Nem volt jó ötlet feldarabolni a fecsegőposzátát
2014. december 02. írta: thedirector

Nem volt jó ötlet feldarabolni a fecsegőposzátát

Az éhezők viadala - A kiválasztott - Első rész

Hunger Games - Mockingjay pt1.

2014

Harmadszor is beültem a hintába és megtekintettem a korgó gyomrúak új kalandját. Sok tanulságot le lehet vonni a filmből, de a legfontosabb, hogy talán ezen film után fontolóra veszik a gyártók, szükség van - e egy záró film feldarabolására.

Katniss & Gale-10.jpg

Megint korog a pocak

Ugyanis ezúttal intő jelet kapott a stúdió. A Mockingjay nem több, egy két órásra húzott expozíciónál. Nehéz olyan helyzetben egy filmet szétszedni ketté, aminek kötött a története. A Harry Potter esetén is necces volt, az Alkonyatot nem néztem meg, de panaszkodtak ott is. Most pedig Az éhezők viadala ormótlankodott egyet. Az a gáz, hogy erről nem is a film tehet. Hiszem, hogy Francis Lawrence és csapata ezúttal is egy korrekt filmet készített volna, amennyiben nem kell minden jelenetet jóóóóóól elhúznia. Komolyan, rengetegszer az volt az érzésem, hogy alap esetben ez csak az extrák közé került volna be, mint "kimaradt jelenet". Esetleg nagy jóindulattal egy "extended" verzióban lett volna értelme.

the-hunger-games-mockingjay-part-1-natalie-dormer.jpg

A játékidőt sikerült letornászni két óra alá (a második rész is ennyi lesz), ami még így is eléggé sok, ahhoz képest, hogy mi történik, vagy jobban mondva mi nem történik a filmben. A két részből nagyon lazán össze lehetett volna dobni egy 150 perces epikus filmet. Akkor viszont nincs ugye dupla pumpolása a népnek. Viszont a nép sem hülye, és a kritikusok sem. Utóbbiak is szapulják a filmet, bár a nyitó hétvégén brutális pénzeket hozott a film, mostanra jelentősen esett az érdeklődés utána, így nem fog felérni az előző részek szintjére.

hunger-games.jpg

De, lássuk akkor azért mégis mi történt ebben a két órában. Ott hagytuk abba tavaly, hogy Katniss-t kimentették az új viadalból és az ellenállók, eddig titkolt körzetébe szállítják. Ez a 13.körzet próbálja a megélhetést fenntartani, de közben mindenképpen meg akarják győzni Katniss-t (nyilván nem kell nagyon), hogy legyen a forradalmuk arca és vezére. Nagyjából ennyivel körülírható az, amit látunk. Vagyis egy baromi hosszú felvezetést. Az igazi baj pedig pontosan ez egy Hobbithoz vagy egy HP-hez képest. Azok képesek önálló filmként működni, hiszen nem csak bevezetésük van, hanem rendes középrészük, dramaturgiai csúcspontjaik, valamilyen cliffhangerük, a külön írt történetszálakról és annak elmeséléséről ne is beszéljünk. Itt csak felvezetés van, hogy majd a 2.részben nyilván ellőjenek mindent, amit csak lehet.

katniss-hunger-games-mockingjay.jpg

Ellenben azt meg kell adni a filmnek, hogy igazi "hidegháborús", klausztrofób, már már betegesen nyomasztó hangulatú két órát sikerült a vászonra rittyenteni. Nem a harctéren vívják a csatát ezúttal, hanem szellemi szinten, ami érdekes. Valamilyen szinten jót tett az, hogy most nem csatázzák és öldöklik végig az egész filmet, mert több időt kapnak a színészek, nem csak ráöntötték a festéket a vászonra, hanem aprólékosan felfestették a jellemüket. A színészek persze megint kifogástalanok. Végig sem megyek, mert minek. Ki csalódna Julianne Moore-ban, a néhai Philip S.Hoffman-ban vagy JLaw-ban? Ezúttal a szerelmi szálak sem idegesítenek és még Peeta is egészen korrekt volt. Bizonyára köze van ahhoz, hogy kb. 1,5 percet szerepel, de ezt most hagyjuk. Csomó profin rendezett jelenet van. Akármilyen giccses is volt az éneklős rész, baromi hatásos volt, a mentőakcióról nem is beszélve.

Összegzés: Hiszem, hogy az alkotókon nem múlt semmi. Egyértelműen ott vannak a film értékei, ahol lennie kell. A színvonal nem a rendezésen múlt ezúttal, hanem a kapzsi producerek pénzéhségén. Egyben kellett volna bemutatni a filmet, akkor még a sokak által imádott második részen is túltett volna, így azonban visszalépésről számolhatok be.

Értékelés: 6,5/10

Első rész kritikája: http://filmertek.blog.hu/2012/12/15/az_ehezok_viadala_kritikaja

Második rész: http://filmertek.blog.hu/2013/12/17/a_korgo_gyomru_elnyomottaknak_hamar_kell_felnoni

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr876950751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2014.12.03. 09:30:39

Ez a filmcím ékes bizonyítéka annak hogy a filmgyártóknak nagyobb körültekintéssel kellene lenniük, és nem csak angol hangzás alapján választani szavakat, mivel esetleg van ahol lefordítanák.

Szerencsére a forgalmazó résen volt :)

Eddig megkíméltek minket a Poszáta, Rozsomák/görényborz és hasonló fordításoktól, amúgy más, idegen nyelvben műveltebb nemzeteknél meghagyják (a tényleg jól hangzó) eredeti angol szavakat.

Amúgy már a Potter vége óta nő a csalódottság és frusztráció a szemtelen rókabőrgyarapítás miatt.

Én speciel nem akarom megnézni a Hobbit III-at. Keresek más hobbit :) (bocsi)

thedirector 2014.12.03. 10:11:31

Pedig az Avengers 3 is bontva lesz. Annyi előnyük van, hogy ott kötetlen a történet, amit írhatnak hozzá. Egyébként mindennel egyet értek, amit írtál!

feketehun 2014.12.03. 12:07:12

Én pont tegnap néztem meg a filmet. Olvastam előtte pár kritikát is, a legtöbb hasonló konzekvenciával zárult, mint a tiétek is. Pontosan ezért nem is ültem be nagy elvárásokkal a filmre, és amit láttam, az ehhez képest nagyon pozitív csalódás volt. Jó, nyilván jobb lett volna, ha nem vágják ketté a könyv harmadik epizódját, de ennek ellenére szerintem több, mint korrekt a film. A lehetőségekhez képest epikus íve is van, sokat hoztak ki belőle. Én elégedetten jöttem ki a moziból.

Psyman 2014.12.03. 19:31:33

Nem nagy meglepetés, hogy a film béna lett, a könyvek közül is a harmadik a legunalmasabb és abban történik a legkevesebb minden (persze tudom, manapság eretnekség előbb elolvasni a könyvet, hiszen a filmmel 2 órába sűríthető a vesződség :P)

thedirector 2014.12.03. 20:48:29

@Psyman: Olvasni is eretnekség. Még a végén trenírozná az ember fia fantáziáját. :D Mivé fajulna ez a világ?

Bikli néni 2014.12.03. 22:53:36

Mindamellett, ami itt le van írva - és tökigaz -, én kellemesen csalódtam. Eleve úgy mentem a moziba, mivel olvastam a könyveket is és a kritikákat is, hogy nem voltak nagy elvárásaim. Ha kiindulunk abból a tényből, hogy a könyvben sem történik a világon semmi, meg még ketté is kellett szedni ezt a nagy semmit, akkor egész jól áll.
Katniss dala amúgy csak az elején tűnik gejlnek, a végén, amikor a gát felé mennek a népek és ők éneklik, az hátborzongató, telitalálat.

A pénzlenyúlásért péklapát, egyébként várós a befejezés is, bár, aki olvasta a könyvet, annak sok meglepetés nem lesz benne. A többiek izgulhatnak tovább, hogy Gale vagy Peeta, Peeta vagy Gale? :)

thedirector 2014.12.04. 08:41:55

@Bikli néni: Na igen. Ezért is írtam, hogy nem igazán a filmnek tulajdonítom azt, hogy lapos és unalmas lett helyenként, hanem a ketté bontásnak. Egészen biztos vagyok benne, ha ennek a résznek a felét kikukázták volna a második résszel együtt egy nagyon jó kis záró darab lenne.
süti beállítások módosítása