Belfast
2021
„Az Oscar szíve”. Ez is lehetne annak a különdíjnak a neve, ami nyilván nincs, de mivel minden baromságot kitalálnak már, simán előfordulhat a közeljövőben. Kenneth Branagh erősen önéletrajzi ihletésű drámájának ugyan a helyén van a szíve és az esze is, ennél többet nem tud. Viszont az eddig látott (majdnem) minden Oscar jelölt közül ez a film volt a legszebb, legmegragadhatóbb.
1969-ben járunk az Észak-Ír fővárosban és egy átlagos munkásosztályú család életébe csatlakozunk be. A fiatal Buddy (Jude Hill) szemszögén keresztül látjuk a vallási háborút, a szülők kilátástalanságát, megpróbáltatásait és azt, hogy nagyon szeretik egymást. Egy család ami szereti egymást, kitart egymásért és hisznek benne, hogy mindig süt a nap. Pedig ez a fekete-fehér (csodálatosan fényképezett) filmben aligha üt akkorát, mégis érezzük.
A Belfast mégsem egy fontos film. Nekünk legalább is nem. Ez a legnagyobb baj talán a filmmel. Persze látható, érezhető aktuálpolitikai felhang itt-ott, de nem nekünk volt fontos, hanem Branaghnak. Aki gyermeki lelkesedéssel szippant egy nagyot a nosztalgia levegőjéből. Csuklóból készített egy filmet, ami nem sértő, nem mer nagyon messzire evezni. Olykor nagyon játékos és vicces, máskor meglepően szomorú. Paolo Sorrentino csodálatos „innen jöttem” filmjével ellentétben a Belfast nem lélegzik igazán. Nem ismerjük meg rendesen a várost, a lakók szokásait is csak éppen.
Pedig a színészek mindent megtesznek. Főleg az anya szerepében Caitriona Balfe brillírozik. Őszinte, igaz anya és feleség. Szinte minden jelentében segítene neki az ember, hogy kicsit jobb és könnyebb legyen a családjának. De ő egymaga is megáll a lábán. Csodálatosan visszafogott alakítás, ami lehet még egy Oscardíjat is meg fog érni. Az apa szerepében Jamie Dornan bizonyítja, hogy nem rossz színész ő, csak rendes szerepeket kell kapnia. Judie Dench és Ciaran Hinds is kap egy aprócska mellékszerepet, és gyorsan kiteszik a pontot, miért is legendás színészek ők. Jude Hill, pedig akár a következő évtized szupersztárja is lehet, ha megbombázzák szerepekkel még.
Összegzés: Mindent egybevetve, egy feszes ritmusú, falig nyomott játékidővel bíró (alig 90 perc!), szép történet, ami fontosabb volt alkotójának, mint nekünk. Van hiányérzet, de mégis az egyik legkellemesebb néznivaló ami mostanság akad a moziban.
