A 2000-es évek 20 legjobb filmje II.rész TOP10
2014. augusztus 26. írta: thedirector

A 2000-es évek 20 legjobb filmje II.rész TOP10

10.

Névtelen-1_1.jpg

Az ember gyermeke / A faun labirintusa (2006)
Children of Men / El laberinto del fauno
Rendezők: Alfonso Cuarón / Guillermo del Toro

Nehéz helyzetbe kerültem, ugyanis a Top10-ből egyetlen egy filmet sem tudtam kiszórni. A sors fintora, hogy az utolsó helyen 2 mexikói rendező, azonos évben megjelenő, különleges hangulatú alkotása versengett. Egyiknél sem éreztem méltónak, hogy kiszoruljon a legjobb tízből. Az ember gyermeke baromi jól mutat be egy nyomorúságos, nem idealizált jövőt. Az első fele letaglózó ráadásul, ahogy a rendszert ismerjük és az a vágatlan jelenet...A faun labirintusa pedig egy fantasztikus látványvilágú, felnőtteknek szóló dráma. Igen. Fantasy bőrbe bújtatott dráma. Del Toro nem szépít. Mit ér az emberi létezés önmagában? Mire hivatott ? És mit ér hitek és tanácsok nélkül az ember? Különleges hangulatú fantasy azoknak, akik tudnak a sorok között olvasni.

9.

17_2.jpg

A mások élete (2006)
Das Leben der Anderen
Rendező: Florian Henckel von Donnersmarck

A németek mindig is nagy tisztelettel nyúltak a történelmüket feldolgozó filmekhez. Nem volt ez másképp a Goodbye Lenin, a Bukás, a Napola és nincs másképp a A mások élete esetében sem.1983-at írunk, Kelet Berlinben járunk, ahol az NDK még elnyomja a másként gondolkodókat. Wiesler százados azt a feladatot kapja, hallgassa le az elismert színdarabrendező-írót, Dreyman-t. A százados közben rájön, hogy pont a saját életét kellene jobban szemügyre vennie és a rendszert, amivel párhuzamosan kezdett el lélektelenedni ő is. Csodás szimbolikák, csavarok és végig feszült, ám sajnos ismerős képi világ. Ulrich Mühe kőkemény, a vallatótiszt szerepében. Lebilincselő, érdekes és végig agyas rendezői debütálás.

8.

In-Bruges.jpg

Erőszakik (2008)
In Bruges
Rendező: Martin McDonagh

Hibátlanul megírt, tökéletesen eljátszott, kifogástalanul megrendezett, aprólékosan kidolgozott műfaji vegyi gyümi az In Bruges. Sok dráma, kis krimi, közepes mennyiségű vígjáték, némi angol humor és akció. Tarantinos hatások ugyan felütik a fejüket a filmben, de ez a mű egy első filmes rendezőtől akkor is nagy tett. Az évtized egyik legmegdöbbentőbb filmje, amiben soha nem azt kapod, amit épp várnál. Nincsenek nagy titkai és mégis elejétől a végéig működik. Colin Farrel pedig élete szerepében puffogtatja a Tarantinos-Ritchies bölcseleteket.

7.

Snatch-fanart.jpg

Blöff (2000)
Snatch
Rendező: Guy Ritchie

Naná, hogy illik szeretni a Ravasz az agyat, de azt hiszem a Blöff még egy fokkal jobb lett. Biztos kézzel elkészített, börleszkbe hajló, angol alvilági gengszter vígjáték, Tarantino stílusában. Iszonyatosan jó dialógusok, ravasz, videóklippes vágás, ezer és egy érthető, motivált, vicces balfácán, hibátlan soundtrack és fejletépő csavarok. Nincs túl húzva. Egy, a maga képességeivel, korlátaival és filmes stílusával maximálisan tisztában lévő rendező érett, kimunkált remekműve a film. Meg kell jegyezni, hogy az eredeti beszédek mellett, a fordítás, szinkron is iszonyat erős lett. Az 2000-es évek legvagányabb, legstílusosabb filmje lett a Blöff, ami ráadásul kezdetben nem a mainstream vonalból küzdötte magát fel a fősodorba.

6.

amelie.jpg

Amélie csodálatos élete (2001)
Le fabuleux destin d' Amélie Poulain
Rendező: Jean Pierre Jeunet

Mert szükségünk van angyalokra. Amélie angyal. Ahogy tud próbál mindenkinek segíteni, megszépíteni mindenki napját, színt vinni a sötét-szürke életünkbe. Izgalmas karakterek életébe nyerünk betekintést, kiváló dialógusokkal, szép képekkel, csodás zenével. Ízlésesen elkészített, romantikus vígjáték. Jól esik látni, jól esik hallani. Kényezteti a lelket. Kevés ilyen tiszta szívű, különleges világú, különleges történetű film készült. Jean Pierre Jeunet boldogság szeletkéje pont a kevesek közé tartozik.

5.

zqxhnc8dL5.jpg

Tavasz, nyár, ősz, tél...és tavasz (2003)
Bom yeoreum gaeul gyeoul geurigo bom
Rendező: Kim Ki duk

Öt évszak alatt, az élet öt különböző szakaszába pillanthatunk be. Egy buddhista szerzetes és egy gyermek a külvilágtól elzártan élik életüket. A kisfiúnak az öt évszak alatt meg kell tapasztalni az érzéseket, az élet súlyát.  Egyszerű felütésű(nek tűnő) film, aminek a mondanivalója nagyon is nehéz. Nem kellenek könnyek, giccs, dialógusok. Kim Ki-duk-nak nem kellenek a hagyományos filmes eszközök, hogy katartikus élményt okozzon a nézőnek.

4.

lord-of-the-rings-trilogy.jpg

A gyűrűk ura trilógia (2001-2003)
Lord of The Rings
Rendező: Peter Jackson

Itt kerültem újra nehéz helyzetbe, hiszen Peter Jackson remek trilógiáját megbontani egyszerűen szentségtörés lett volna. Mind a három film külön-külön is azonnal a listára került volna, viszont valahogy az egész együtt működik a legjobban. A Gyűrűk ura trilógia a világ legjobb fantázia regényéből készült, legjobb fantázia mozija. Ha csak technikailag nézem is azt gondolom, hogy helye lenne a legnagyobbak között. Hiszen a korát megelőző, szédületes látványvilág, elképesztő díszletek, sminkek, maszkok. Egy csapat kiváló színész, akik szinte minden egyes lélegzetükkel magukba szívták a regény történelmét. Peter Jackson pedig az egyik legnagyobb rajongó, aki iszonyat alázattal (nem kis kockázatot vállalva, a gyártó stúdióval) készítette el a világ egyik legfontosabb trilógiáját.

3.

no-country-for-old-men_30262_4ea5fa772c058837cb0027d1_1320295952.jpg

Nem vénnek való vidék (2007)
No Country For Old Men
Rendezők: Joel & Ethan Coen

Van az úgy, hogy a film jobb, mint a regény. A Nem vénnek való vidék egy (csupán) jó könyv, ellenben a Coen tesók annyira beletaláltak az írott regény hangulatába, plusz hozzátették a saját fekete humorukat, stílusukat, hogy az azonnal klasszikussá érlelte a művet. Ha tovább gondoljuk, akkor ezt az iszonyatosan erős hangulatot, ami szinte egy pillanatra nem engedi levenni a szemünket a képernyőről, egyetlen egy zene nélkül érték el, letojva a filmezés általános nyelvi elemeit. Javier Bardem és Josh Brolin, mintha erre a szerepre születtek volna, olyan karizmatikus karakterek. A dialógusok ütnek, ami a tesóktól szinte alap, Roger Deakins fényképezése elképesztő. Kiemelni jeleneteket meg nem érdemes, hiszen az egész film elejétől a végéig hibátlan. Mozgóképes mestermű.

2.

49281607.jpg

Isten városa (2002)
Cidade de Deus
Rendezők: Fernando Meirelles - Kátia Lund

Egy film, ami végre görcsmentesen, őszintén beszél az emberi nyomorúságról, a bűnözésről miközben megmutatja ebből a kivezető utat is. Meirellesék ellensúlyozzák a gonoszságot, a vért-verejtéket, káromkodást a tehetséggel, művészi értékekkel, kitartással. Az is páratlan, hogy ennyi szereplőt, mellékszálat egyszerre tudtak mozgatni az alkotók hibátlanul. Az Isten városa egy mellbevágó, döbbenetesen hatásos film az évtizede elejéről, aminek a megtekintése után, tuti, hogy örülni fogsz, hogy nem oda születtél.

1.

there-will-be-blood-review.jpg

Vérző olaj (2007)
There Will Be Blood
Rendező: Paul Thomas Anderson

A Vérző olaj bebizonyította a 2007-es évben, hogy milyen az, amikor tökéletes összhangban dolgozó, hihetetlen tehetséggel megáldott emberek találkoznak. Paul Thomas Anderson leporolta Upton Sinclaire 80 éves regényét és egy olyan filmet rittyentett a vászonra, ami után sokáig csak kapkodjuk a levegőt. Daniel Day Lewis, aki talán a világ legjobb színésze, itt olyan alakítást hajít le, amire még a filmszakmában sem sokszor volt eddig példa. Nem csoda, hogy Lewis állítólag sokáig a forgatás után sem bírt elszakadni a kegyetlen, mizantróp Daniel Plainview karakterétől. Az alakítása igazi alászállás az emberi lélek poklába. De ennyivel nem elégszik meg PTA. Szembeállítja a kapitalizmust a kereszténységgel, az embert emberrel. Robert Elswitt fényképezésétől garantáltan leesik mindenkinek az álla és Johnny Greenwood szokványosnak még véletlenül sem nevezhető újító filmzenéje is inkább már Sound Design kategória. Nem csak egy állam született meg a szemünk előtt, hanem egy filmtörténeti klasszikus is.

 

70-es évek

http://filmertek.blog.hu/2014/08/04/a_70-es_evek_20_legjobb_filmje_i_resz_20
http://filmertek.blog.hu/2014/08/06/a_70-es_evek_20_legjobb_filmje_ii_resz_top10

80-as évek

http://filmertek.blog.hu/2014/08/11/a_80-as_evek_20_legjobb_filmje_i_resz_top_20
http://filmertek.blog.hu/2014/08/12/a_80-as_evek_20_legjobb_filmje_ii_resz_top10

 90-es évek

http://filmertek.blog.hu/2014/08/18/a_90-es_evek_20_legjobb_filmje_i_resz_20
http://filmertek.blog.hu/2014/08/19/a_90-es_evek_20_legjobb_filmje_ii_resz_top10

2000-es évek

http://filmertek.blog.hu/2014/08/25/a_2000-es_evek_20_legjobb_filmje_i_resz_20

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr596614269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petrow 2014.08.26. 11:17:30

Hmm, pont az elsőt nem láttam. De legalább megvan, mi legyen a következő :)
Ami még nekem helyet kapott volna a listán, mondjuk a "Nem vénnek való vidék" helyett (ha nem is a top10-ben, de a top20-ban mindenképp):
- Training day
- Bourne trilógia
- Layer cake
- Gran Torino vagy a Million Dollar Baby

thedirector 2014.08.26. 12:23:20

@Petrow: Training Dayben lett volna lehetőség. Eastwoodtól inkább a Mystic River.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.08.26. 20:31:01

az ebmer gyermeke nem volt rossz, de a végét eléggée elbaszták imho

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.08.26. 21:17:46

oh az éjfél a jó és rossz kertjében nem fér bele

11111111111 2014.08.26. 21:47:42

A Mulholland Drive-ot hiányolom, nálam talán az lett volna az első.
A Memento, Gépész, a Kontroll, a 4 hónap 3 hét 2 nap a Shop stop 2, és a Belleville randevú, meg talán a Fűrész is belefért volna még, de hát egy ilyen lista persze erősen szubjektív.
A Vérző olajat remek filmnek tartom (DDL alakítása előtt is kalapot emelek), de engem valahogy mégsem tudott annyira megfogni, így lehet, hogy nálam nem került volna be a Top 20-ba.
A Gyűrűk ura trilógiát övező hype előtt viszont értetlenül állok. Én nevetségesen giccsesnek láttam ezt a filmet, képtelen voltam komolyan venni az elbaltázott rendezés, az erőltetett forgatókönyv és a gyenge színészi játék miatt, azonban még nevetni sem tudtam rajta, mivel rettenetesen unalmas és vontatott volt (ezt a történet semennyire sem indokolta). Talán a legrosszabb film, amit valaha láttam (e téren asszem csak a Zimmer Ferivel versenyezhet). Látványosnak ugyan látványos, de hiába öntünk cukormázat a trágyára, finomabb nem lesz tőle.

thedirector 2014.08.27. 09:00:08

@11111111111: A Mdrive, nekem is nagy kedvencem. Imádom egyébként is David Lynch filmjeit, de ebben a mezőnyben nem éreztem erősnek. Noha, végig gondolkoztam, hogy betegyem a végére, viszont úgy éreztem az évtizedes munkája miatt, tartozom annyival a Pixarnak, hogy legalább egy filmmel képviseltethetik magukat. A mementot nagyon rég láttam, ezért megnéztem a lista összeállítása előtt, de másodjára már közel nem akkora élmény, sőt...hibák is akadnak benne. A Kontrollra, nincs mentség. Helye lenne egyértelműen a 20-ban. A gyűrűk urára viszont nem tudok mit írni. Nem érzem, hogy bármelyik részében is akarnék vitázni. De, persze elfogadom, hogy nem tetszhet mindenkinek.

thedirector 2014.08.27. 09:01:04

@pingwin: Az emlékem szerint 90-es évekbeli film. Miért volt rossz a C.O.M vége?

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.08.27. 09:43:47

@thedirector: még a moziban láttam, így nem emlékszem pontosan, de szerintem a lezárás nem volt jó, nem volt semmi, hogy mit miért, csak elment a hajó

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.08.27. 09:44:46

@thedirector: és igen, 99-es, azt hiszem, csak egyik kedvencem eastwoodtól

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.27. 11:07:39

részben az a baj, hogy mindenütt ugyanazok vannak.
vérző olaj, nem vénnek való vidék, gyűrűk ura, blöff, erőszakik, hát, a vitathatatlan rendezői érdemek ellenére ezek szerintem mind kihagyhatók, első kettő tipikusan nagyot akaró keveset fogó alkotások, mondjuk a nem vénnek való vidék egy rossz könyv megfilmesítése, mccarthy giccséletműve az amerikai irodalom talán legvisszataszítóbb jelensége, még a blood meridian talán, de az utána következők már elképesztőek, és ő a sztárolt író, pfuj.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.27. 12:03:44

ez tényleg mind jó film. Az isten városa nálam első lenne.

thedirector 2014.08.27. 12:28:12

@Deepblue Noir: talán nem véletlen vannak ugyanott?

@doggfather: :)

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.27. 13:10:05

@thedirector:

azért vannak ugyanott, mert manapság sokaknak tetszik olyasmi, ami szerintem nem különösebben értékes, ill. mert sokan kötelességüknek érzik bizonyos divatos alkotók hypeolását.
ettől még nem feltétlenül rosszak az alkotásaik (bár vannak kivételek, pl. a sötét lovag súrolja, bár nem éri el a szemét határát), csak éppen közel sem annyira szenzációsak, mint amennyire nyomatják őket.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.27. 13:15:48

@Deepblue Noir:

The Dark Knight is middling[at best] as a summer blockbuster, zero as art, and more than a bit alarming as a phenomenon."

ez a legjobb, legtömörebb összefoglalás a filmről,zárójeles megjegyzés tőlem. mondjuk tényleg megdöbbentő számomra, hogy ezt annyian befogadták és még ennyi év után is szeretik, mert ez a vélemény persze túlzás "The Dark Knight is the sentinel of our cultural abyss.", de azért van benne valami.
szinte már beteges.

thedirector 2014.08.27. 13:47:25

@Deepblue Noir: Szerintem, ha valaki a helyén tudja kezelni és nem érzelmi-indulati alapon lereagálni a filmet, akkor semmi baj a Bőregérrel. Egyébként a túl nagy hypeot, ami a filmet körüllengi én sem kedvelem, főleg ha odavesszük a Ledgerrel történteteket, ami nyomta az egekig a film nevét, de az érdemeit azért nem vitatnám el. Ha meg kivesszük a jelmezeket, meg mindenféle kütyüt, akkor a tipikus Nolanes, mániákus, az őrület közelébe jutó rivalizálást látunk, ami azért kellően izgalmassá tud tenni egy nyár blockbustert. Nem véletlen írta a rendezőnk, hogy Mann-nek a Heat-je volt a fő inspirációja. Ma már egyébként is szeretnék én ilyen "zérő művészeti" blockbustereket nézni, de sajnos nem sok fordul meg a mozikban. Arra meg, hogy miért jó a film, kár kitérni, hiszen ha valakinek nem jön be/át akkor lehet beszélni róla napokat. Engem sem fog meggyőzni senki sem, hogy pl. a xy jó, ha nekem nem volt az.

A rendezők/alkotók divatos rajongása...hát nem tudom. Van benne valami, de ez megint a racionális gondolkodású emberekre nincs hatással. Én pl. szeretem Nolan-t (csak, hogy témánál maradjunk), de akármennyire vártam a TDK záró részét, csalódtam. Pedig volt mit szeretni benne, meg könnyen lehetett volna egy kis szem előtti fátyollal rámondani, hogy "ez is kurvajó", nem volt az. Ez, egyébként más művészeti ágakra is igaz (pl. zene). Ha, valaki elvakult és nagy elvárásokkal áll hozzá, az a szarban is megtalálja a pozitívumot, amiért keblére fogja ölelni. Hidd el, én nem ilyen vagyok. :)

mojoking77 2014.08.27. 16:47:41

Az elso lista, ahonnan nem nagyon tudok kivenni semmit (talan a Verzo olajat, azt 40 perc utan kikapcsoltam, es a korcs szerelmek)...
Viszont valalhogy bele kellett volna valahova gyomoszolni a Mementot,vagy az Egy makulatlan elme orok ragyogasat.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.27. 18:04:38

