Az Óriásölő

Jack The Giant Slayer
2013

Unalom, unalom és unalom. Ez a három szó remekül példázza a Babszem Jankó filmet. Bryan Singer tökéletesen prezentálja milyen az, amikor egy amúgy is harmatosan gyenge lábakon álló történetből kifogy a szufla. Ajj de mondanám, hogy jól indul az eleje és izgalmasból csap át unalomba, legalább akkor lenne valami amiből ki lehet indulni. Itt azonban már a kezdeti narrációnál érzékelhető volt, hogy valami baj lesz, és ezt még szűk két órán át elviselni. Pedig alapvetően nem helyezték rossz kontextusba a filmet: Jack (Nicolas Hoult) megnyit véletlen egy átjárót az óriások világába, akiket anno azért zártak el, mert uralmuk alá hajtották a világot. Amikor összetűzésbe kerül a lényekkel, azok átjönnek az emberek világába és megindul a csata, a királyért, a szerelmért,a becsületért és bla bla valamint bla. Bryan Singer csuklóból rázta ki az elmúlt évek legrandább CGI dögunalmát. Vannak jól kinéző csatajelenetek, ám azokat is megöli az évekkel elmaradott CGI. A karakterek slamposak és kidolgozatlanok. A történet közel sem tölti ki a 2 órát. A színészek megpróbáltak kisajtolni magukból mindent, ez leginkább Ewan McGregor nyegle és finoman piperkőc lovagi karakterének sikerült. Kalandfilmként még csak csak megállja a helyét úgy-ahogy, de egy ilyen nevű rendezőtől nem egy 200 millás álomport vártunk, ami végig félgőzzel (se) teljesít. Nagyon nem sikerült ez a film.

Értékelés: 3/10

Óz, a hatalmas

Oz, The Great and Powerfull
2013

Nem lövöm el az Óriásölő után még egyszer azt a poént, hogy három szóval leminősítem a filmet. Úgyhogy most ettől eltekintek. Sam Raimi, az egykor dicső  rendező, akit leginkább a Gonosz halott és a Pókember 1-2-ért szeretünk, ezúttal úgy gondolta, hogy egy mesefilmhez elég, ha ez elmúlt évek legjobban sikerült és persze legtöbbet tejelő "mese"filmjét lekopírozza és emel a téten. Nevezzük nevén a gyereket, Tim Burton Alice-éről van szó. Nos nagyjából képzeljétek el azt a képi világot, csak mindent sokkal-sokkal színesebben, szagosabban. Azt hiszem a giccs új értelmet nyert ezen film lévén. Nem viccelek, hányinger keltően csili-vili minden. A legédesszájúbbnak is durván elcsapja a hasát. Azonban korántsem ez a legnagyobb gond. Pedig jól indul a film: Oz (James Franco) Kansasban szélhámoskodik, majd átjut a ballonjával Óz-ba. Nagyon jól fogta meg a rendező a film elejét. Fekete-fehérben, 4:3-as csonkolt képarányban, a korra jellemző áttünésekkel, vágási technikákkal, szóváltásokkal, díszletekkel. Minden nagyon a helyén van. Amikor átjutunk Ózba, elszabadul a pokol. Minden színes (és persze 16:9-es képarányú) lesz, és minden el is romlik. A film magasból tojik (már elnézést) a klasszikusra, itt szó sincs senkiről, vannak kikacsintások, Oroszlánra,  Madárijesztőre és még pár jópofa utalás, de ennyi. Az Óz egy futószalagon készített, tipikusan nem sikerült élőszereplős Disney film, mindenféle mélység nélkül. Smaragdvárosban ott vannak a banyák, előjönnek a morális döntések, ki a jó ki nem (ezt Óz is felteszi magának), vannak segítőink, alapvetően nem csúnya a látvány (igaz nem is szép),  mégis az egészet áthatja a gagyiság, a félresikerültség, az egy helyben totyogás. Minden karakter félelmetesen egy dimenziós. James Franco a film alatt szerintem végig be volt szívva, más magyarázat nem lehet az idióta kaján vigyor cunamijára. A boszorkányok amatőrök, pedig nem kis nevek játszották (Michelle Williams,  Rachel Weisz, Mila Kunis). Nem túl élvezetes, de mégis egyszer nézhető gagyikácska alkotás. Raimi nem ezzel a filmmel dobogtatta meg újra rajongói szívét.

Értékelés: 5/10