Fogod még fikázni a Gravitációt?
2014. március 04. írta: thedirector

Fogod még fikázni a Gravitációt?

Az elmúlt hetek Gravitációt ért fikaáradata és a nemrég lezajlott Oscar átadó után, ideje megszólalnom. A Gravitáció jelenleg azt hiszem a legellentmondásosabb film a piacon, noha már több mint fél éve elérhető. Ezek a hangok, október-november (vagyis a premier idején) közel sem voltak ilyen erősek és a csula eső sem verte rojtosra Cuarón filmjét. Na, most ebből (némi rosszhiszeműséggel) leszűrhetem, hogy a többség letöltötte mostanában a filmet. Jobb esetben valamilyen Blu Ray encode-ot, rosszabb esetben már az Oscar idején elérhető Screenerek valamelyikét, és fellőtte a 15 colos laptopjára vagy a tehetősebbek valamilyen HDTV-re. Előre bocsájtom, a 3D-t egy ormótlan nagy parasztvakításnak tartom, amit eddig pár ékes példától eltekintve (Avatar, Hugo, Pí élete) arra használtak, hogy bizonyos tárgyak, vásári módon "kirepüljenek" feléd, tették ezt a zsebből kicsalható plusz bankók érdekében. Az igazi térhatást kevés film dolgozta ki kreatívan. Na, az egyik tipikus ilyen ellenpélda a Gravity. Nemcsak, hogy kihasználta a térhatást, de ez a film egyszerűen ordít a (minél) nagy(obb) vászonért. Én tudom, hogy idehaza a mozizás se nem olcsó, se nem elérhető mindenki számára, azonban ez tényleg AZ a film, amiért megéri (ha máskor nem, évente egyszer) elmenni valamilyen multiplexbe. Az enkódolt release közel nem ad annyi és akkora élményt, mint a mozi. Persze könnyen lehet mondani, hogy a jó film VHS-en is jó film, ami valahol igaz, de gondolom akik ezt szajkózzák a Terminator 2-t is szívesebben néznék VHS-en, mint a jelentősen feljavított képű, maszterizált hangú BD-n.

gra.jpg

A Gravity akárhonnan nézzük, egy szórakoztató blockbuster. Nem emlékszem, hogy pl. a Vasember 3 vagy a Pacific Rim ilyen magas kritikai (itt pusztán szakmai dolgokra gondolok) sikernek örvendett volna, és akkor még a jobban sikerült Blockbustereket vettem elő tavalyról. Szóval, ha mást nem, azt illene elismerni, hogy technikailag ez a film fantasztikus. Cuarónék öt, azaz 5 db évet dolgoztak ezen a nyolcvan x percen. Andy Vajnát megkérdezték (igen, Ő az a szakállas figura, aki többek között producerkedte a Rambot, a Die Hardot, a Nixont stb..), hogy mit gondol a filmről? elmondta a 40(!) éve Amerikában filmező producer, hogy fogalma sincs, hogy tudták ezt a filmet megcsinálni, mert emberi ésszel felfoghatatlan. Akármit is gondolunk az úrról, azt azért el kell ismerni, hogy feltehetően mindnyájunknál többet tud a filmes szakmáról. Egyébként hasonlókat nyilatkozott Cuarón is a megvalósításról, hogy Cameron Avatarja inspirálta technikailag Őket, és gyanítom ezt-azt technikai oldalról sikeresen adaptáltak a Gravitybe.

gt.jpg

Hasonló filmtechnikai mérföldkő jelenleg a Gravitáció is, ami sok filmes előtt fogja megnyitni az utat új projektek véghezvitelébe. Ezeket a felhangokat egyszerűen nem értem. Aki megnézte, annak feltűnt esetleg, hogy a film első nagyjából 20 percében nincsen vágás? Ezt lefordítanám azért a filmkészítés nyelvére: A színészek 20 percen át egy Green Boxban (zöld szobában) színészkednek, míg az operatőr ezt felveszi. Itt nincs baki, minden mozgás, minden mimika baromi pontos kell, hogy legyen. Emellett az operatőr nem eshet ki a kompozícióból, parádésan kell világítani, fényezni (persze ezek zöme itt utómunka) stb...ráadásul itt nem csak arról van szó, hogy sétál valaki és a kameraman megy mellette, hanem spirális pályán, folytonos mozgással mindent felvettek és ebből van 20 perc!! Nem véletlen nyilatkozza jelenleg fél halivúd, hogy Lubezki (az operatőr) a lehető legmagasabban jegyzett szakember Roger Deakins - akit legyőzött most az Oscaron például - mellett. Már emiatt megérdemelné a riszpektet a film és még csak a játékidő ötödénél tartunk.

