Kálvária

Calvary

2014

Az ír McDonagh tesók felváltva kényeztetik a retinánkat. A sort 2008-ban kezdte Martin McDonagh az általam is évtized egyik legjobb filmjének elkönyvelt Erősza...In Bruges-zsal. Majd a tesó John Michael jött a szintén bőven fekete komédia jegyeket magán hordozó ír, rasszista zsaru történetével, a Guardistával. 2012-ben megint Martin, a Hét pszichopata és a Si-Cu-val, és tavaly J-M, a Kálváriával.

A mi kálváriánk

Nem is tudnám titkolni, hogy mennyire bejönnek ezek a kissé szürrealitásba hajló fekete dramedy-k. Hiszem, hogy jelenleg náluk nem sokan csinálják jobban ezt a műfajt, és bár a filmográfiájuk nem méretes, még csak középszerű alkotást sem készítettek. Ezúttal azonban sokkal inkább fogunk egy vérbeli drámát látni, kissé groteszk karakterekkel és pár eltúlzott jelenettel, semmit a dramedy-t vagy Gájricsis gengszteres, rendőrös történetet. A Kálvária ugyanis sokat vállalt magára. Az egyházról, a papiságról és a hozzáfűződő emberi kapcsolatról szól.

A film első mondata azonnal megdöbbenést váltott ki belőlem. Brendan Gleeson, azaz James atya gyéren megvilágított gyóntatófülkéjében hallgatja a bűnös népet, mikor a szomszéd fülkéből az alábbi mondattal indít a film "7 éves voltam mikor először megtapasztaltam az ondó ízét a számban". Nos, innen egy kényelmetlen 5 perces beszélgetés veszi kezdetét. Nem tudjuk ki van a fülkében, de elmondja James atyának, hogy egyik pap gyerekkorában éveken át molesztálta, erőszakolta és bár az atya elhunyt, neki ez nem elégtétel, mert bűnös volt, ezért hét nap múlva megöl egy másik, vélhetően tisztalelkű Isten szolgát, James-t. Főhősünk pedig a kis ír városkában megpróbálja kinyomozni kinek lehet baja az egyházzal, azonban hamar kiderül, hogy a kérdést fordítva kellett volna feltennie.

Nyilvánvalóan kényes és veszélyes a téma. McDonagh tesók azonban eddig sem voltak beszari gyerekek, úgyhogy most is igen kemény jelenetekre, párbeszédekre kell készülnünk. A fő nyomozós szál mellett azonban elhalad egy sokkal fontosabb morális, belső értekezés is: James atya látva a városka mikrovilágát, az emberek magánéleti gondjait, gondolataikat hallgatva elgondolkodik a saját hithűségében és Istenben is. Pl. hogy a város cafkája, aki a pap előtt csalja férjét miért jár templomba? Az orvos, aki utálja az összes betegét és inkább látja holtan őket, mint élve, miért gyakorolja hivatását? Egy fiatal, tisztának születő emberből, hogy lesz egy vérszomjas gyilkos kannibál?

Van a filmnek, egy 10 kicsi indián vonulata is, ugyanis nyilvánvaló, hogy a leendő gyilkos ismeri az atyát, sőt..napi szinten találkoznak. A város ismert embereik közül valaki. A végére persze összeáll minden. James megvilágosodik, kezdi jobban megérteni az embereket. Közben azonban baromi sok filozofálgatásra kell felkészülni, ami bevallom már kicsit sok volt. Kőkemény morális dráma ez, és jelentősen eltér az eddigi tesó életműtől. Amiben azonban továbbra sincs hiba, azok a vászonról szinte lemászó karakterek és színészi alakítások. Még a filmben csupán pár percre felbukkanó, amúgy semmi jelentőséget magában nem hordozó kocsmatöltelék is olyan műgonddal van megírva, hogy a film után is emlékezni fogsz rá, ami azért ritka. Egyedül James lányával folytatott szál lóg ki túlságosan is.  A párbeszédek csattanósak, inkorrektek, de talán a zseniális a legjobb szó. Brendan Gleeson pedig biztosan a karrierje legjobb alakítását tolta le. Senki ne lepődjön meg, ha az év végi listán ott lesz. Az operatőri munkára sem lehet egy rossz szavunk sem.

Összegzés: Továbbra sem kell csalódni az ír tesókban. A Kálvária, csattanós választ ad az örök kérdésre a hittel, vallással kapcsolatban. Néhol leül a film, és sokat filozofál, de aki szereti a McDonagh féle sajátos humort-drámát, az adjon egy esélyt a filmnek. Ezzel In Bruges-i közelségbe került John Michael.

Értékelés: 8,5/10

Az origó

I, Origins

2014

Emlékeztek még 3 évvel ez előttről a Felettünk a Föld című Mike Cahill, dráma-scifijére? Sokan nem tudták hova tenni a filmet. Mi szerettük, de tény, hogy Cahill túl sokat akart filmjébe belelátni. Most jobban próbált mértéket tartani, de ezúttal sem igazán sikerült. Ellenben megint kaptunk egy tök jó scifit.

Szem, a lélek tükre

Ian Gray (Michael Pitt) molekurális biológiát tanul és már nem sok kell, hogy doktor legyen. Gyerekkora óta érdeklődik a szemek iránt. Az egyik egyetemi bulin meglát egy igen érdekes szemű, maszkos lányt, Sofi-t, akivel gyors flörtbe keverednek, ám a hölgy hamar elviharzik. Ian, nem tud szabadulni a látottaktól és felkutatja. Kapcsolatuk idillinek mondható, ám hamar kidívik, hogy Ian csak a tudományban hisz, sőt, céljául tűzte ki, hogy a szem evolúcióján keresztül bebizonyítsa, hogy Isten nem létezik. Ezzel szemben Sofi spirituális lélek. Az egyetemen Ian kap egy új fiatal asszisztenst, Karen-t (Brit Marling), akivel csodás felfedezést tesznek.

Nagyon nehéz a film történetéről és értelméről, kifutásáról beszélni, mert minden csak spoiler lenne, így nem is teszem meg. Azonban nem árulok el nagy titkot, ha olyan kifejezésekkel dobálózok, hogy tudomány kontra vallás. Lélek vs. ész. Lélekvándorlás, tudat kialakulása, teremtés és ősrobbanás bla bla. Gondolom érződik, hogy ezen szavak egyike is elég lenne egy egész filmre, Cahill azonban két óra alatt akart ezekről túl sok minden elmondani. Teszi ezt úgy, hogy a film első harmada alig szól a romantikán túl valami tudományosról. Ennek ellenére is azt tudom mondani, hogy a film szuper.

Megint sokat akar markolni és keveset is fog. Szentimentális, és olykor tényleg csöpög a kliséktől, giccstől, de az ördögbe is: Nagyjából egy hete láttam és még mindig napi szinten jutnak eszembe jól megfogalmazott kérdések és válaszok, gondolatok és jelentek. Ilyet pedig átadni egy kissé szánalmunkért és könnyeinkért könyörgő filmtől ritka. Valószínűleg sokat segített ebben a szépen, érzékenyen megkomponált zenei témák illetve a Pitt, Merling, Astrid Bergés-Frisbey hármas több, mint játéka és szerethető karaktere.

Összegzés: Tudom, hogy nem ez az írás hozta meg a kedveteket a filmhez, de ha megnézitek, megértitek, hogy miért nem akarok/tudok sokat írni a filmről. Ennek a műnek a varázsát nektek kell megtalálni. Ritka az olyan film, ami ennyi hibát, képes jelenetekkel, karakterekkel és szépséggel palástolni.

Értékelés: 7,5/10