Győzzünk már!

Win Win
2011

Egy régi tartozásom fogom most leróni a Win Winnel (azért sem írom le a magyar címét még egyszer). Amikor indult a blog (pontosan a film amerikai bemutatójával kb. egyszerre) akartam írni róla, mert szeretem a küzdősport filmeket, de végül elfelejtettem, olyannyira, hogy a ez is pár évre kikerült a látómezőmből. Tom McCarthy végül 2015-ben a Spotlighttal Oscar érően hallatott megint magáról. Pedig előtte ez a filmje is fantasztikusan sikerült.

Nagy dolgokra pedig nem kell gondolni. Mike Flaherty (Paul Giamatti) közepesen sikeres és közepes tehetséges ügyvéd. Családja szereti, támogatja, tehát lelkileg stabil, anyagilag kevésbé. A férfi önkéntes birkózó edzője egy abszolúte tehetségtelen középiskolai csapatnak, amit leginkább csak lazításképp visz. Egyik ügyfelének unokája az ajtaja előtt csücsül az edzése után. Kyle (Alex Shaffer) tekintetében benne van egy nehéz élet és egy komor gyermekkor utóélete, mégis igyekszik a lehető legnormálisabban viselkedni. Mike-ék megszeretik a fiatal srácot és hagyják egy ideig maguknál lakni. Kyle-ról kiderül, hogy rendkívül tehetséges birkózó és ez egy csapásra feldobja Mike szürke hétköznapjait.

Ha azt gondolná a kedves olvasó, hogy egy tipikus sportfilmet fog látni, nagyobbat nem is tévedhetne. Persze érintjük a szokásos nehézségekbe ütköző, elbukó és felemelkedő sablonokat, de ez a film sokkal több, mélyebb, mint a legtöbb hasonló alkotás. Először is végig megmarad a családi filmek határmezsgyéjén, kerüli az erőszakot, a durva jeleneteket, a depresszív ábrázolást. Azzal tölt el több időt, hogy megmutassa, a lehető legnehezebb közegből érkező, de tehetséget magában hordozó egyén is képes lehet 100%-ot nyújtani, ha szeretetteljes és támogató család van körülötte.

Nagyon kedvelhető és emberi karaktereket írt meg McCarthy, a filmjében meg legtöbbször nem az történik, amit várnánk és ez folyamatosan izgalmassá teszi a cselekményt. Minden túlzás nélkül annyira jó dialógusok vannak a filmben, hogy még az olykor közhelyes mondatok is teljesen átélhetőek és hitelesek. Mert a karakterek bőven mélyítve vannak és emiatt elhisszük, hogy ők a való életben is mondhatnak ilyet, nem csak felolvassák a jegyzetet a forgatókönyvből.

Ha valakit pedig ezek a családi jelenetek nem igazán fognak meg és érdekelnek, hogy találnak egymásra emberi kapcsolatok és oldódnak meg (olykor túl könnyen) problémák, akkor is ott vannak a valóságszagú birkózó jelenetek (higgyétek el, mivel ezt sportolom, tudom), amikben bőven van annyi adrenalin, hogy elvigye a nézőt arra a 100 percre, amíg tart a film.

Összegzés: Nem az alfája és omegája az ilyen sportfilmeknek, de az biztos, hogy a szíve a helyén és rengeteg szép és őszinte pillanata, mondanivalója van. A színészek meg parádésak legyen az Shaffer, Giamatti vagy Bobby Cannavale.