gravity-3d.jpg

A másik ami miatt sokan támadják a filmet, hogy nem szól semmiről. Szeretném tudatni, hogy ez egy űrben játszódó katasztrófafilm. Ennek ellenére a Gravitációnak igen is van mondanivalója és értelme. Nem rémlik, hogy a Holnapután bárgyúságát is így kifikázták volna. Ryan háttértörténetének ("szar unalmas, szar dumálgatások") igenis nagyon fontos szerepe van. A film egy allegória, amihez csak asszisztált az űr. A nő újjászületéséről van itt szó, amit gyakorlatilag végigvezetnek vizuálisan (metaforaként). Elsőnek elmondja, hogy szeretne kiszakadni az életből, szereti a csendet (rádióban is csak olyat hallgat, ahol nincs duma), ehhez pedig kiváló társnak bizonyul az űr hideg némasága. Majd, mikor bemenekül a mentőkabinba, talán picit hatásvadász kidolgozásban, de azért csodás képpel megtámogatva magzatpózban lebeg (oxigéncső=köldökzsinór). Majd, amikor elindul a másik állomásra, kiszakad az anyaméhből, leválik a köldökzsinórról. Aztán pedig ugye visszajut a Földre (megszületik) és megteszi az első lépéseket is. Csodálatos. Ha csak pusztán a felszínt nézzük (a felszín alatti dolgokat a kritikámban anno nem bontottam ki, mert azt hittem egyértelmű, de sokan egyszerűen ezek szerint nem értették), akkor a történet tényleg nem nagy kunszt. A dialógusok viszont kifejezetten szellemesek (én csak angolul láttam, nem tudom mennyi jött át belőle magyarul). Panaszkodtak arra is, hogy miért kell ilyen Sandra Bullockokkal és Clooneykkal csinálni egy ilyen filmet. Csak arra tudok utalni, mint amit írtam korábban. Ez egy Blockbuster, amit moziba kell nézni, a moziba pedig igen...még mindig a nagynevű színészek vonzzák be a nagyérdeműt. Én egyiküket sem szeretem, de Sandra itt nálam bebizonyította, hogy színésznő. Clooney meg a szokásos.

Gravity-Film-3-jmd-100813_copy.jpg

Nem értek egyet azokkal sem, akik szerint unalmas a film. Persze ez már tényleg több, mint szubjektív, de a legjobb indulattal sem nevezném izgalommentesnek (itt megint sokat számít azért, hogy ki jutott el moziba és ki nem). Az űr klausztrofób, paranoid, hideg érzete, a szűnni nem akaró nyomás, az idő és levegő fokozatos elfogyása, a remény kiüresedése a végtelenbe való elsodródás és maga az, hogy mi milyen kicsik és tehetetlenek vagyunk ott fent, minden csak nem unalmas. Annyi minden van még, a kitartásról, a csendről - ami egyébként baromi jól állt a filmnek és a nézőtérnek (ebben szerintem sok mozizó megerősít) - a hitről és sok egyéb más dologról, amiről még lehetne egy ilyen film kapcsán beszélni órákat, de beszéljen az a tény, hogy 7 nagyon-nagyon megérdemelt és egy nagyon érdemtelenül elvesztett díj (legjobb film) kapcsán került szóba a Gravitáció. Igen, nem jelölték a legjobb forgatókönyv Oscarjára, mert abban tényleg gyengébb, de minden másban mestermű. Tartom magam a 9,5 korábban kiosztott pontomhoz.

Kritika: http://filmertek.blog.hu/2013/11/10/dobbent_csend_es_tapinthato_feszultseg_ez_a_gravitacio

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr35843615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kurvaanyádblogponthu 2014.03.05. 15:48:27

aha, értjük, neked tetszett a film, de miért zavar, ha másnak nem?

amúgy igen a technikai díjak - oké megérdemelte, de mint legjobb film? attól azért messze van. (szvsz)

thedirector 2014.03.05. 18:45:58

Nem tetszeni van jog (főleg ha valaki eljutott a fejlődés azon szakaszára, hogy meg is tudja mondani, hogy mi nem tetszett és miért), a leszarozást már nem érzem jogosnak.

ámulookbámulook 2014.07.15. 08:13:54

10/0 Ennyi ez a film nem több. Szinészi játék gyenge. Sztori zéró. Hitelesség annyi sem. Látvány erős,de az egy filmhez önmagában kevés.

thedirector 2014.07.15. 08:16:34

@ámulookbámulook: Hogy érted azt, hogy 0 pontból 10? :) Egyébként, ha a látvány erős, akkor nem kaphat legalább egy kegyelem 1 vagy 1,5 pontot?
süti beállítások módosítása