Rush - Hajsza a győzelemért

Rush

2013

Ron Howardot szeretjük. A Forma 1-et szeretjük. Az izgalmas párharcokat szeretjük. Így minden adott volt, hogy végre hosszú évek várakozása után megnézhessük a 70-es évek legizgalmasabb párharcát: James Hunt kontra Niki Lauda.

Patkány és a Playboy

Az elmúlt években mintha magukra találtak volna a sportról szóló, életrajzi drámák. A The Fighter, majd a Moneyball után most ismét egy remek alkotást kapunk, ezúttal a tengerentúlon kissé mostohán kezelt, ám Európában hatalmas sikernek örvendő Forma 1-ről. Talán sokaknak A PÁRHARC Senna és Prost éveken át tartó viaskodása, de a 70-es években pont ennyire fontos volt Lauda és Hunt párbaja is, mind a pályán és mind azon kívül.

A filmben a kezdetektől kapunk betekintést a két pilóta életébe. Még alsóbb géposztályokban viaskodnak, ahol kapásból összeakadnak. Nem csak a versenypályán különböztek ők, hanem a való életben is. Olyanok voltak, mint a tűz és a víz. Lauda fegyelmezett, borzasztóan tehetséges, óramű pontossággal megtervezetten működő pilóta, míg Hunt egy szétszórt, beleszarok az életbe playboy, aki nem kevésbé volt tehetséges, mint osztrák ellenfele, nála viszont a fegyelem legapróbb jele sem volt jelen soha. Ivott, cigizett, nőket hajtott és a legkevésbé sem tartott be semmilyen szabályt. Törvényszerű volt, hogy ez a két tehetség összetűzésbe kerül. Az életvonaluk már csak akkor kapcsolódhatott volna jobban össze, ha csapattársak is lettek volna. Ez azonban nem következett be. Lauda a Ferrarinál, míg Hunt a McLarennél kötött ki. Az 1976-os történelmi évet Lauda már világbajnokként kezdte meg, azonban egy tragikus baleset újra átértékeltette vele az életét.

Nem fogom vissza magam (nem is tudnám, hiszen jómagam is rajongója vagyok ennek a sportnak): Ez a film fantasztikus. Talán klisének hangozhat, de ha valamiből jó filmet lehet kerekíteni, az az ellentétes karakterek összeeresztése. Az ész/értelem (Lauda) a szív/érzelem (Hunt) ellen. Azonban nagyon erősen kell tartani a gyeplőt, mert könnyen túlcsordulhatunk, de szerencsére Howardék észnél voltak és tudták, hogy mennyire fontos, hogy hűen, élvezhetően (azoknak is, akik amúgy nem szeretik a Forma1-et), és hitelesen ültessék át filmre a párharcot. Nem estek túlzásba a látvánnyal, (pár helyen azért erősen kilóg a CGI, de az operatőri munka szemet gyönyörködtető, és sokszor oda is kamerát tettek, ahová egyébként elképzelésünk sem volt, hogy lehet), sem a szerelmekkel. Nem fogalmaztak meg nagy életbölcseleteket. Ritka jól találták meg az egyensúlyt. Láthatunk két agilis, törtető, akár egymáson átgázoló megszállott embert, akik egy 450 lóerős bombán gurulnak körbe és körbe, miközben a halál minden kanyarban rájuk leselkedik.

Önmagában a remek történet és karakterek kevesek lennének, olyan színészek nélkül, akik életre keltik a tüzet és a vizet. Daniel Brühl már-már rémisztően Lauda. Sok interjút és futamot láttam az igazi Laudáról, és amit Brühl művel, az nagyon közelít a tökéleteshez. A viselkedése, mozdulatai, beszédstílusa és akcentusa egy az egyben Lauda. Chris Hemsworth alakítja Huntot, aki szintén jó, de nem annyira, mint Brühl. Viszont minden feladatot teljesen a filmhez illeszkedően lát el, nem alakít többet, mint amennyit kell. Neki jutott a kevésbé hálás szerep. Ő leginkább csak egy jellem maradt végig. Vannak érzései és nem sumákolták el az ő életéből sem a drámát Howardék, de Lauda sokkal több dimenziós karakter, mint Hunt. Ő inkább megmarad végig a lazaság szimbóluma. Dicséretes és itt ismét az alkotókat dicsérem meg, hogy nem állnak egyik versenyző oldalára sem. Még a filmet is ott vágják el, hogy mind a ketten egyszeres világbajnokok. Nincsenek giccses zárómondatok, nincsen kiírás a végén. Teljesen jó arányérzékkel megáldott film. Még Hans Zimmerről akartam egy két mondatot ejteni. Noha a zene végig hibátlan és "Zimmeres", azért nem lehet nem észrevenni mennyi újrahasznosított ötlete volt. Az egyik dal bizonyos részlete egy az egyben át lett emelve az Inception-ből.

Összegzés: Nem gondolom, hogy ebből a témából akár egy képkockával is több kihozható lett volna. Jó arányérzékkel megáldott, kellően epikus, de nem giccses életrajzi, szórakoztató film. Látványos futamokkal, ügyesen felépített életutakkal és két nagyszerű színésszel. Jogosan fog szerepelni az év végi filmes listákon. És még egy nagyon igaz mondat "A legjobb történeteket az élet szüli".

Értékelés: 9/10