@thedirector:

én viszont pont azt mondom, hogy a film nem jó. sem mint realisztikus akciófilm, sem mint dráma, sem mint sci-fi képregényfilm nem felel meg, batman viselkedése, verekedései hiteltelenek, az akciójelenetek tisztességesek de problémásak (jim emersonnak volt erről egy jó elemzése), mindent áthat a felszínes műsötétség, műnihil, erkölcsileg igen taszító és ostobán előadott valóban a heat-ből örökölt rabló-pandúr között nincs lényegi különbség-mondanivaló, mindez nyakonöntve némi heroikus giccsel, a joker karaktere és szegény néhai ledger alakítása össze sem vethető a korábbi, sokkal képregényszerűbb és paradox módon ezáltal hitelesebb jokerrel, érzelem semmi, komoly hiányosságok, nem sorolom, nincs értelme.
és igen, én bajnak tartom, hogy egy ilyen gondolat és érzelemvilágú blockbuster imádnak az emberek, ennél még a marvelgagyik is jobbak, azok legalább nem ártalmasak meg nem mondják rájuk, hogy milyen komoly, drámai alkotások.
brrr...

Mamagaio 2014.08.27. 19:49:39

A lista jó, de két szereplő is orbitális baklövés:
A nem vénnek való vidék, mint a Coen fivérek legrosszabb filmje. A történetvezetés értelmezhetetlen, a karakterek nem tudnak kialakulni a néző előtt, a Coen-ekre jellemző filmes megvalósítások, itt teljességgel hiányoznak. Egyszerűen dögunalom. Oscar-t is csak azért kapott, mert már szégyellték a pofájukat hollywoodban egy ilyen elképesztő tehetségű és rajongott rendező(testvérpár) folyamatos mellőzése után.
Gyűrűk ura(i): Ez egy - főleg - fiatalabb lelkületű emberek örök érzelmi mementója, logikai magyarázat nincs a hype-olásra, hacsak nem a technikai megvalósítás és látványvilág - mint prezentációs gyakorlat - kimagasló teljesítményére utalva. Irracionális, mert bár fantasy és némileg követi a Tolkien eredetit, de ez nem több mint céltalan csatajelenetek tömény nyáladzással kiegészítve. Személyesen a harmadik részt szívesen megnézem, ha adják a tv-ben, de attól még nem egy jó film.
Ezeknek nincs keresnivalójuk a lista többi résztvevőivel. Helyette ajánlom a Belső tengert, vagy az Oldboy-t.

thedirector 2014.08.28. 08:30:14

@Deepblue Noir: Érdekes az érvelésed, elfogadom a véleményed is. Az már más kérdés, hogy egy szórakoztató filmbe érdemes-e ilyen mélységekbe belemenni, hisz nem egy Fellini, Von Trier klasszikus. Ez már más történet.

@mojoking77: Szerintem kapcsold vissza majd a Vérző olajat! :) Nem fogod megbánni.

@Mamagaio: "A karakterek nem tudnak kialakulni?" Két megmozdulásukból meg tudtam mondani, hogy ki-milyen. Elsőnek, mikor Anton szépen nyugodtan odaszögezi a cattle gun-t egy idős ember fejéhez. Rögtön lehetett tudni, hogy egy kattant szadista állat, aki csak tovább fokozza az őrületet. Llewelyn pedig a szokásos Coen dumák nélkül is egy teljesen átlagos Coenesen balfék-nagyszívű karakter. A pénzes hajcihőből ez is kiderült. Kicsit más tényleg a film, lehet pont ezért kapták meg, mert szakítottak az átlagos történetvezetési, filmnyelvi elemekkel. Nekem nem volt dögunalom. Élveztem minden képkockáját. Szerintem kapásból van ennél 3 rosszabb Coen film (Égető bizonyíték, Betörő az albérlőm, Kegyetlen bánásmód). Abból az évtizedből egyébként még másik 2 is simán beférhetett volna a listára (Az ember, aki ott sem volt, Ó testvér..).

Én nem vagyok fiatal sem, fiatal lelkületű, de ezer és egy ok van a hypeolására. Párat le is írtam. Ha van film, ami nem maradhat ki a 2000-es évek filmjei közül, tuti, hogy Jackson filmje az.
Az oldboy ott van a 11. (igen előkelő) helyen. A belső tengert is láttam, számomra nem szolgált akkora újdonsággal, azért nem "12 egy tucatoznám" le, de... egyébként köszönöm, hogy írtál. :)
süti beállítások módosítása