Tőrbe ejtve
Knives Out
2019
Vannak időtálló állandó whodunit történetek, amiket annyira kitaláltak, hogy évtizedenként, generációnként fel kell dolgozni. Klasszikusok, de tévéfilmként futott be a többsége. Azok sem mostanában. Nyilván a legnépszerűbb közülük is Agatha Christie Poirot történetei. Büszkén és nagy örömmel jelenthetem be bővült a ravasz és eszes nyomozók sora Benoit Blanc-kal és egy mestermunkával, ami annyira menő, stílusos és eszes, hogy tényleg évtizedenként (sem) készül ilyen tökéletes darabja a zsánernak.
Persze ki más követte volna el, mint a pedáns (jó értelemben) és a stílusok kiforgatója Rian Johnson. Akinek a neve, ugyebár mostanság nem cseng jól, lévén sokak szerint ő tette tönkre az új Star Wars trilógiát a 8.résszel (van benne igazság szerintem is), de az vitathatatlan és már 2016-ban jeleztem, hogy valószínűleg pont a vegyészkedése miatt lesz a legmaradandóbb a SW 8. Végül így lett, de nem pozitív értelemben. Előtte is bőszen kísérletezett a Brickkel, a Looperrel és ezúttal egy klasszikus "whodunit" filmbe csempészte bele a korántsem hétköznapi ötleteit. De mi is pontosan whodunit?
A lényeg, hogy adott egy bűntény, ami szemre egyértelmű. Jön egy nyomozó, aki megvétózza, majd sorra megyünk a gyanúsítottak között és végül csavarosan, de eljutunk a végkifejletig. Esetünkben 85. születésnapján meghal a híres (és persze kőgazdag) író Harlan Thrombey (Christopher Plummer top formában). Óriási kúriájában tartózkodott kicsit sem egyszerű családja, fia, lánya, unokák, személyzet stb... Az ügy öngyilkosságot feltételez, ám a rendőrség, de főleg a nyomozásba bekapcsolódó neves Benoit Blanc (Daniel Craig szintén top formában) detektív úgy véli van itt valami más is a háttérben. Gyanús ügy, gyanús körülmények és egy rakás lehetséges gyanúsított, indítékokkal. De ki tette?
Nyilván végig kell nézni a 130 percet, de úgy reppen el, mintha el sem kezdtük volna. Nagyon ritka, amikor egy film végén, azt érzem, hogy de nézném még és most akár azonnal kezdeném újra. Ezt pedig azóta is érzem. Minden túlzás nélkül, az elmúlt évtizedben ki merem jelenteni, hogy ennek a filmnek van a legjobb, legcsavarosabb forgatókönyve. Annyira precíz, működőképes, eszes és szellemes, hogy bizonyos írók örülnek, ha ezekből legalább egyik működik végig a filmjükben, Johnson pedig még erre rá is tett, hogy a csavarok sem kitalálhatók és ráadásul nem bóvlik. Minden szuperül átgondolt és precíz. A film ritmusa is hibátlan, a felvezetés pont annyi ideig tart, amennyi ideig megtudunk valamennyit a családról és az indítékokról. A zárás is pazar, a közt eltöltött idő pedig minőségi. Ki kell jelenteni, hogy Rian Johnson nagyon jó író. A rendezése is feszes, nincs üresjárat és ráadásul a film idősíkjának tördelése is pont úgy van kitalálva, hogy követhető legyen, de meg is zavarjon kicsit.
...és akkor még nem ejtettünk szót arról, hogy mennyire politikus felhangokat megütő alkotás is ez. Nem kell félni, nincs benne direkt köpködés Trumpra. Ennél mint írtam, jobb író Rian. Viszont a felső osztálybéli marakodó család, ahogy összezár önös érdekeik mentén és elkezdenek az állam jogaival takarózni, valamint a bevándorlás kérdéskörével foglalkozni, rögtön kidívik az ország romlottsága. Mindezt szép ívvel felvezetve. A színészgárdára nincsenek szavak, hiszen lehengerlő, egyformán erős, egymásra nem rálicitáló alakítások tarkítják a Tőrbe ejtvét. Itt van a már említett Craig és Plummer, akik élik a szerepüket, nem különben Ana De Armas. De remekel Tony Collette, Michael Shannon, Jamie Lee Curtis és Don Johnson is.
Összegzés: Gondolom vártad, Kedves olvasó, hogy "szép, szép, és mikor jön a de...?" Nincs de. Ritkán mondom filmre azt, hogy hibátlan. Ez sem az, mert nincs hibátlan leképzése az amúgy sem tökéletes valóságnak. De ez a film átkozottul közel áll hozzá. Talán közelebb, mint bármi az elmúlt évekből. Én csak remélem, hogy 2-3 éven belül lesz megint egy olyan ügy, amire Benoit Blancot kérik fel. Biztos, hogy megnézem.
