Piszkos pénz
The Drop
2014
Nagyon fekszenek nekem Dennis Lehane könyveiből készült filmek, sőt maguk a könyvek is. Az elmúlt évtizedben csupa jó film kerekedett ki csavaros bűnügyi regényeiből, elég ha a Titokzatos folyóra, a Viharszigetre, vagy a hónapban klasszikus film rovatunk tagjára, a Hideg nyomonra gondoltok. A Piszkos pénz esetében nem csak a regény az övé (eredetileg Animal Rescue címmel jelent meg), hanem a forgatókönyv is. Hála Istennek ehhez is kiváló szeme van az írónak, ugyanis a The Drop pazarul sikerült.
Kutyás gazdival ne kezdj!
Pedig nem volt ennyire magától értetődő ez a siker. A film legszomorúbb pontja egyértelműen az volt, hogy ebben láthatjuk utoljára a zseniális James Gandolfinit. Aztán volt itt eltolt forgatás, új filmcím. Mint írtam fentebb, eredetileg Animal Rescue címmel jelent volna meg, ám pár hónappal a bemutató előtt változtattak. Annyi baj legyen. A piszkos pénz merőben elüt az eddigi Lehane regényektől. Egyfelől kevésbé csavaros. A közeg változott: Boston helyett most Brooklyn a helyszínünk. Kevesebb karakterrel dolgozunk és az egész sokkal nyugodtabb, letisztultabb hatású. Ez viszont egyáltalán nem hátrány, mert most sokkal több időnk van elmerengeni a karakterek lelkében.
A történet szerint Bob (Tom Hardy) pultosként dolgozik Marv kuzin (Gandolfini) bárjában. Egyik átlagos este két álarcos férfi tör be és elviszi a napi bevételt. Bobék bajban vannak, mert a pénz a maffiáé így mindenképpen meg kell találniuk a tetteseket és visszaszolgáltatni a pénzt. A film viszont mindenki meglepetésére keveset foglalkozik magával a „rejtéllyel”. Pont olyan felületes, mint azon rendőrök munkája, akik a nyomozást végzik. Itt már gyanakodtam azon, hogy mennyire akarnak valójában Lehaneék foglalkozni az egész alvilági, nyomozós témával és hamar rájöttem, hogy nem igazán. A rendőrség félóránkét feltűnik, kérdezősködik egyet a filmben és ennyi.
Az igazi érdekessége a filmnek, mint írtam a karakterek. Bob karaktere igen összetett. Tudjuk, hogy régen nem élt szent életet, de most változtat és próbál kimaradni a bajból. Talál egy megvert kiskutyát egy lány, Nadia (Noomi Rapace) szemetesládájában. Befogadja, közben közeledik a lány felé is. A két kissé törött lelkű emberke, kialakuló románcába bezavar a lány exe, Eric (Mattias Schoenaerts), ezzel veszélybe sodorva a bimbózó románcot, a kutyát, és a Bob számára terhes alvilági játszmákat is.
Hardy játéka egyszerűen fenséges. Folyamatosan van az az érzés, hogy „na most borul el az agya, na majd most”..és nem. Ilyen visszafogott és egyben fenyegető alakítást nem láttunk még tőle. Láttuk már szinte végig higgadtnak (Inception, Locke, Lawless), magából kikelő, viaskodónak (Bronson, Warrior), a kettő átmenetének még nem. Szinte már már hippi módon fekszik alá, akárki döntésének, amíg úgy látja, nem válik belőle kára. Noomi Rapace szintén hiteles a sérült lelkű Nadia szerepében. Az igazi örömjáték azonban ismét a szuszogó, oldalra sandító és végig szemét és szánni való között egyensúlyozó Gandolfinié. Van egy monológja, mikor arról beszél, hogy egykor ő is volt valaki. Egyszer volt ő is az az ember, akit tiszteltek, aki nem csak a maffia kocsmáját üzemeltette tulajként. Zseniális. Sok színész örülne, ha ilyen méltó módon búcsúzhatna.
Amúgy is izgalmas mindenkinek a jelleme. Vérbeli karakterdráma ez. Gyakorlatilag mind a 4 főszereplő előélete megérne egy teljes filmet. A színészi játék tehát csillagos ötös, ahogy a karakterek is. A Piszkos pénz viszont amiben elmarad az eddigi Lehane könyvektől leginkább maga a közeg. Brooklyn és a bűnös bemutatása köszönőviszonyban sincsen azokkal a bostoni kalandokkal, amiket már láttunk korábban. Persze autentikus a környék, szépek a képek, látunk kocsmákat, és munkájukat végző embereket, kapunk pár érdektelenül erőlködős percet a csecsen maffiától, de ennyi. Ezúttal az alkotókat nem a csavarok és nem a környezet bemutatása érdekelte, hanem sokkal inkább a szereplők jelleme, életútja. Ez végül is persze nem baj, csupán mondhatni helyenként unalmas és túlontúl lassú.
Összegzés: Alapvetően más hangulatú film ez, mint amit az írótól megszoktunk. Olyan ez mint amikor végig érzed, hogy vihar lesz, de közben csak fújdogál a szél. Letisztult, lassúfolyású, és higgadt film. Az izgalmat nem a történet, hanem a karakterek hozzák ezúttal. Elegáns alkotás, amely után még szívesen együtt maradnál a szereplőkkel és gondolkoznál a sorsukon.
Értékelés: 8,5/10
