10 jónak ígérkező film, az év hátrelévő részéből
2014. szeptember 16. írta: thedirector

10 jónak ígérkező film, az év hátrelévő részéből

Az ősszel mindig felgyorsulnak az események. A nagy nyári blockbusterek után ezúttal a kisebb, akár fesztiválsikert megélt, Oscar esélyes filmek kapnak helyet. Összeszedtünk 10 alkotást, amik komoly esélyesei lehetnek az év filmje díjának és az Oscarnak jövőre. (Tavaly egészen jól bejött).

 

1.Boyhood (Sráckor)
Rendező: Richard Linklater

boyhood_coltrane_3.jpg

Mit kell tudni róla? Linklater 12 évig forgatott felnövés története. Mason 6 éves korától felnőtt koráig követjük végig, ahogy átverekszi magát a kamaszkori megpróbáltatásokon.

Mi szól mellette? Egyedülálló készítési metódusa és bájos, ám fontos története. Cikkünk írásakor idehaza még nem mutatták be, de odakinn egyhangú pozitív kritikai visszhangot váltott ki a film. A két nagy kritika gyűjtő oldalon 99% (metacritic 50 kritikából) és 100% (rottentomatoes 190 kritikából) -on áll. Emellett Linklater-t kellően elhanyagolták a szintén páratlan "Mielőtt" trilógiájáért. Berlinben elvitte a legjobb rendezőnek járó díjat, ami szintén nem rossz előjel.

Mi szól ellene? Egyelőre még nehezen kihámozható, de panaszkodtak a jellemfejlődés hiányára, valamint, kevés egyedi megpróbáltatást kell átélnie főhősünknek. Az sem túl jó jel (már, ha a nagy díjakra fókuszálunk), hogy fél évvel mutatják be a GG és AA-előtt.

2. Gone Girl (Holtodiglan)
Rendező: David Fincher

1_2.jpg

Mit kell tudni róla? A sötétség fejedelme visszatért és megint egy nagyon jónak ígérkező thrillert forgatott. A Ben Affleck alakította férjet megvádolják, hogy ő a felelős a felesége eltűnéséért. Jöhet az ártatlanság bizonyítása és a vele kapcsolatos minden elmebaj.

Mi szól mellette? Fincher nagyon ért a feszültségteremtéshez és a thrillerei kivétel nélkül jól sikerültek eddig. Ben Affleck is éppen élete legjobb formájában van, és a film alapanyagát szolgáló könyvet is imádják.

Mi szól ellene? Reméljük nem lesz sablonos a felütés és nem fáradt el rendezőnk a thrillerbe és a Trent Reznor zeneszerzővel folytatott közös munkába sem. Oscar ügyileg nem áll jól. Anno szinte verhetetlen helyzetből kapott ki a Benjamin Button-jával, de még inkább a Social Network-kel. Ráadásul a thriller sem az Akadémia kedvenc műfaja (láthattuk tavaly a Prisoners mellőzésével).

3. Inherent Vice (Beépített hiba)
Rendező: Paul Thomas Anderson

Inherent Vice Movie.jpg

Mit kell tudni róla? Paul Thomas Anderson készítette a filmet a nagy rejtőzködő író, Thomas Pynchon regényéből. Kesze-kusza történetű, sokak által csak "pszichedelikus drog trip"-nek elkeresztelt alkotás a 1969-70-ben játszódik egy milliomos építési vállalkozó eltűnése körül.

Mi szól mellette? Túl régen készült film, Amerika ezen marihuána füstös-hippis korszakából. Emellett tele van igazi sztárral: Joaquin Phoenix, Josh Brollin, Owen Willson, Benico Del Toro, Reese Witherspoon stb.. valamint az, hogy Paul T. Anderson a jelenleg legmegbízhatóbb rendező, akivel a Vérző olaj és a The Master esetében is kitolt az Akadémia.

Mi szól ellene? Állítólag túl sok impró volt a filmben és elég lazán követték Pynchon regényét is. Talán sokaknak nem fog tetszeni a PTA féle filmnyelv, de azok csinálják azt, mint a földtelen parasztok: Vessenek magukra!

4. Whiplash
Rendező: Damien Chazelle

whiplash_THUMB.jpg

Mit kell tudni róla? Azt, hogy az idei Sundance bombameglepetése volt a húszas éveinek végén járó Chazelle rendezése. A megalkuvást nem ismerő ördögi zenetanár és a sikert elvakultan hajszoló tanítványának megindító és feszült története azonnal az év legjobb filmjének favoritja lett és azóta minden létező fesztiválon megmutatta magát.

Mi szól mellette? Az, hogy Miles Teller és J.K.Simmons is élete legnagyobb alakítását pakolta le (akik Oscar jelölésért máris elkezdték a kampányt) és a film is nagyon rendben van. Bár még a bemutatóra várni kell bő 2 hónapot, az előzetes kritikusi oldalakon 90% körüli értékeléseket gyűjtött, ami nem rossz ómen. Pluszban nagy szükség volt már egy zenés drámára is.

Mi szól ellene? Pont a zenés mivolta miatt, túlságosan rétegfilm és nem biztos, hogy könnyen megtalálja a közönségét. Hiába ismert nevek a színészeik, nincs igazán húzónév a filmben, ami moziba csábítsa a nagyérdeműt. Egyedül a jó kritikákban bízhat, abból meg azért eddig is kijutott. Oscar szempontból viszont semmiképp nem jó jel, hogy Chazelle még csak 29 éves. Férfiban nem szeretnek ilyen korban díjazni még, pláne nem rendezőt.

5.Foxcatcher
Rendező: Bennett Miller

Foxcatcher.jpg

Mit kell tudni róla? A Foxcatcher, Channing Tatum és Steve Carrel nagy lehetősége lehet. Ugyanis a birkózó fiú és annak megalomániás, elviselhetetlen lelki terrort alkalmazó edzője is Cannes nagy meglepetése volt. A vígjátékok és gagyi romkomok ügyeletes balfékje, Carrel ezúttal iszonyatosan komolyan vette a felkészülést, és a hírek szerint vérfagyasztó lett, míg Tatum szintén elképesztő.

Mi szól mellette? Egyelőre a húzónevek és a jó kritikai visszhang. Többen azt mondták, hogy a Moneyballnál, de még a Capote-nál is jobb lett Miller ezen filmje, amik nem kis szavak azért. Díjszempontjából pedig a lehető legjobb időpontra lett időzítve. Egészen az évvégére. Plusz Millert imádja az Akadémia. Eddigi mindkét nagyjátékfilmje jelölt lett.

Mi szól ellene? Egyelőre nem sokat lehet tudni. Az biztos, hogy a két főszereplő rivalizálása ronthatja az esélyeiket. Pláne, ha belevesszük még a mellékszereplőként villogó Mark Ruffalot is.

6. Birdman (or The Unexpected Virtues of Ignorance)
Rendező: Alejandro González Inarritu

birdman.jpg

Mit kell tudni róla? Michael Keaton egykoron ünnepelt szuperhőst alakító színész volt, mára azonban nem találja a helyét. Megpróbálja összeszedni magát, és visszatérni a filmek világába. A filmet az érzések mexikói nagykövete rendezte, akinek többek között köszönhetjük a Bábelt, a 21 grammot vagy a Korcs szerelmeket.

Mi szól mellette? Éppen- e sorok írásakor volt a bemutatója Velencében, így nyilván még sok minden nem kerülhetett ki, de az biztos, hogy több tömör kritikai összefoglalóban csak " A világ lecoolabb filmje" és ehhez hasonló mondatokat dörögtek, szőrös szívű firkászaink. Rottentomatoeson egyelőre(!) 90% körül áll és Micheal Keaton is boszorkányosan jó, állítólag. Az sem elhanyagolható tény, hogy úgy tűnik majd a film, mintha egyben vették volna fel, vágás nélkül.

