A Nagymester

Yut doi jung si / The Grandmaster

2013

Tegye fel a kezét, aki a harcművész filmekben nem a kimunkált, tökélyre fejlesztett, intelligens csihi-puhit keresi? A legjobb helyen jár az, aki a A nagymesterre vált jegyet, ugyanis Wong Kar-wai filmje a lehető legesztétikusabban mutatja be milyen az, amikor két mozdulatból törnek a csontok.

Konyhafilozófia

A A nagymester azonban koránt sem egy akció orientált, öncélúan művészieskedő távol keleti alkotás. Aki ismeri Wong művészetét az nagyjából képben is lehet, hogy mit kap. Ezúttal az Ip Man (mások Jip néven hívják) életét dolgozza fel bő két órában. A harmincas évektől követjük az eseményeket, miként vált minden idők egyik legnagyobb harcművészévé a férfi (aki tanította pl. Bruce Lee-t is), érintve a második világháborút, szerelmi viszonyt, kitartást és elhivatottságot. A A nagymester egyszerűen olyan csodálatosan varázsol a bunyókban és a lelki, filozófikus dolgokban, hogy képesek vagyunk még azt a bénán összehányt maszlagot és csapongó történetet is elnézni neki, ami nyilvánvalóan jelen van. A képek komponálása, a lassítások már-már a esztétikai szépség határát feszegetik, de valahogy, mindig megtalálta még azt a határt, aminek átlépésével már nevetséges lenne, így viszont képes lenyűgözni. Ez nem is csoda, hiszen a Kill Bill, Mátrix vagy a Tigris és Sárkány filmek koreográfusa segítette Kar-wai-t, ő maga pedig nyilvánvalóan az egyik legjobb vizuális látványrendező. Még a poros, koszos szobabelsőket is képes volt szépséggel megtölteni, és azok a lassítások..te jóég. Bizton állíthatom, hogy Hollywood-i nagy költségvetésű mozikat is megszégyenítő képeket alkottak.

A bunyónk kívül még a romantika és a magasztos beszédek uralják a filmet. Utóbbi simán érthető kategória. Mindent mindenhez hasonlítva jönnek az élet bölcseletek, de cseppet sem zavaróak, a romantikus szál, pedig kiszámíthatatlan és az egész filmről lejön, hogy nem szeretett volna sablonokra építkezni. Pl van egy jelenet, ahol a bunyó tétje az, hogy nem törhet el semmi a szobában. Igazán szép és okos panel ez, szembe menve az amerikai "az embert mindenen átütöm"klisékkel. Szerencsére sikerült elkerülni a irreális harcokat, jeleneteket. Jelen van pár, de azért nincsenek falon futások, meg cérnavékony kötélen való egyensúlyozás. Itt bizony okos a bunyó, sőt sokszor nem is ököllel vívják és ezt kifejezetten üdítő volt látni. Nem halál dönt, nem megalázóak, egyszerűen néha elég egy egy mozdulat és már tudják hőseink a harc kimenetelét, tudjuk mi is, mégsem pazarol rá Wong sok időt. Na de kérem, 2 órás a film. Mivel telik el? A lehető legnagyobb bajjal. Kaotikus történetvezetéssel és idő ugrásokkal. Az volt az érzésem, hogy lehet a film forgatókönyve nem volt teljesen kész, vagy csak ennyi minden érdekelte az alkotókat, mert néhol elfeledkeznek arról, hogy ez egy életrajzi film, és pl. eltöltenek 20 perceket egy mellékszereplő életével vagy kevésbé fajsúlyos helyzet kibontásával. Szép dolog volt, pl Ip szerelmével, Gong Er-rel is foglalkozni, és tényleg sikerült egy többdimenziós karakter alkotni, csak vele megint egy másik film kezdődött, aztán még egy és még egy, ez pedig hosszútávon kaotikussá és érthetetlenné teszi a filmet. Kérdéseket tett fel Wong, de nem válaszolt rájuk. Nem tudjuk meg igazán mit akart elmondani a filmmel. Hogy merjünk szembe menni az elveinkkel? Hogy ne adjuk fel? Hogy a csatát nem csak erővel vívják? Hogy a háború még a legerősebb embert is megtöri?

Összegzés: Annyi mindenről akar szólni a film, hogy végül nem szól igazán semmiről sem. Adott egy fontos ember életrajzi filmje, elképesztően szép vizuális körítésben, pazar koreográfiával, nagyszerű ötletekkel. Egyszerűen nincs szívem lehúzni, még a törött történetvezetése ellenére sem.

Értékelés: 8/10