A 10 legjobb színészi alakítás az elmúlt 10 évből!
Egy feleslegesnek tűnő, ám még is inkább érdekességből elkövetett merényletre készültem, mikor is arra adtam a fejem, hogy nézzük már meg ugyan, így az Oscarhoz közeledvén, mik is voltak 2006 óta a legjobb alakítások. Talán a 'legemlékezetesebb' jobban körül írja, mire gondolok, de mindenképpen jó ez a lista arra, hogy a legmaradandóbb munkákat összeszedjük, hiszen úgysem hiszem el annak, aki azt mondja, ő pl. tudja fejből, hogy 2011-ben ki volt a legjobb férfi mellékszereplő!
Szóval akkor lássuk, szerintem(!) mik voltak a legnagyobb alakítások a 2007 és 2016 díjazottjai között!
10. Patricia Arquette
Boyhood (Sráckor) 2014
A Sráckorról (Boyhood) 2014-ben eleget beszéltünk, és noha azóta is kérdőjeles, hogy mennyire lesz érdekes szigorúan véve csak maga a film mondjuk 20-30 év múlva is, abban egy percig nem volt kérdés, hogy a film rendkívül ügyesen felhasznált gimmick-je mellett az igazi csúcs teljesítmény két emberé volt: Az egyik Sandra Adair vágó, a másik Patricia Arquette. Ha mást nem, hát ezt a két Oscart muszáj lett volna elhoznia, hiszen már maga 12 évnyi filmanyagot élvezetesen összevágni is csúcs. De mivel itt most a színészetről van szó, nem lehetett elvenni a díjat Patriciatól (nem is merték). Rendkívül gondos, egyenletesen színvonalas, nagy pillanatoktól mentes, visszafogott alakítás egy olyan anyáról, akinek a 12 évnyi nevelés minden pillanata öregedő, barázdákkal dúsított arcán található. Ritka szép pillanatokat idézett meg Arquette.
9. Matthew McConaughey
Dallas Buyers Club (Mielőtt meghaltam) 2013
Minden idők legspoileresebb című filmjében csak úgy dúskálnak a jobbnál jobb férfi alakítások. Bár egy bővebb listára akár Jared Leto-t is fel lehetne írni, mégsem hiszem, hogy bárkit meglep, hogy McConaughey 2014-ben volt karrierje csúcsán és bizony a hegy csúcsának (ahonnét egyébként folyamatosan csak lefelé csúszik) ez a film bizonyult. Most az olyan "jelentéktelen" dolgokat hagyjuk, hogy sok sok évnyi akcentus eltüntető szerep után ismét régi önmagát kellett alakítania, és hogy 30 kilót ledobott a HIV beteg szerepe kedvéért. Az viszont már bizony megsüvegelendő, hogy az egykori kockahas villantó szupermacsó életében nem volt még ennyire hitehagyott, és elesett. Az a kocsiban sírós jelenet például garantáltan senkinek nem megy ki az emlékezetéből. Ettől független is minden pillanatában A ligás alakítást mutat.
8. Anne Hathaway
Les Misérables (Nyomorultak) 2012
A Nyomorultak totálisan elment mellettem. Megnéztem a könyv (sokadik) feldolgozását is és ennyi. Volt benne pár jól működő elem, és egy rakás pocsék. Az azonban soha senkinél nem képezte vita tárgyát, hogy az alig pár percet szereplő Anne Hathaway karriercsúcsot produkált. Olyan átható őszinteséggel osztja meg a fájdalmát, énekli az egész film legjobbját, mintha egész életében erre a szerepre várt volna. A filmből ömlik hol a giccs, hol a fájdalom, de ez a pár perc maga volt a mozi tökéletesség, az igazi filmvarázs. Mesteri. Ha másra nem (és nem!) erre mindig emlékezni fogunk.
7. Forest Whitaker
The Last King of Scotland (Az utolsó skót király) 2006
Az utolsó skót király ugyan nem kiemelkedően jó film, de mindenképpen a jobbak közül való. Viszont amit Whitaker leművel attól konkrétan a sz*r megfagy az ember ereiben. Valahogy az Akadémia mindig vonzódott a kettyós, embertelen és pszichopata alakításokhoz és bizony igen előkelő helyen áll a diktátor. Totál kiszámíthatatlan, hangulatingadozásait nem lehet kezelni. A szeme sem rebben, mikor ezrek, tízezrek életéről dönt, de ez persze átvitt értelemben is igaz, hiszen egyik szeme folyton kiemelkedik, így ha lehet még rémisztőbb. Egy szeletnyi Afrika úgy, ahogy sosem akarja látni a civilizált ember.
6. Lupita Nyong'o
12 Years a Slave (12 év rabszolgaság) 2013
Steve McQueen eddigi legrosszabb filmjét sikerült Oscar díjjal jutalmazni, egyben az évtized leggyengébb Oscar díjas fő filmje a The Artist-tal párban. Ugyanakkor ha valamiben igazán jó a film, azok a színészek. McQueen másik nagy érdeme, hogy felfedezte Lupita Nyong'o-t. Élete első nagyjátékfilmjében azonnal óriásit alakított a többszörösen megerőszakolt és megalázott rabszolga szerepében, aki a sokadik lélekromboló esemény után is egyenes gerinccel jár. Hiteles és ösztönös, színészi manírokat még nyilván hírből sem ismerő alakítás, ami tényleg rögtön a legkeresettebb fiatal színésznők közé katapultálta.
5. Javier Bardem
No Country For Old Men (Nem vénnek való vidék) 2007
Már maga a Coen tesók (csak) 4 Oscarral jutalmazott klasszikusa a Nem vénnek való vidék is egy igazi döbbenetes rémálom, de aki lényegében az egésznek megágyaz a filmtörténelem egyik hidegvérűbb gonosza, Javier Bardem rémálomszerű alakításában, lehetetlen frizurával. A cselekedetei és ötletes gyilkolási módszerei is emlékezetessé teszi a szerepét, de a hanghordozása, nézése... Egyszerűen fenomenális. Ki ne emlékezne például a benzinkutas jelenetre, vagy a kergetőzésre a parkolóban. Elképzelhetetlen lenne mással ez a film. Bardem pedig tesz is róla, hogy ne is próbáljuk meg.
4. Heath Ledger
The Dark Knight (A sötét lovag) 2008
Kérem ne is kezdjük azzal, hogy "Mert meghalt felnagyítódik a szerepe és ezért kapott Oscart". Ne legyünk ennyire balkániak és amúgy sincs mit felnagyítani. Az utolsó mimikáig kiérdemelt díjról van szó, tragikus sors ide vagy oda. Márpedig mimikából volt bőven. Ritka olyan írott alapanyagból táplálkozó alakítás van, ami ennyire beletalál a közepébe. Ledger fantasztikusan egyensúlyoz a totális pszichopata és halál laza vicces bohóc között. Külön elemzést érdemel(t) a karaktere (ki is elemeztük). Vannak olyan alkotások, amiket legszívesebben kitörölne az ember az emlékezetéből, hogy megint azt a hatást érje el, mint mikor először látta. Nekem az egyik ilyen ez a film, és ez nagyban a rémisztő Ledger alakításnak köszönhető. Köpni nyelni nem tudtam a film után és közben is csak azt vártam, hogy mikor jelenik meg megint. A film szerep kedvéért komoly lelki átalakulást vállaló néhai Heathet a mai napig nem látom filmben. Csak a bohócot. Ez szerintem igen sokat elmond arról, mit tett bele ebbe a produktumba.
3. Christoph Waltz
Inglourious Basterds (Becstelen briganty) 2009
Én beleállok a balhéba. Szerintem EZ Tarantino legjobb filmje. Természetesen a Ponyvaregény után, mert az érinthetetlen és szent. Ez pedig nagyban köszönhető annak, hogy nála kevesebben írnak jobb karaktereket a filmes szakmában. Na, de az egy dolog, hogy megírni valaki jellemét és személyiségét, de másik dolog olyan színészt találni rá, aki ezt maradéktalanul vissza is adja a vásznon. Nem tudom mennyire volt tudatos Waltz a szerepre és egyáltalán honnan húzta elő Quentin, de teljesen mindegy. Akár félszáz megtekintés után is vigyorognék rajta, mint a tejbetök. Sorra betéve, kitéve tudom az összes jelenetét, meg, hogy mit mond. Még bele is került pár a legjobb 5 Tarantino jelenetbe. Waltz ezzel a szereppel óriási (minőséget) ugrott a színész ranglétrán. Sajnos azóta is ebből a negédes, sunyi, megalkuvó gonosztevő szerepből él. Ez a díj viszont maximálisan ki volt érdemelve és ma is ki lenne.
2. Natalie Portman
Black Swan (A fekete hattyú) 2010
Azzal kezdeném, ami teljesen nyilvánvaló volt számomra a film megnézése után: Natalie Portman nem olyan jó, mint volt a Leon, a profiban. Jobb! Ez már önmagában hatalmas fegyvertény. Arronofsky azt hittem csúcsra járatott mindent A pankrátorban. Akkor nem is gondoltam, hogy csak laza csukló gyakorlat és bemelegítés volt egy sokkal nagyszabásúbb, ridegebb és észveszejtőbb thrillerhez. Eddig csak viccesen hangoztattam a rendezővel kapcsolatban, hogy "a betegséget gyógyítani kell nem terjeszteni", de amit még Portman kisasszony kisajtolt magából a szerep kedvéért, arra nehéz szavakat találni. Talán az átváltozás, vagy a szereppel való egyé válás megfelelően leírja, mit nyújtott ez a törékeny 40-en x kilós nő. Igazi jutalomjáték, gyönyörű és megrendítő önvallomás a művészetről, annak bűvkörébe betöréséről és kiszakadásáról. Ez Portman és a rendező nélkül soha nem lenne ennyire tökéletes.
1. Daniel Day Lewis
There Will Be Blood (Vérző olaj) 2007
A listám élén az a színész tanyázik, akit egyébként is az egyik legjobbnak tartok a világon. De, hogy ez a tüskés, durva és nem túl rokonszenves film lett a kedvencem, nagyban köszönhető Day Lewisnak, aki egyszerűen megdöbbentő, már már beteges módon színészkedett. Tudjuk, hogy a method acting színészet híve. Tudjuk, hogy baromi ritkán vállal szerepet és azt is alaposan átgondolja (Most pl. 5 év után fog újra színészkedni, pont megint egy Paul Thomas Anders filmben. Biztos nem várom), de, hogy a film után még orvosi kezelésre is szorult, az mindent elmond arról, mennyi munkát és erőt tett bele ebbe az alakításba. Szó szerint beleragadt a Daniel Plainview szerepébe, mint Eli Sunday arca az olajba, abban a bizonyos jelenetben. Definiálhatatlan, amit lejátszik, teljesen kortársai felett áll minőségben. Hanghordozása, mimikája, járása, artikulációja és a beszéd munkája, mind rettentő munkát igényelt. Emellett még félelmetesnek is kellett lennie és nagyszabásúvá tennie a karakterét, ami fel kellett nőjön a filmhez. Felnőtt. Túlnőtt azon. Nem mernénk elfogadni a tejséket tőle.