Mi szól ellene? Amikor a Variety vagy a Hollywood Reporter olyanokat ír, hogy "lélegzetelállító" és "elképesztően fantasztikus", akkor a kérdés inkább az, mi szól majd februárban a többiek mellett?

7.Unbroken (A rendíthetetlen)
Rendező: Angelina Jolie

o-UNBROKEN-facebook.jpg

Mit kell tudni róla? Angelina "mindenkit adoptálok" Jolie forgatott filmet Louis Zamperini olimpikon kalandos életéről. Egészen gyerekkorától kezdve, addig míg japán hadifogságba nem esett.

Mi szól mellette? Nagy ívű történelmi dráma-kalandfilm, amit szeretnek az emberek. Szép, tiszta történet, tele izgalommal, életigenlő felfogással, sporttal, korabeli díszletekkel. Jolie telepakolta Oscar díjasokkal a filmjét. Itt vannak kapásból az író Coen tesók. Az időzítés is megfelel egy jó díj hajhászatnak.

Mi szól ellene? Jolie előző filmjében sem arról tett tanúbizonyosságot, hogy kellően mértéktartó rendező. Ezúttal ráadásul még nagyobb horderejű történetbe ásta magát. A nagy erőlködésnek nehogy...legyen a vége.

8. Trash
Rendező: Stephen Daldry

TRASH_One-Sheet-banner.jpg

Mit kell tudni róla? Egy regényadaptációt fogunk látni Stephen Daldrytól. A történet szerint 3 Rio De Janeiro-i utcagyerek belebotlik egy táskányi pénzbe, néhány iratba. Amikor felszívódnak vele még nem tudják milyen súlyos veszélybe sodorták magukat.

Mi szól mellette? A harmadik világról szóló filmek mindig is instant érdekesek voltak. Nem lesz ez másképpen a Trash-sel sem. Fura lesz teljesen ismeretlen gyerekszínészeket látni. Daldry filmjei egyébként is mindig jó kritikát kapnak, kivéve a Rém hangosan és irtó közel-t, de az is eljutott egy legjobb film jelölésig Oscar bácsinál, szóval az esély ezúttal is megvan.

Mi szól ellene? Pont a nagy nevek hiánya. Az, hogy Daldry sem veti meg a giccset és többek között a Négy esküvő, egy temetés írója, Richard Curtis dolgozta ki a scriptet, ami talán ilyen filmnél nem előny.

9. Fury (Harag)
Rendező: David Ayer

gXT.1280x720.jpeg

Mit kell tudni róla? 1945 áprilisa. Miközben a szövetséges erők benyomulnak az európai színtérre, egy Wardaddy nevű harcedzett őrmester egy Sherman tank parancsnokaként öttagú osztagával együtt halállal fenyegető küldetésre indul az ellenséges vonalak mögé.

Mi szól mellette? Háborús film Brad Pitt főszereplésével. Legutóbbi ilyen szereplése az egyik legjobban sikerült (Becstelen Brigantyk). Ha valakinek bármiféle kétsége lenne afelől, hogy ma nem Brad Pittről és George Clooneyról szól Hollywood, az nézze meg az idei Oscar gála két éllovas filmjének produceri névsorát. Emellett amerikai háborús film, szóval eleve nagy lesz körülötte a nyüzsi.

Mi szól ellene? Egyrészt láttuk már Brad Pittet is jócskán mellényúlni (Ölni kíméletesen) és David Ayer hiába tette le az elmúlt évek legjobb, legmegindítóbb zsarufilmjét (End of Watch), idén már egyszer nagy bakot lőtt a Szabotázs című káoszával. Talán már az amerikai melldöngetős, fogpiszkáló harapdálós háborús filmek sem mozgatnak meg akkora tömeget. Meglátjuk.

10. The Imitation Game
Rendező: Morten Tyldum

the_imitation_game.jpg

Mit kell tudni róla? Egy brit matematikus, Alan Turing (Benedict Cumberbatch) igaz története, aki csapatával sikeresen törte fel a legtitkosabb náci kódokat is, akit később meghurcoltak mássága miatt.

Mi szól mellette? Talán látatlanban túlzás lenne azt mondani, hogy díjhajhász film, de a nácis-világháborús történet és a kitaszított, homoszexuális hős mindenképpen jelentheti akár ezt is. Emellett benne van korunk leginkább körülrajongott jó fej főszereplője: Benedict Cumberbatch is, akit a brit szavazóblokk már is egyöntetűen támogat. Nem kis fegyvertény, hogy Torontóból már elhozta a legjobb film fődíját. Ami elég jó ajánlólevél akár egy Oscarra is.

Mi szól ellene? Egyrészt az említett torontói díj nem fix ajánlólevél, másrészt pedig a témája finoman szólva is kényessé és szentimentálissá teheti, ha nem megfelelően vannak az arányok keverve. Márpedig díj ide, vagy oda: A kritikusok nem imádták egyöntetűen.

 

További sikerfilmnek ígérkeznek: Wild, The Homesman, Interstellar, Mr.Turner, A Most Wanted Man, Nightcrawler, Men, Woman and Children, The Theory of Everything, Still Alice, Into the Woods, A Most Violent Year, Big Eyes

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr236703361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gizmo26 2014.09.17. 01:44:20

David Fincher? Ember, ő rendezte a Hetediket, meg a Harcosok klubját, na azok a thrillerek, a Social Network-ot meg a Benjamin Button-t pedig jobb lenne elfelejteni a nevével kapcsolatban.

nagyadam666111 2014.09.17. 06:53:30

Kajak Interstellar nélkül készült el ez a top10?!

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.17. 07:45:43

jöttem filmötletekért

sráckorról a smoking barrelsen van már egy írás, csak most nem tudom megkeresni :o

playoff szakáll 2014.09.17. 08:14:50

@gizmo26: A facebook-mozi nagyon is rendben van.

playoff szakáll 2014.09.17. 08:17:36

Kedves cikkíró, pongyolán fogalmazol. Olyan, mintha egy húszévessel beszélgetnék.

paráznabillegető 2014.09.17. 08:43:10

egyik sem nagy durrantás.
(ásít)

thedirector 2014.09.17. 09:30:56

@gizmo26: Nem tudom miről beszélsz. A thriller témát lezártam már jóval az Oscaros előtt. Ott kezdődik az új mondat, hogy Oscar ügyileg nem áll jól... A Social Network pedig az egyik legjobb filmje. Pont.

@nagyadam666111: Kajak. Nem értem a meglepetés okát. Azért mert Nolan automatikusan bérelt helye van bármiféle top 10-ben? Nolan filmjei nem hibátlanok közel sem és az Interstellarról annyira kevés mindent lehet tudni egyelőre, hogy semmi nem indokolja a top10-et.

@playoff szakáll: A Social Network nagyon is rendben van. Sajnálom, ha nem tetszik a fogalmazásmódom.

@paráznabillegető: Honnan tudod, mikor még egyiket sem lehet megnézni?

@pingwin: Lesz mit válogatni. Az alsó pár darab is fantasztikusnak ígérkezik.

Sandokohn - a maláj jiddis 2014.09.17. 10:05:49

A legfontosabb és a valóban legjobban várt lemaradt: A Hobbit 2. része, az Öt Sereg Csatája.

gizmo26 2014.09.17. 12:52:24

@playoff szakáll: Neked lehet hogy rendben van, én viszont végtelenül csalódott vagyok, hogy az utóbbi időben olyen típusú filmeket rendez, amivel be lehet nyalni az Oscar zsűrinek.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.17. 13:34:13

egyedül a gone girl érdekel így első olvasásra. :S

thedirector 2014.09.17. 13:37:09

@gizmo26: Bocs, hogy belekotnyeleskedem, de mivel nyalt be valaha az Oscar zsűrinek a Benjamin B-n kívül (ami elmondása szerint az egyik passion projectje volt, szóval így is úgy is megcsinálta volna)?

Hetedik közel sem. Harcosok klubjánál fel sem merült, talán nem is versenyeztették. A Zodiákus, bár nem lett kiemelkedő, de attól is messze áll az akadémia ízlése. A Benjamint tudjuk. A Social-t minden épeszű ember versenyeztette volna, mivel 2010-ben az volt a legjobb film és a mai napig is egy nehezen kikezdhető alkotás, ami csak egyre jobb lesz az idővel. A Tetovált lány meg már onnantól kezdve bukott, hogy tele volt durva jelenetekkel. Szóval nem igen tudom, melyik filmjére gondolsz, amit direkt Oscarra gyártott.

Spielbegnél megállna ez a tézis, de egy szinte végig thrillert gyártó rendezőnél...

invalid username 2014.09.17. 15:00:29

Linklater (a "mielőtt" trilógia óta szerelmes vagyok a filmjeibe és Brad Pitt, csak azért mert Brad Pitt. A többi (ennyi leírás alapján) még nem fogott meg.

playoff szakáll 2014.09.17. 15:01:54

@gizmo26: Ebben egyetértünk.
Xerintem a Buttont inkább a karácsonyi szezonra készítette, mint a szoborért, de mégis ott volt a díjátadón, úgyhogy.

gizmo26 2014.09.17. 15:54:24

@thedirector:
A benjamin puttonyra és a social networkre.
A tetovált lány meg csak egy remake, egy eleve jó film újra legyártásában miért kellett részt vennie?

gizmo26 2014.09.17. 16:01:51

@thedirector: Mellesleg nézd meg az IMDB-t, a puttony meg a network is csak 7.8, a hetedik meg a harcosok klubja pedig jóval 8 fölött van.
Következtetés: utóbbi kettő kortalan alkotásra sikerült, előbbi kettő pedig csaj az aktuális korízlésnek tudott megfelelni. Ahogy telik az idő, aktualitásukat/népszerűségüket/értéküket vesztik. (Kit érdekel majd 20 év múlva, Zuckenberg hogyan verte át az évfolyamtársait)

thedirector 2014.09.17. 16:36:58

@gizmo26: Buttonál talán megállja a helyét, a SN biztosan nem Oscarra gyártott. Teljesen hiányoznak azok a panelek belőle, amik az Akadémia ízlését kielégítenék.
Az imdb finoman szólva sem éppen mérvadó pontszáma fogja megmondani, hogy kortalan e- egy film. Az a lista nekem nem jelent semmit, ahol az Eredet előrébb van, mint az Amerikai szépség, a 2001, vagy Casablanca vagy másik félszáz sokkal jobb alkotás.
------------------------------------------

A Hetedik vagy a Fight Club már kiállta az idő próbáját, csak nekik volt már 1,5-2 évtizednyi előnyük, addig a Social Network 3,5 éves film. Mellesleg, ha annyi jött át, hogy Zuckerberg átveri a többieket, akkor valószínűleg nem jött át a lényege, sem a számos király technikai bravúr, ami áthatja a filmet.
------------------------------------------

De, ha már nagyon pontszámozni akarunk, akkor talán nézzük meg a filmszakértők véleményét, ami szintén nem mérvadó, ugyanúgy, mint a fanboyok és antik véleménye, de talán többet láttak a filmből, mint pistike.

Social Network: www.rottentomatoes.com/m/the-social-network/

Fight Club: www.rottentomatoes.com/m/fight_club/

Abban egyetértünk, hogy a Tetkós lány remake (ami nem remake igazából, mert nem a svéd filmet dolgozták át, pusztán a könyvet adaptálták újra) nélkül meglett volna az emberiség, de Amerika van akkora piac, hogy megérje legyártani a saját verziójukat, és ez ellenben sok más remake-kel, jól sikerült.

gizmo26 2014.09.17. 16:48:23

@thedirector: Akkor maradjunk annyiban, hogy én az Hetedik és a Harcosok klubja után nem ilyen stílusú filmeket vártam tőle, ezért azóta is csalódott vagyok.

thedirector 2014.09.17. 18:11:51

@gizmo26: Na így már értelek, ugyanakkor ott volt a hasonló(bb) felütésű Zodiákus például, ami viszont köszönhetően a legalább 1 órányival elnyújtott játékidejével kissé kapufa lett. Remélem a Gone Girl-lel nem lő mellé majd.

gizmo26 2014.09.17. 18:15:54

@thedirector: Hát, ha tippelni lehet, szerintem a Pánikszoba szintjét fogja hozni, de ne legyen igazam.

thedirector 2014.09.17. 20:27:57

@gizmo26: Legyen igazad, hogy ne legyen igazad :) Én bizakodok. Volt ideje érlelni az anyagot. Meg rendesen át is írta az eredeti történetet. Engem Ben bácsi benne jobban aggaszt. Igaz, hogy ő most tényleg eléggé a csúcson van karrier ügyileg pár éve, de színészként sosem hittem el. Plusz egy ilyen "érzelem" gazdagabb thrillerben nem tudom elképzelni, de majd meglátjuk. Író-rendezőként faszagyerek, de színészként...

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.19. 23:11:35

@gizmo26:

a social network valóban nem jó, de nem fincher rendezése miatt, hanem sorkin túlértékelt, visszataszító forgatókönyve miatt, bár fiatalok egy része nem értené, miért.
de amit írsz, nem gondolhatod komolyan. fincherrel vannak problémák (bár gyanítom, te nem értenéd mi), de nem az, hogy nem csak a te szád íze szerint való thrillereket rendezett, az is vicces, hogy az imdb-t hozod bármi igazolására.
mindig megdöbbennek ilyen gondolkodásmód láttán, nem is tudom hova tenni. elképesztő.

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.19. 23:14:26

@thedirector:

nem ő írta át, hanem a szerző. de gyanítom, csak a struktúra más, a végkifejlet ugyanaz, reméljük finchernél is átjön az eredeti történet erősen szatirikus mivolta. ezen áll vagy bukik az egész, szerintem.

gizmo266 2014.09.21. 01:23:17

@Deepblue Noir:
Most konkrétan lehülyéztél.
MI bajod az IMDB-bel?
Ha olyan filmeket akarnék nézni, amelyeken homoszexuális cowboyok órákon keresztül a távolba révednek, akkor a rottentomatoes-en nézegetném a filmek pontszámait.

De nem, én szórakozni akarok, már bocs. Az IMDB-n a közönség szavaz, nem a kritikusok. Egy esetben nem szabad neki bedőlni, ezek pedig a nagy költségvetésű pár éves filmek, mivel azoknak a forgalmazók direkt felnyomják a ponszámait. De a régebbi min 5-10 éves filmeket igen jól meg szokta állapítani.

A social network pedig témaválasztásában idegesít: nehogy már a facebook-ról csináljanak filmet, ami másra sem jó, csak hogy virtuális kapcsolatokra cseréljék valódi kapcsolataikat. Pfúúj. Mellesleg nem láttam, de nem is hiányzik az életemből.

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.21. 13:44:14

@gizmo266:

ez teljesen rendben van, de fincher azért nem egy teljesen szimpla tucatrendező, teljesen érthető, hogy nem csak kizárólag szórakoztatásra törekvő filmeket rendez.
süti beállítások módosítása