Casablanca

1942

Ki ne ismerné, vagy legalább hallott volna Michael Curtiz időtálló klasszikusáról? Az egyik leghíresebb melodráma, ami a korában egyáltalán nem volt olyan körülrajongásnak kitéve, mint az elmúlt időszakban. Noha, 3 Oscar díja nem erről tanúskodik, korabeli elmondások alapján nem szerették egyöntetűen a filmet.

Ahová könnyű megérkezni és nehéz elmenni

Ezzel a mondattal tökéletesen leírható Casablanca, mint helyszín. Ide jönnek ugyanis a nácik elől menekülők, mert itt kaphatnak hamis amerikai papírokat. Pontosabban Rick (Humphrey Bogart) mulatójában, aki általában mindenkin segít. Aztán feltűnik a németek által keresett Victor Lászlo (Paul Henreid) és párja Ilsa (Ingrid Begman). Rick és Ilsa közös múltjának "hála" a férfi elgondolkozik, hogy akar-e ezúttal segíteni..

A Casablanca nagyon érdekes film. Történetileg nem korszakalkotó. Cselekménye lassú és nem túl izgalmas. Leginkább színházi mű lehetne, film helyett. Bár filmtechnikailag kiemelkedő, de művészileg nem az. A helyszínek beszűkültek, és a színészi játék sem túl mély. Mégis. Mégis van a Casablancaban olyan varázslat, olyan hangulat, ami miatt teljesen jogos a klasszikus státusz. Ami pedig különösen nagy erénye (a kiváló dialógusok mellett), hogy mindenkihez képes szólni. Háborús helyzet? Átélhető sorstragédiák? Elszalasztott lehetőségek? Szerelem be vagy be nem teljesülése? Ravaszul feltett kérdések, és tényleg akkor abban a korban (de ma is nyugodtan el lehet mondani) ezek mindennél lényegesebbek voltak.

Többen is megvádolták akkoriban, hogy a film giccses és propagandisztikus. Az utóbbiban valljuk be lehet igazság. 1942-ben készült, valós ellenségekkel, szövetségesekkel. Ítélkezik és nem titkol a film. Persze ettől még nem kell elítélni, hiszen készültek a "túloldalról" is remek filmek, elég csak Riefenstahlra gondolni. Míg a giccs egy melodráma esetében viccesen degradáló jelző. Viszont itt nincsenek őrült módjára, bábként rángatott karakterek. A motivációk világosak és érthetőek. A jelenetek átérezhetőek és csak annyira eltúlzottak, amennyire egy ilyen film esetében kell. Az emberek egymásba szeretnek, majd bizonyos okok miatt nem maradhatnak együtt. Az okokra lehet a kor vagy csak belső késztetés a válasz. Ez ebből a szempontból már nem érdekes.

Én a magam részéről leginkább a Bogart-Bergman párost tudtam kedvelni. Rick cinikus, mélyen enervált karakterét egyszerűen nem lehet nem szeretni. Az ember, aki ráírja a csekkre, hogy O.K.Rick közben egyik cigijét a másik után gyújtja, és olyan mélyenszántó gondolatokat fogalmaz meg, hogy "ha lenne érzésem, sem szeretnélek". Zseniális. Bogart, pedig karrierje egyik legjobbját nyújtja. Bergmanba pedig nincs férfi, aki nem szeretne bele. De még a többi mellékszereplő is szerethető, pedig az azonosulás egyáltalán nem könnyű senkinél sem, mégis emlékezni fogunk Renault-ra, Strasser-re vagy Sam-re, a bárzongoristára.

Összegzés: Tartom magam az első bekezdésben leírtakhoz. Ez a film semmiben sem a legjobb. Csupán mindenben nagyon jó. Hatásos, szép és emlékezetes. Mi kell még ennél több, a klasszikus státuszhoz?

Értékelés: 9/10

Megjegyzés: A kolorzált és szinkronos változatot is felejtsétek el! Teljesen tönkreteszi a varázst.