Lavina

Force Majeure

2014

Cannes óta áradoznak a svéd-norvég-dán koprodukcióban készülő Lavináról. Szerencsére ősz óta mi is megtekinthetjük. Akkoriban azért nem írtam róla, mert a Holtodiglan nagyon hasonló téma köré épült, és az valahogy erősebb kritikai alapanyagnak bizonyult, de az utóbbi hetek média felhajtása és megelőlegezett Oscar jelölése miatt, most mégis írok róla pár gondolatot.

Gyávaságod mértéke

A történet roppant egyszerű: Egy átlagosan jómódú, a filmben nagyrészt svédül, kisebb részt angolul beszélő, szemre boldog harmincas svéd család, szép, okos gyerekekkel töltenek el pár napot, az Alpokban síelés és kikapcsolódás ürügyén. Komótosan indulunk neki a kalandnak. Fantasztikus képeken, pazar kompozícióban mutatja be nekünk a rendező, Ruben Östlund a tájat, a síelést, mint sportot és a család viszonyát. Aztán a konfliktus hamar robban: A másnapi reggelinél egy Lavina indul meg a terasz irányába, ahol családok - köztünk főszereplőink is - reggeliznek. Főhős apukánk csodától csillogó szemmel nézi, a feléjük tartó hihetetlen mennyiségű, lezúduló havat. Még a telefonját is előkapja filmezni, miközben anyuka elkezd aggódni. Végül neki lesz igaza és nem csak egy mesterséges lavina támad feléjük. Amikor apa is rádöbben, hogy baj van, elfut, míg anyu ott marad óvni a gyerekeket.

Ez a nagyjából kettő - amúgy fantasztikusan rendezett - perc, megalapozza a következő másfél órát nekünk és három napot karaktereinknek. Szemre nem történt nagy baj. A gyerekek nem sérültek meg, még egy tányér sem tört el, csupán "kicsit" havasabbak lettek. Viszont anya, az apába, mint erős férfi idolba vetett hite megszűnt létezni. Ezt férje tudtára is adja hamar, aki szintén kis makacskodás után ugyan, de igazat ad a nőnek, és innen egy nagyon bő egy órás nyomasztó lelki kálvária veszi kezdetét.

Most már ki kell bontanom azt a furcsa Holtodiglan hasonlatot, amivel nyitottam. Szóval a rendező hasonlóan válások elindulásának sorát tűzte ki céljául, mint David Fincher, filmjében. A központi kérdés, hogy mennyire ismerjük azt az embert, aki mellettünk van. Ugyan kicsit más aspektusban, de szinte megegyezik a két film. Egy férfi, aki a családot jó módban képes eltartani, és akinek a felesége még azt is elnézi, hogy a pihenési idő alatt is folyton üzleti ügyeket intéz, két perc alatt képes lelombozni a család erejét jelképző nimbuszát. Vajon a túlélő ösztöne vagy a védelmi ösztöne az erősebb egy embernek? és vajon erről a férfi tehet? Vajon, hogy reagálnak a párok egy ilyen helyzetre? Látszólag boldogok, de egy ilyen "apró" esemény, azonnal éket ver közéjük. Kidívik sok év feszültsége és megkezdődik a sárdobálás. Nagyon kényelmetlen kérdések, de Östlund mégsem akar ítélkezni. Nem is válaszol rájuk.

Östlund pedig Úristen...nagyon durván kihozza színészeiből a maximumot. Johannes Kuhnke (az apa, Tomas) és Lisa Loven Kongsli (anya, Ebba) brutálisan feszülnek egymásnak. Kuhnke pedig számomra a tavalyi év legmegrendítőbb két perces férfi alakítását tolja le. De még a gyerekszínészeink is baromi természetesen reagálnak a konfliktusokra. Éppen csak felnéznek táblagépükből, hogy elküldjék apjukat a bús fenébe. Azért nem akarom azzal riogatni a kedves olvasót, hogy ez is egy olyan mély és sötét alkotás, mint Fincher filmje. Közel sem olyan kényelmetlen nézni, sőt, olykor kifejezetten humoros. Viszont akármennyire is éles és természetes a konfliktus, kissé túl van nyújtva az egész film. Van egy két kínosan elnagyolt jelenet, amiből ki akartak valamit hozni, de elhalt fél távnál. Akármennyire is zseniális a vége, nem kellett volna kétszer lezárni a filmet. Kissé bátortalanná teszi emiatt a Lavinát, pedig nem gyáva film.

Összegzés: Csak, hogy ne szakadjon meg a remek északi filmek tavalyi kombója, a Lavina is remek alkotás lett. Akadnak gyengeségei, de akinek a Holtodiglan témája tetszett, azonban túl sötétnek ítélte azt, annak a Force Majeure lehet a tökéletes választás. Remélem azért sokan nem fogtok elválni emiatt.

Értékelés: 8/10