Beépített hiba

Inherent Vice

2014

Kár lenne szépíteni vagy magyarázni, de Paul Thomas Anderson korának zsenije. Kevés alkotók egyike, aki sok sok filmmel a háta mögött is képes megalkuvást nem tűrően elkészíteni az újabb műveit, ráadásul mára tökéletesen összeállt a saját stílusa is.

Beszívott Főnix

Számomra tőle a Vérző olaj az abszolút csúcs. Nem tudom valaha fog-e még egy ilyen tűpontos hibátlan, az elejétől a végéig kézben tartott mesterművet alkotni. Azt gondolom nem. Azóta 2012-ben készített egy nagy vitát generált, a szcientológus egyházat érintő filmet, a The Mastert. Sokan ugyan köpködték, mert nehezen befogadható film. Mondjuk ők már megszólták anno a Vérző olajat is. Ha, abból indulok ki, hogy a The Master egy nehezen befogadható film és ezt a teóriát alapnak vesszük, nem tudom mit írhatnék a Beépített hibáról, ugyanis olyan könnyen el lehet veszni a marihuána füstös, zavart történeti szálakban, mint egyszeri gyereknek a kukoricaföldön.

PTA ezúttal egy Thomas Pynchon regényt, az azonos című Inherent Vice-t dolgozta fel. Nem nagyon akarok belemenni, de az író legenda, nem egy könnyen megfejthető személyiség. Elég, ha arra gondolunk, hogy a 90-es évek eleje óta nem kapták lencsevégre. Nem véletlen kapta a "nagy rejtőzködő" becenevet. Kalandos és ellentmondásos életének bárki utána olvashat. Azonban a regényeire kijelenthetjük, hogy nagyon szövevényesek, bonyolultak, sokszor megvezetőek és rettentően összetettek. Így nem csoda, hogy PTA, aki még ehhez hozzávette a saját filmes elbeszélőmódját, még kevésbé készítette érthetőre a filmet.

Nem véletlen nyilatkozták a színészek is, hogy legtöbbször nem értették a forgatókönyvet, és hogy mi miért történik. A filmet már évvégén, a díjszezon idején megfuttatták, és az akkori első kritikák nagyon semlegesek voltak. Ritka eset, amikor mindenki érzi, hogy a film jó. Sőt a film nagyon jó, de nem igazán tudja mitől. Elég távolságtartó és jobbára inkább kérdőjel marad. Nem lehet utálni, mert ahhoz túl jó, de nincs is miért szeretni.

A történet egy Larry "Doki" Sportello (Joaquin Phoenix) nevű drogos, magándetektív körül forog, aki exétől egy megbízást kap, miszerint Wolfman-t, a híres ingatlanos kellene megtalálnia, aki eltűnt. Majd eltűnik a megbízó is, aztán csak kapjuk az egyre nagyobb faszságnak tűnő mellékszálakat és furább karaktereket. PTA és Pynchon bravúrja az, hogy egyáltalán nem vezeti be szépen, érthetően, vagy direkt módon ezeket az embereket, szálakat, eseményeket. Egyszerűen csak vannak, megjelennek. Olyan, mintha a Dokival mi is folyton be lennénk szívva, és olykor-olykor a kábulattól kimaradunk pár fontos eseményből, de aztán csak megjelennek, mi pedig próbáljuk összerakni a bonyolult események láncolatát.

Egy olyan film ez, ahol olykor megesik, hogy az áldozat megjelenik, a tettes nem tettes, a megoldott ügy megoldásra vár, azt az ember keresik, akiről mindenki tudja,hol van, és tudjuk, hogy miért tűnt el, de nem értjük. Azok az ellenségek, akik vadásznak ránk, pedig lehet a barátaink. Furcsa, nem? A film is az. A 70-es évek ennél jobban vissza sem köszönhetett volna. A hippi korszakból kigyógyuló és ahhoz ragaszkodó egyedek, náci bandák, motoros brigádok, fura orvosok, a Manson gyilkosság miatt paranoid rendőrök, szerencsétlen rock bandák. Aztán maga a jelmezek, hajak, zenék mind igazi 70-es évek hangulat. Mindenki laza és szétcsúszott.

Ezzel a be-bedobott eseményszálakkal ugyan PTA próbálja görgetni folyamatosan az eseményeket, de kár lenne tagadni, hogy a film leül olykor. Nem éreztem soknak a 2,5 órát, de lehetett volna sodróbbá tenni a filmet kicsit. Kicsit pont olyan szétcsúszott némely jelenet, mint a Doki, csak míg ő vicces, a film baromi inkoherensé válik olykor. PTA stílusa rettentő vagány. A humora zseniális, kicsit olyan, mintha a Big Lebowski-t idézné meg agyonra beszívva. A dialógusok parádésak, Phoenix pedig megint lopja a show-t, ahogy szokta. Ha, már mindenki DiCaprionak akar Oscart, emlékezzünk meg arról, hogy Phoenixnek sincs még, pedig, ha csak ezt és az előző 2 filmjét (The Master, Her) nézzük is kijárna legalább egy. A többi színész is jó, főleg Josh Brolin. A zenét megint Johnny Greenwood (Radiohead) szerezte, aki ezúttal a zajok-zörejek helyett inkább egy klasszikus pszichedelikus rock anyagot pakolt össze, egy kis Reznori átfedéssel.

Összegzés: Nem tudom minden szeretem ellenére sem ajánlani a filmet mindenkinek. Fáradt aggyal garantáltan kikapcsolod, de még ha nagyon figyelsz is könnyek elengedi a kezed a Beépített hiba. Volt olyan érzésem, mintha PTA magának készítette volna ezt a filmet, de összességében ennél sokkal profibb alkotónak ismertem meg, és valószínűleg egy második megtekintésre jobban átjön néhány szál. Stílusos, vicces, máskor drámai, szövevényes krimi-vígjáték a Beépített hiba, de csak sok türelemmel rendelkezőknek és 70-es évek rajongóknak (és/vagy Pynchon rajongóknak). Nekik baromi hangulatos 150 perc a jussuk, a többieknek merő unalom és érdektelenség.

Értékelés: 8,5/10

The Master kritika:

http://filmertek.blog.hu/2013/02/26/dragan_add_a_szektadat_kritika_a_the_master_cimu_filmrol

Vérző olaj kritika:

http://filmertek.blog.hu/2013/12/08/_klasszikus_film_verzo_olaj