Szex után egy pornó
2013. december 29. írta: thedirector

Szex után egy pornó

Don Jon

2013

images_4.jpg

A film megnézése előtt azon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen mikor fog hibázni Joseph Gordon L. mert eddig, amit láttam tőle filmet, az bejött. Az 500 nap nyár pedig az egyik nagy kedvencem, de mondhatnám a másikat, a 50/50-t is, hogy a Loopert, vagy ez Eredetet ne is említsem. Na gondoltam, majd most, hogy rendezőként is bemutatkozik, megsimogatom virtuálisan a buksiját és leírhatom, hogy "ezt nem kéne erőltetni és maradj a színészetnél inkább". Azonban nem így történt, sőt biztatóan megveregetem a vállát. "Jó ez Joe, csináld tovább!"

Don Jon son

Don Jon (akinek nyilván ez csak egy gúnyneve, megállás nélküli hódításai miatt) élete viszonylag egyszerű: Szereti tisztán tartani a lakását, szereti edzeni a testét, eljárt a templomba, vasárnaponként a szüleivel ebédel, esténként, ha teheti bulizik egyet, felszed egy nőt, ami ideje ezeken a tevékenységeken túl fent marad, azt mindet pornófilmek nézésével tölti. Egyik este meglátja Barbarát (Scarlett Johansson) a diszkóban, nála azonban a tricepsz mutogatás és negédes bugyi leszaggató duma nem jön be, noha tetszik neki Jon. Elkezdenek randizni, és rendesen egymásba habarodnak. Jon azonban súlyos pornó függőségét nem képes még az aktív nemi élete ellenére sem levetkőzni. Amikor lebukik a lány előtt, választás elé kényszerül: Vagy felnő vagy marad a szex filmeknél és ezáltal visszamenekül sekélyes életébe.

Don-Jon.jpg

Hallottam jót is rosszat is a filmről itt-ott. Sokan azt felejtik el, hogy humora és pörgős, pattogós tempója, dialógusai ellenére ez a film nem vígjáték, hanem filmszatíra, aminek híres ábrázolás módja a valóság eltúlzása, komikussá tétele, arányok eltörlése, megváltoztatása. A Don Jon pont egy ilyen film. Úgy szórakoztat, hogy valójában nem akar igazán szórakoztatni. A történet lineáris, és sablon panelekből épül és egy ideig úgy gondoltam, hogy egy sima tanulság film lesz, némi konyhafilozófiával, de az alkotás egy idő után elkezd más irányba indulni és totálisan más lesz a végkifejlet, mint amire számítanánk és itt (is) jelenik meg JGL tehetsége, mert ilyen árnyaltan belekezdeni egy másik filmbe, az adott mű kétharmadánál úgy, hogy az ne zökkentsen ki, az már valami.

don-jon2.jpg

A karakterek és a színészek fenomenálisak. Gordon lubickol a szerepében, egyértelműen jót tett, hogy az egész show-t magára építette, mégis Scarlett kisasszony az, akit ki kell emelnem: Olyan Ő, akit az egyik pillanatban megölelnél, annyira rendes és aranyos, a másik pillanatban pedig inkább menekülnél előle a világ másik pontjára, mert tipikusan az a nő, aki ciklonként mos le mindent, és teszi tönkre az életed. Emlékeimben turkáltam, mikor volt ilyen ellentmondásos és szerethető, utálható nő a filmvásznon de nem ugrott be hirtelen semmi. Mellékszereplőként sikerült megnyerni Tony Danza-t (Jon apját), aki ha a vásznon van (ami sajnos nem sok) garantáltan lemos mindenkit és elviszi a show-t. Remekül játszik, látni kell. Van még egy csomó fontos és remekül eltalált pillanata a filmnek. Az egész alig 90 perc, tehát elunni garantáltan senki nem fogja. Mégis picit hiányérzetem van. Néhány jelenet kissé összecsapott, és repetatív (a gyónások a végére már egyenesen röhejesek voltak).

Összegzés: Amiért magas pontot adok erre a filmre, az az, hogy egy első filmes rendező, saját ötletét használta fel és merész téma választásával egyáltalán nem a könnyebb utat választotta. Ez igen dicséretes. Nem veregeti a saját vállát Gordon, nem ítélkezik, nem tetszeleg a saját bölcseleteiben. Elmond egy egyszerű (de eltúlzott) történetet, aminek drámai kicsengését, körülöleli a szatírákra jellemző humor. Nem mondom, hogy randifilm, de aki a Don Jont megnézi egészen biztos, hogy egy kiváló alkotással gazdagíthatja filmes repertoárját.

Értékelés: 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr325716043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása