Szabadkőműves bűvészek és a gonosz Michael Cain
2013. október 09. írta: thedirector

Szabadkőműves bűvészek és a gonosz Michael Cain

Szemfényvesztők

Now you see me

2013

 now-you-see-me.jpg

Már a bemutató körül is azon morfondíroztam, hogy a Szemfényvesztők egy remek film-e vagy csak egy óriásira fújt lufi ami kipukkad?

Mágusokk

Valamiért az utóbbi időben nem kényeztettek el bennünket bűvész filmekkel.  Az elmúlt bő fél évtizedben kettő valamire való alkotás érkezett: Az egyik Nolan varázsa, a Tökéletes trükk. A másik, a Mágus című film. Amióta promotálják a Szemfényvesztőket (vagyis jó 1 éve), folytonos kétségek között őrlődtem. Hiába a sok nagy nevű színész (Woody Harrelson, Mark Ruffalo, Jesse Eisenberg, Michael Caine, Morgan Freeman stb..) valamiért Louis Leterrier (rendező) neve nem igazán késztetett arra, hogy érdekeljen a film. Most a BluRay megjelenés apropóján azt mondom, hogy kettős érzés van bennem. Egyrészt ez a film tökéletesen megtestesíti a Blockbuster fogalmát: Szerethető, könnyed, látványos, csavaros, a színészek kivétel nélkül jól teljesítenek, és a legjobb, hogy ezt 75 millióból csinálták meg és nem ennek három, négyszereséből. Ez mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény.  A két óra alatt igazi agyfacsaró, vizuális orgazmusra kell felkészülni. Nem a töltény puffogtatásokra és akció jelenetekre kell felkészülni (bár van ezekből is), hanem a bűvészek trükkjeinek kivitelezésére, tervezésre, majd a titkok felfedésére, teszi ezt állandó már-már videóklippszerű vágással, párhuzamos montázsokkal, állandó körbe forgó-daruzó kameramozgásokkal. Szépen építik a filmet, megismerjük a karaktereket eredeti közegükben, ugrunk az időben, jól elkülöníthető, de végtelenül egy dimenziós karaktereket kapunk, ami itt nem baj, mert pont az a cél, hogy tudjuk, hogy kitől mit várhatunk.  A film végül is a bűvész trükkök kivitelezésére épül, amivel általában valakinek ártanak, valakit kirabolnak, máskor csak modernkori Robin Hoodot játsszanak.  Az ezen trükkök közti időt, pedig az FBI-osok és a bűvészek közti macska-egér játszma tölti ki, amik veszettül szórakoztatók és egyedik, no meg végtelenül csavarosak.  Ilyen téren tehát nincs panasz. Túrtam az internetet és láttam, hogy rengetegen köpködik a film végét, ami szerintem nem ilyen rossz. Sőt kifejezetten meglepő és elfogadható. Ami engem jobban zavart az az odáig vezető út, amit humbuggal töltöttek ki. Ez az illuminátusos  - titkos társaság, a manipulációval, mindent látó szemmel, saját szimbólumokkal, teljesen felesleges volt. Igen értjük az áthallásokat, de könyörgöm, ne kelljen már egy egyszerű mozi nézőnek a szabadkőművességre asszociálnia egy egyszerű bűvészfilm esetén is. Szinte nincs film, ahol ezek a motívumok amúgy ne tűnnének elő, de ez most kicsit „pacekba” ment.  Megvoltam elégedve viszont a színészek választásával és a játékukkal. Morgan Freeman nagyon jó volt, mint trükk leleplező. Nem ez karrierje alakítása, de rendben volt. Mark Ruffalo zseniális zsaruként. A négy lovas szintén. Woody Harrelson imádnivalóan ripacs alakítása, mellett még Jesse volt nagyon jó, aki egy az egyben átültette a Social Network Zuckerbergjét. Sőt, néhol még a vágás is hasonló volt a párbeszédjeinél. Tetszett.  Isla Fisher picit szürke volt, csakúgy, mint a kicsifranco (Dave Franco, James Franco öccse).

Összegzés: Nem, nem felfújt lufi a Szemfényvesztők. Rendkívül szórakoztató, sodró lendületű, csavaros, látványos és élvezetes film, amit kicsit taccsra vágnak ezek a felsőbbrendű társasági humbugok. A legnagyobb baj a filmmel, hogy megnézve olyan, mint egy bűvésztrükk: Addig izgalmas, míg nem tudod, hogy csinálják, viszont, ha rájössz már nem érdekel az egész.

Értékelés: 7,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr205558561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása