(Nyári turmix) 8 rettenetes és 8 kiváló nyáron bemutatott film
2015. augusztus 19. írta: thedirector

(Nyári turmix) 8 rettenetes és 8 kiváló nyáron bemutatott film

Így kell "jól" időzíteni egy sorozatot. A kellemesen őszies 18 fokos időben robban a Nyári turmix 3.rész. De sebaj. Lehet páran kimelegedtek ezektől a pocsék filmektől, amiket úgy gondoltak az év legmelegebb hónapjaiban kell bemutatni. Nem jöttek be, bár ez nem az évszak hibája. De, hogy ne csak hüledezzünk, mutatunk pár remekművet is. Csak ellenpontozás képpen.

Az utolsó léghajlító 2010

the-last-airbender-movie-image-32.jpg

M.Night.Shyamalan a Jelek után valahogy totál elveszett ebben a filmkészítés nevű dologban. Nem pusztán csak csinált egy tök szar filmet az Utolsó léghajlító személyében, de alaposan magára haragította az alapanyag rajongóit is. Kritikán aluli gyerekszínész, és a film is túl komolyan vette magát, pedig pont azt herélte ki ezzel Shy, ami az eredeti sorozatot szerethetővé tette: a lazább és poénosabb hangvételt.

A cápa bosszúja 1987

maxresdefault_26.jpg

A cápa sorozat búcsúzó tagja. Már az is mókás, hogy második rész készült, de hogy a negyedik részre sikerült az íróknak annyit összehozni, hogy van egy (rettentő művi) bosszúálló cápa, aki a Brody családon tölti ki bosszúját a rokonság miatt. Taps és taps valamint taps.

A zöld lámpás 2011

fd1e80d1-db64-422d-b7eb-1b076e940ea0.jpg

Vegyük sorra: Buta. Látványtalan. Idegesítő karakterek és színészi munka. Botrányos CGI. Rettentő gagyi lények. A történet nulla felé konvergál. Tökéletesen illeszkedik az évtized első éveinek képregényes otromba bukásaiba. Évek múltán is az egyetlen dolog, ami megragadt, az a filmzenében egy Sum 41 szám.

R.I.P.D 2013

ripd.jpg

A szegény ember Men in Black-je. Azt hiszem ilyen címmel írtam 2 éve róla lesújtó kritikát. Ezt a rettentő közhelyes, gagyi látványú filmet a németek Sas Tamása szabadította a világra. Ryan Reyndolds ebben is részt vett, de ez még a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy az általában szuper Jeff Bridges is.

Super Mario Bros 1993

smb3.png

Mai fejjel vicces, hogy gondolhatta bárki, hogy ez a film majd kasszát robbant a melegben. Hogy egy olyan filmre tódulnak az emberek, aminek a forgatókönyve (ha volt) egy lyukas garast nem ér. Se humora, se bája, se köze az alapját adó videójátékhoz. A címe volt az egyedüli nagy fegyvertény. A slusszpoén, hogy ehhez a förmedvényhez egyenesen két rendező kellett. Az, hogy elkefélnek egy játékból készült filmet ma már csak max. egy vállrándításra elegendő, de, hogy ehhez még a jó Bob Hoskins és Dennis Hopper is asszisztált, megbocsájthatatlan.

A macskanő 2004

cat.jpg

Ez a karakter ordított volna, méghozzá torkaszakadtából egy jó filmért. Erre jön ez a francia Pitof és mindent, amit el lehetett, elcseszett. Már a casting is szörnyű. Vagyis, ha valaki szeretné lesni a klimaxoló Sharon Stone-t és a közelieket Berry kisasszony formás fenekéről, akkor oké, de ez merőben egy más műfajú filmet kívánt volna meg. Hét aranymálna jelölés, négy díj, és egy minden elemében kapufát lövő alkotás. Direkt sem lehetne ilyen rossz filmet készíteni.

Az esemény 2008

5946acd1b5474f99aae916601b35b632.png

Megint Shyamalan. Útban a gödör felé. Ezen a filmen jól emlékszem, 2008-ban komolyan elkezdtek vitázni, hogy jó-e vagy sem. Ha, a marketing kedvéért csinálta a filmet, akkor oké. Bejött, mert sokat beszéltek róla, de sajnos a tények tények. Egy oltári gyenge blöff, ami igazából annak fényében gáz, hogy Shynak vannak tök jó ötletei, amikből tök jó filmek készülhetnének, csak valakinek meg kéne jól írnia. Na, azért kapja meg a pofonokat, a színészvezetése itt sem sikerült jól. Viszont, legalább nem túl terjengős.

Háború a földön 2000

tumblr_mlu0dpasqf1qzm6iko1_1280_1.jpg

Ennél a filmnél kár is arról írni, hogy mennyire ócska, üres, logikátlan lett. Sokkal durvább a filmet körüllengő botrány. Kezdve John Travolta szcientológiai eszmefuttatásaitól, a tupírozott büdzsén és bevételi számokig. Csődbe ment a gyártó cég, a film alig hozott valamit, és sokan a világ legrosszabb filmjének tartják. Pedig (az ekkortájt kissé kattant) Travolta azt hitte folytatás is fog készülni. A kis naív..

A cápa 1975

3179_71.jpg

A film amivel kb. elindult a nyári blockbuster megnevezés. Több generáció parázva figyeli a mai napig a tengert, ha bemerészkedik. Kritikailag és anyagilag is rettentő jövedelmező alkotásról beszélünk. Spielbergnek pedig bejött a számítása azzal, hogy a büdzsé jelentős részét Bruce-ra (a cápa neve) fordította. Kakaskodás, ügyvédi perpatvar ide vagy oda. Inflációval együtt ma a film már 1 milliárd dollárt keresett, ami egy szörnyfilmtől nem is rossz.

Csillagok háborúja 1977

20-screen_shot_2012-10-09_at_8_42_47_pm.png

Amivel elkezdődött minden (közhely kimaxolva). Lucas fantáziáját a nagyvilág elé tárta és kicsit közelebb hozta a scifit az átlag emberhez is. Én ugyan nem tulajdonítom neki az egész saga sikerét, sőt. Módszeresen dolgozott az öreg éveket, hogy tönkre tegye. De elvitatni a 77-es film érdemeit hiba volna. Csodás látvány, zene, kaland és karakterek. Ekkor még egy zseni fantáziálását láttuk egy merőben új(szerű) világban, nem egy kitömött zsebű kereskedőt.

Jurassic Park 1993

8063c64253e21e43c84842b3f4c689b8.jpg

Mindig úgy gondoltam, hogy ez a műfaj az, ami Spielbernek jól áll és megy is. A kaland-szörnyfilmek. Ennek pedig tökéletes keveréke a Jurassic Park. Mai szemmel is látványos és elképesztő, néhol ijesztő, picit humoros picit komor kalandfilm, amely, ha nem is teljesen, de elég jól áthozta Crichton gondolatait. Családi mozi lett, igaz, de aki anno látta valamelyik filmszínházban, az örökké fog emlékezni arra a két órahosszára, a köré épített merchandise-t meg tanítani kéne minden marketing iskolában.

Eredet 2010

inception_movie_2010-wide.jpg

A sötét lovag nem pusz...jaj nem. Bármennyire is szerettem volna, hogy A sötét lovag bekerüljön ide, és bármennyire is adott minden hozzá (kritikai és anyagi siker), inkább ezt választottam Nolantől. Ez volt az igazán nagy dolog. A Batman film már eleve olyan figyelmet kapott a jó Heath halála után, hogy számítani lehetett a rekorddöntögetésre, de az Eredet, egy önálló ötleten alapuló, egyedi film, ami nem használt 3D-t, nem is egy családi kiruccanós mozi. Ráadásul sokáig nem is lehetett tudni miről szól, no meg nem az a "kikapcsolom" az agyam fajta. Mégis anyagilag és kritikailag is fantasztikus eredményeket ért el, és még 4 technikai Oscar díjat is elvitt, pedig látványban bőven voltak durvább alkotások, de egyszerűen annyira összeállt ebben a filmben minden, hogy ezeket meg kellett adni neki.

Harry Potter és a halál ereklyéi második rész 2011

harry_potter_and_the_deathly_hallows_part_2_movie_image_daniel_radcliffe_ralph_fiennes_01.jpg

Engem is meglepett, hogy az utolsó két rész mennyire jól sikerült, mert az előtte levőket nem kifejezetten kedveltem. Aztán főleg az utolsó egy nagyon elegáns búcsú lett. Jó ritmusban összerakott, epikusságot magában hordozó, nem terjengős, izgalmas munka, amit méltán dicsértek a kritikusok és a nézők is egyaránt, a Warnernek becsurgott bő 1 milliárdról ne is beszéljünk.

A Karib-tenger kalózai - A fekete gyöngy átka 2003

_-_-_-2.jpg

Talán a Disney sem hitte, hogy ekkora siker lehet a kalózos filmje, melyben patikamérlegen lett kimérve a családi kalandfilm hozzávalói. Egy kis félelem, egy kis akció, egy kis romantika, pár szerethető, ellentmondásos, érdekeiket ütköztető (lehetőleg híres színész által megformált) karakter, és máris itt az új évezred egyik legragyogóbb, legegyedibb kalandfilmje, amiben Depp még csak elindította az elvarázsolt, kissé habókos, dülöngélő karrierjét, amelyet aztán azóta már sokszor túltolt, csúcsra járatott.

Az elveszett frigyláda fosztogatói 1981

raiders-of-the-lost-ark-indiana-jones-3678057-1280-720_1.jpg

Ha a Karib filmre azt írtam közel tökéletesen felépített kalandfilm, akkor ide mit írjak vajon? Leírhatnám ugyanazt, de nyilván Spielberg filmje több. Egy évtized ikonikus hőse, John Williams immáron sokadszor írta meg az "örökre a hallójáratodban ragad" film témáját. A történelem okos felhasználása és kiforgatása még ad egy kis plusz zamatot az amúgy is ízletes alkotáshoz. De amit én a legjobban szeretek az egész sorozatban az az, hogy egyszerűen igazi és ez nagyban köszönhető a díszleteknek, jeleneteknek. 18 milliós gyártási költség, és 400 milliós világszintű haszon, infláció nélkül. Nem pite.

Némó nyomában 2003

finding_nemo-hd.jpg

Nem ismerek embert, aki nem szerette Pizsi és Némó megindító kalandját. Ha, van ilyen küldjétek el azonnal Óz-hoz egy szívért. Az évezred első felét keményen megnyomó Pixar anyagilag és kritikailag is ezzel a filmmel érte el az évtized legnagyobb sikerét. Abszolút meg is érdemlik. Erős karakterek, fantasztikusan félelmetes és lenyűgöző világ, intelligens mondanivaló. De ez tőlük szinte már alap. Talán volt azóta felnőttesebb és jobb meséjük is, de ha sikertörténetről kell beszélni a Toy Story mellett tuti ez a film is a TOP3-ban van.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr27717868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

haggyadaszt 2015.08.20. 18:01:42

Az esemény sztem nem rossz film. Mindenképp nézhető kategória, ellentétben a többi felsorolt szutyokkal.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2015.08.20. 18:39:29

Herripotter fos, karibtenger fos

A többiben egyetértünk :)

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.08.20. 19:31:16

A második fele még rosszabb, mint az első. A különbség csak annyi, hogy a sok ostoba szájtáti barom tódult megnézni.

Punxsutawney Mormota 2015.08.20. 21:58:16

Vessetek a mókusok elé, de nekem bejött a Zöld Lámpás. És az Eseményt sem tartom olyan rettenetesnek.

Ha ezek a filmek szarok, akkor mint lehet mondani a Jet Lee-féle Egyetelnre, vagy Kurt Russell Katonájára?

Mészáros Laci 2015.08.20. 23:40:40

érdekes, a catwomant én kétszer megnéztem.
biztos halle berry seggéért. de tényleg.

chrisred 2015.08.21. 07:48:49

A Jurassic Park nem áthozta Crichton (amúgy meglehetősen elcsépelt és közhelyes) gondolatait a könyvből, hanem új dimenziót adott neki azzal, hogy Spielberg saját magát is berakta a filmbe a könyvbeli szimpla gátlástalan üzletember Hammond helyére. A film gondolati súlypontja a bolhacirkuszos monológ lett, így a filmben már nem az a tanulság, hogy nem szabad a természet törvényeit áthágni, mert nagy dádá lesz belőle,hanem hogy miért ne? Mennyit ér meg nektek, hogy kiragadjalak a biztonságos, kiszámítható életetekből és részt vegyetek egy igazi kalandban? Ezért Spielberg legőszintébb filmje, sokkal inkább az, mint a Schindler listája kötelező olvasmány.

Globetrotter2014 2015.08.21. 09:24:28

A happening, az RIPD es a zold lampas korrekt film volt, kellett volna egy jobb szinesz a foszerepbe.

A legjobbnal pedig akkora a szoras hogy nem erdemes osszevetni. De a karib tenger sorozat nem valo ide...a nemo is specialis eset..

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2015.08.21. 09:29:28

A Harry Pottert és a Zöld Lámpást felcserélném. :D
Amúgy jó összeállítás. :)

porch monkey 4 life! 2015.08.23. 22:05:59

Nekem nem tetszett a Némó, legalábbis a szenilis halcsajt öt perc után kivágtam volna száradni. Érdekes, hogy a fetisizált PC korában mégis lehet röhögni egy fogyatékoson, mert 100 milliót tettek bele...

A HP nem tudom, hogy jön ide, azt akkor is megnézték és rajongták volna, ha Uwe Boll rendezi. Ha új kell, akkor már inkább a Galaxis Őrzői, az némileg egyedi és igazi meglepetés blockbuster.

Harrison Ford viszont a legnagyobb király, máskülönben nem lehetne valaki egyszerre Han Solo és Indiana Jones :)

Ik4r0s 2015.08.24. 00:39:08

Reméltem, hogy az Eredet ott lesz a kiváló filmek között. Imádom azt a filmet.
süti beállítások módosítása