Az éhezők viadala

The Hunger Games
2012

Most, hogy végre véget ért a nyilvánvalóan káros, esetlen, bugyuta és teljességgel felesleges, ám baromi sokat tejelő Alkonyat széria, és a jóval minőségibb Harry Potter is, jött a kérdés, hogy vajon mi fogja tovább vinni a tini regények fonalát. Voltak próbálkozások (Percy Jackson, Narnia, I am Number Four), de nem igazán sikerültek átütőre. Az újabb reménység az Éhezők viadala. Nem tudjuk, még, hogy pontosan mi is ez, de az irány nem rossz!

Már a küszöböt rágják!
A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika romjain Panem országának tizenkét körzete található. Minden évben minden körzetből a Kapitólium kiválaszt egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük az Éhezők viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra. Nagyjából a történet magja ennyi és nem több. Megtörténik a kiválasztás minden körzetben egyszerre, majd a kiválasztottak elindulnak, hogy egy rövid edzésen keresztül felkészüljenek a végső kimenetre. Minden körzet kap egy mentort, aki tanácsokkal látja el versenyzőit.

Jó, a rossz és az operatőr
A történet csigalassúsággal vánszorog előre. A közel két és félórás film első fele körülbelül azzal telik, hogy láthatjuk, ahogy felkészülnek a főhőseink a viadalra. Az a baj nagyon kevés időt hagynak az alkotók a szereplők bemutatására, érzelmeinek kidomborítására, túl hamar kell együtt éreznünk velük, és túlságosan hamar kell megértenünk demokrácia álarcát magára rántó diktátorok cselszövéseit, döntéseit, és ez nem működik. Nem nagyon tudjuk térben-időben pontosan elhelyezni a főhőseinket. Ritmikátlan. Aztán amikor végre a film vége előtt egy órával elindul a hajsza, már csak egy átlagos valóságshowba ültetett akció-harc film tinikkel, szabályosság és igazi érzelmi töltet nélkül. A mai napig nem értem, hogy miért jó, ha egy film állandó "remegő kezű" operatőrrel dolgozik. Persze értem, hogy stílus és hatásteremtő eszköz a rángatózó kamera, és az állandó felvétel közben élesítés, variózás, de amikor egy bunyó közben azt kell keresnem, hogy most ki is üt kit és mi is van, az baromira zavaró. De basszus valamiért mégis működik ez a film. Az igazi mentsége Jennifer Lawrence, aki Katniss-t alakítja mégpedig vérprofin. Szerintem jelenleg az egyik legjobb fiatal színésznő a világon. Aki ilyen ügyesen egyensúlyozik a nagy zsozsót termelő szuperprodukciók (X-men, jelen kritikám alanya) és a kis független filmek között (Winters Bone, Silver Linings Playbook), ráadásul hibátlan alakításokkal, megérdemli ezt a titulust. Itt is élettel tölti meg a karakterét. Ha kell kemény és félelmet nem ismerő, ha kell vicceskedő és romantikus. Pazar. A többiek alakítása mellette, eltörpül pedig olyan nevek szerepeltek a filmben mint Woody Harrelson, Stanley Tucci vagy épp Donald Sutherland. A szegénység utópisztikus rémképét egyébként viszonylag sikeresen adaptálta a film. Erőszakos a mű, de nem az a nagyon vérengzős, ami szerintem kifejezetten jó lett, és az arány is sikeres. Azért érezzük, hogy ez egy mocskos játszma, de nem kell beleket nézegetni meg átvágott torkokat. Lelkileg sokkal jobban átjön az erőszakosság, ami szerintem fontosabb is. Őszintén végig azért szorítottam, hogy Katnissnek ne kelljen senkit megölnie. Nagyon sok fontos kérdést tett fel a film, amiket nem válaszolt meg, de talán nem is kell. Jó, ha mi gondoljuk tovább. Valóságshow vs. valóság? Felnőttek vs. gyermekek. Diktatúra kontra demokrácia?

Összegzés: Nem egy maradéktalanul jó film. Ez tény. Sok hibás apsektusa van. Tény. Azonban mégis a maga módján kellően értelmes és fogyasztható film, ami ha a felsorolt hibákra több időt szán a második résznél, akkor a fiatalok új filmsikere jó időre biztosítva lesz. Ez is tény.

Értékelés: 7/10