helyzetet ez a pár szó. Gyakorlatilag korrupt a rendszer, a rendőrök a kartellnek dolgoznak be. De, valahogy mindenki sáros. Villeneuvék pompásan vázolnak fel alá-fölérendeltségi viszonyt képekkel, mimikákkal. Ugyanakkor azt is elérik, hogy a három főszereplő közti viszony sem állandó. Nincs is szétdumálva a film. A csend, a viselkedés többet elmond az adott karakterről, jelentről, mintha három oldalon dolgoznák ki a forgatókönyvben. Ebben bizony direktorunk és a forgatókönyvet jegyző Taylor Sheridan nagyon jók.

Idén már sokadik alkalommal láthatjuk, hogy milyen jól áll egy filmnek, ha a női szereplője (főhőse) nem csak egy megdugni való csinibaba, vagy a főhőshöz asszisztáló oldalborda. Működött ez a Mad Max-ben. Működött a Rouge Nation-ben és most is működik. Emily Blunt nettó ugyanazt a karaktert hozza, mint a Holnap határában, de ezúttal nincs mellette egy Tom Cruise, aki elhomályosítaná. Bár Benico Del Toro és Josh Brolin is fantasztikusak. Talán ha párba kéne állítani Kate karakterét, Maya jut eszembe a Zero Dark 30-ből. Ugyanúgy erős alak, aki megszállottan kutatja az igazat, de hibázik, esendő. Ezzel szemben sokszor idegesítő, hogy mindig ő a hülye, aki csak leköveti és kamillázza az eseményeket. A körítés amúgy kellemes. Deakins fényképezése magas színvonalú, de abszolút nem tekinthető kiemelkedőnek az életművében. Fogalmazzunk úgy, ha kiállítása kell vinnie a legjobban sikerült képeiből, innen nem sok fog bekerülni. A soundtrack pedig (amikor van) szétszaggat, olyan jó.

A magam részéről azonban mégsem vagyok elégedett a látottakkal. Erről tehet az is, hogy Villeneuve pályája eddig szinte kifogástalan, és egyenletesen magas minőségű filmekből állt. Másfelől pedig annak, hogy egy ilyen jellegű filmben nincs olyan, amit más ne mesélt volna már el. Jobban (Traffic pl.). Hiba lenne azzal vádolni a filmet, hogy nem mutat újat, mert pl. szinte az egész film alatt belóg a képbe két marok, ami a kartellé, ahogy fogja össze a szétszaladt báránykáit. Valahogy azonban érzésre több volt ebben a filmben. Több mocsok, több vér és több riasztó körülmény. Több akció és több rajtaütés. Több hulla és vérben forgó szemű bűnöző. Az egész film picit túl jófiúsra van fésülve.

Összegzés: A zseniális hangulata és fantasztikus színészi játék, valamint rendkívül mértéktartó és egyenletes (néhol egyenletesen unalmas) színvonala ellenére is hiányzik a filmből valami. Hogy ez az igazi fenyegetettség érzése, vagy a mocsok, a drog és a korrupció áthatóbb jelenléte nem tudom. A lényeg, hogy Dennis Villeneuve az akció műfajában is készített egy korrekt, de kissé súlytalan és feledhető filmet.

Értékelés: 7/10