Majdnem híres
(Almost Famous)
2000
Aki ismeri Cameron Crowe filmográfiáját - különösen három kiemelkedő filmet sorolnék ide: Jerry Maquire, Vanília égbolt és jelen elemzésre váró filmet, a majdnem hírest - az tudja, hogy nem kell egy bonyolult történetvezetésre és látványorgiára számítani, de a mély értelmű és remek cselekményre igen. Nincs ez itt sem másképpen.
Vissza a múltba!
A film főleg az 1970-es évek elejei rocksztárok életébe enged betekinteni. Will egy 15 éves önjelölt zene kritikus, aki nővére lévén kóstolt bele a műfajba (aki elment otthonról nem bírva a szülői "nyomást"). A Rolling Stones magazin megbízza (látatlanban[önirónia]), hogy írjon egy feltörekvő bandáról, a Stillwaterről és kísérje el a zenekart a turnéján. A film bonyodalma itt kezdődik, hisz a gyerek egyből belecsöppen egy olyan világba, amit nem lehet könyvekből és zenéből megtanulni. Át kell éreznie és ő átérzi. Meglátja, hogy miféle világ ez: Koncertek, idegesség, pia, drogok és gruppik. Szerencsére Crowe észrevette, hogy nem naturalistán, dokumentumfilmszerűen kell a filmet átadni, így a fentebb említett dolgok csak eszközei a filmnek, nem alapmotívumai. Will jó barátságba kerül az állnevű Penny Lane-nel egy korabeli lánnyal, aki Russel, a szólógitáros hát...barátnője fogalmazzunk így. Kitalálni nem nehéz, hogy barátságnál többet érez majd a lány iránt, hogy mi lesz velük, azt majd meglátjátok, ha megnézitek. A fiatal írónk barátságot köt, a banda igazi egyéniségével és eszével Russellel. Eleinte nem nagyon kedvelik Will-t, mert nem szeretnék, hogy olyan cikkek jelenjenek meg róluk, ami taszító lehet az olvasóknak, (ő az "ellenség") de látva, hogy Willnek nincs rossz szándéka feléjük, maguk közé fogadják. A filmben van még pár csavar, de azt nem lőném le. Will a filmben a banda és ennek a műfajnak a mondhatni külső felvigyázója. Amikor már pattanásig felszülnek az indulatok, akkor lenyugtat, mikor hülyeséget csinálnának lebeszél. Sokszor segít és hát ugye a munkája is kritikus, tehát kritizál. Megteheti, hisz benne még dolgozik a gyermeki tisztaság, még nem "fertőzte meg a gonosz". Ott a pont Cameron.
Zene a lelke mindennek
A kor hiteles, a karakterek elképesztően jók. A buszok, koncertek, hangulata, ruházat mind-mind a helyén van. A zenészek jellemrajza és kinézete szintúgy: Hosszú haj, bajusz, (mai szemmel nézve) fura ruhák, lazaság, és "beleszarok mindenbe életérzés". A zenék szintén korrektek: Led Zeppelin, Black Sabbath, The Who, Bob Dylan, van itt minden ami kell. Teljesen átélhető a hangulata a filmnek, sőt kicsit szeretnénk mi is belecsöppenni a világba, és ezt, hogy valaki így átadja, ahhoz profinak kell lenni. Sajnos a színészek nem mindegyike ennyire hihető. Kate Hudson jól adja a felnőttnek tűnő ám felelőtlen gruppit. Williamet alakító Patric Fugit viszont elég középszerű. A Russelt és az aggódó anyukát alakító színészek(Billy Crudup és Francis McDormand) szintén parádésak, a többi mellékszereplő meg letudja azt, amit egy mellékszereplőnek le kell. A történet közepe kicsit lapos, sok lett ennek a sztorinak a 2 óra. Szerintem 1,5-ben is el lehetett volna mesélni ezt. A vége viszont egyszerűen ismét csodás a filmnek. Akad néhány emlékezetes jelenetet (pl. a repülőgépes) és pár remek filmesztétikai megoldás is. A történet tényleg elég egyszerűnek hat, ám a mélységei az emberben alakulnak ki a mű megnézése közben.
Összegzés: Bátran ajánlom a filmet mindenkinek. A témájából adódóan elsősorban a rockzene kedvelőinek, vagy azoknak akik ezt a 70-es éveket átélhették hasonló módon (mint zenészek/mint rajongók). De mint családi film is megáll önállóan a lábán. Nem hibátlan, néhol kissé túl nyújtott, de a hangulata, a karakterei és a történetmesélése pazar. Cameron Crowe nagyon jó elbeszélő és rendező. Várjuk a We Bought a Zoo filmed kedves Cameron!:)
Értékelés:7/10
Trailer:
