Felnövésem története
2014. október 06. írta: thedirector

Felnövésem története

Sráckor

Boyhood

2014

Richard Linklater-t tisztelem. Tisztelem, mert az ő filmjeinél sosem tudhatod igazán előre, mit veszel ki a bonbonos dobozkából. Változatos filmográfiával rendelkező, intelligens alkotó, aki sosem akar megragadni a középszernél, vagy önismétlésnél. Van, amikor bejönnek a kísérletezései, van, amikor mellé mennek. De próbálkozik. Az új projektje minden eddiginél nagyobb szabású volt.

boyhood.jpeg

Mennyit nőtt ez a gyerek?!!

Történt ugyanis, hogy Ethan Hawk-kal, a Mielőtt felkel a nap után és annak folytatása előtt belevágtak spontán egy filmes tervbe. Elhatározták, hogy nyomon követik egy gyermek (Mason, Ellar Coltrane) felnövés történetét. Évenként összeültek pár napra, filmeztek néhány órát, és megpróbáltak valamit kihozni a dologból. A "forgatás" végül 12 évig tartott. Linklater elmondása szerint nem volt könnyű véghezvinni a projektet, mert a gyermek színészek - többek közt saját lánya, Lorelei Linklater - szerettek volna kiszállni a projekt közepén. Ám a rendező rábeszélte őket a maradásra. Sőt, annyira komolyan vette a filmet, hogy megkérte barátját, Hawk-ot, hogy ha esetleg valami történne vele, fejezze be a filmet helyette. Erre mondják, hogy "hinni a filmemben".

Boyhood-Image-011.jpg

A Sráckor nem egy történet, vagy filmes esemény, hanem egy folyamat. Nincs igazi bevezetés, zárás. Egyáltalán nem használ átlagos filmnyelvi elemeket. Csak folyik minden a maga medrében, ahogy az élet is. Becsöppenünk egy önkényes időintervallumba, amit Linklaterék kiválasztottak és 12 éven át nézzük, ahogy megöregednek színészeink, és ér, formálódik az adott karakter. Érdekes mód, ebben az epizodikus felfogásban is működik a film. Működésének alappillére pedig nem más, minthogy sikerült minden évet, korszakot izgalmassá tenni. Hol humoros, hol megindító pillanatokat kapunk. Máskor filozofikus vagy az életben fordulópontokat hozó jelenetekbe csöppenünk bele. Egy szóval állandóan van mit nézni.

image2resize.jpg

Az idő kezelése nem mindig könnyen követhető. Lehet csak én szerettem volna jobban az éveket elkülöníteni, de egy picit nehezen kivehető, hogy mennyit is írunk éppen. Eközben tudatosan igyekeztek alkotóink minden fontos pillanatot megragadni a világból. Így láthatjuk, ahogy megjelenik például az új Harry Potter kötet, a szereplőink a nyár legjobb filmjeiről beszélnek. Tippelgetnek, milyen lenne, ha a Star Warsot folytatnák. Elkezdik használni az iPhonet, lecserélik a CRT monitoraikat, stb.. szóval tényleg megmosolyogtató a változás.

boyhoodses.jpg

Az idő azért meglátszik a filmen, mert a kezdeti dialógusok még egyáltalán nem olyan erősek, mint a későbbiek. Nyilván azóta Linklater egyre jobb lett, köszönhetően a még elkészült két Mielőtt...filmnek, de az eleje akkor sem teljesen okés. Valamint a gyermekszínészeknél volt az az érzés, főleg Lorelei-nál, hogy nem igazán akarja a filmet. Nyilván, ma már tudjuk, hogy nem is akarta, de ott azokban az években, nagyon látszik az akarat hiánya. Patricia Arquette, mint anya kiváló, de messze elmarad Ethan Hawk természetes, görcsmentes alakítása mellett. Piros pontot be lehet vésni az alkotók jó ízlése miatt. Ugyanis nem egy drámázó, teljesen széteső családot látunk és nem is egy minden boldog, "amerikai álom" familyt, hanem egy hétköznapi, a legkevésbé sem idealizált családot. Plusz nagy szerencse, hogy végig tudtak 35 mm-re forgatni, mert a kép így ugyanolyan jól fest 2002-ben is és 2013-ban is.

boyhood3.jpg

Azt azért vártam volna, hogy Linklater kicsit színezze jobban a dolgokat, mert a 3 órás játékidő nem kevés, sokszor ugrunk olyan jeleneteket, amikor ott kellett volna lenni a kamerával. A szakítás feldolgozása nem annyi kellett volna, hogy legyen, hogy a következő snittben már másik nővel beszél, valami folyamatossága kellett volna hogy legyen. Mondjuk abból a szempontból szerencse, hogy így nem célorientált a dolog, mert a film sem akar kifutni valamilyen céllal. Nehéz kérdések ezek, mert nem lehet úgy megítélni ezt a filmet, mint egy átlagos történet vezérelt játékfilmet.

boyhood_hires_3.jpg

Mégis tehetné fel a kérdést az egyszeri néző: "Mi szükség volt arra, hogy 12 éven át kövessük valaki felnövését, hiszen sminkekkel/maszkokkal, csere színészekkel is meg lehetett volna oldani a felnövést?" Azért volt szükség rá, mert a karakterek szemében benne van az idő. Ezt nem lehet se maszkokkal, sem csere karakterekkel megoldani. Mason szemében ott van, hogy egy kisgyerekből felnőtt férfi lett. Patricia teste magán viseli a 12 évet. Ethan Hawke arcán a barázdák minden maszkmester áldásos tevékenységénél életszerűbben vannak jelen. Itt minden életszerű, mert ez maga az élet.

Összegzés: Nagyok voltak az elvárások a Boyhood-dal kapcsolatban. Én, a többséggel ellentétben nem érzem annyira egyértelműen évfilmjének, de hogy kísérleti film ellenére maradandó és fantasztikus alkotás, az biztos. Tökéletesen átadja azt az érzést, hogy minden ember egyedi és az élet minden pillanata egy élmény. Egy emlék a gondolatainkban vagy akár a celluloid szalagon.

Értékelés: Kis kerekítéssel, de  9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr806763431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása