[OSCAR 7vége 2013] Megéri fennmaradni este? Naná! Rekordok, érdekességek
2013. február 24. írta: thedirector

[OSCAR 7vége 2013] Megéri fennmaradni este? Naná! Rekordok, érdekességek

academy-awards2.jpg

Emberemlékezet óta nem volt ennyire nyitott az Oscar gála. Az este min 4 fő kategória nyitott még.
Természetesen a legfontosabb, hogy ki nyeri a legjobb film díját. Erre jelen állás szerint Ben Affleck Argó akciójának van a legnagyobb esélye. Január óta szépen végigtarolta az összes díjkiosztót, és szerénységével, és hazafias jellegű történetével ill. az amerikai filmgyártásra való kikacsintásai miatt az esélyei magasabbak, mint a többieknek. De! Ellene dolgozik az a nem figyelmen kívül hagyható tény, hogy
az akadémia nem jelölte legjobb rendezőként (olyanra, hogy a legjobb film nyertesének alkotóját nem is jelölik, összesen háromszor volt példa az Oscar történelmében, ebből kettő jó 80évvel ezelőtt), ezért arra lehet következtetni, hogy annyira mégsem bebetonozott az eredmény. A Lincoln volt a tél legnagyobb esélyese, de a kritikusok  elpároltak mellőle folyamatosan, csakúgy, mint a Pí élete mellől. A napos oldalt ette a közönség és a filmesek is, de nem valószínű, hogy annyira szeretik, hogy egy ilyen fontos díjjal látnák el.

Ahogy a legjobb film, úgy a rendezők kategóriája sem lefutott. Haneke és Zeitlin szinte majdnem biztosan az esélytelen nyugalmával üli végig ezt a kategóriát, ellenben Spielbergnek 10 évente dobnak egy Oscart (utoljára 98-ban nyert a Ryan közlegény megmentésével) és tény, hogy régóta a Lincolnt zabálja legjobban tőle a kritikus világ, az más kérdés, hogy nem kifejezetten a rendezésének szól a sajtó visszhang. Ang Lee-nek szintén van már Oscarja, azonban a Pí életét mi nem érezzük olyan erősnek, hogy ezért megszórnák őt a díjal, így David O' Russel lehet a titkos favorit a A napos oldalért.

silver_linings_playbook.jpg

A mellékszereplők és főszereplők kategóriájában is 1-1 csoport lefutott. A férfi főszereplők (D.D.Lewis) és a női mellékszereplők (Anne Hathaway) behúzzák az adott kategóriát. Ellenben a másik kettő jelöltek tábora nagyon is nyitott. A férfi mellékszereplők ötös fogata, valószínűleg háromra redukálódik (Philip Seymour Hofmann, Robert De Niro és Tommy Lee Jones) ahogyan a női főszereplők is. Jessica Chastain áll közülük a legrosszabbul a Zero Dark Thirty körüli vallatási botránynak hála, pedig enélkül majdnem 100%-os biztos befutó lett volna. Így a két esélyes Emanulle Riva (Szerelem) és Jennifer Lawrence (A napos oldal).

Meg kell jegyezni, hogy az elmúlt évek kínos showmester választásai után(Hugh Jackman, Anna Hathaway, Billy Crystal) a Family Guy-jal és Ted-del azonosítható Seth McFarlane igen kockázatos vállalkozásnak tűnik. Ismeretlensége és provokatív szókimondása feldobhatja az estét.

Ismét lesz sok sok dal. Fellép és elsőnek élőben előadja Adele a Skyfallt. Énekel még Russel Crowe, Hugh Jackman, Norah Jones, Barbara Streisand és a házigazda Seth McFarlane is.

Rekordok az idei Oscaron:

George Clooney elérte azt a megtisztelő dolgot, hogy  a legtöbb kategória jelölése van az Oscar történetében:
Főszereplőkén, mellékszereplőként, eredeti és adaptált forgatókönyvért, rendezőért és producerként is.

Egy másik rekord, hogy a női főszereplő kategóriában egy csatába indul az Oscar történetének legidősebb (Emanuelle Riva aki a mai nap tölti a 86-ot) és  legfiatalabb (Quvenzhané Wallis 9) női színész jelöltje.

Rendezői  kategória is kecsegtet érdekességgel: Spielbergnek ez a 7. rendezői jelölése, ebből kettőt már díjra is váltott. Ang Lee ha nyer, akkor kettő nem fehér legjobb rendező lesz, a sors iróniája, hogy az első is Ang Lee, ha azonban Haneke nyer, akkor ő lesz az első olyan rendező, aki úgy nyer legjobb rendezői díjat, hogy filmjében kizárólag idegen nyelven beszélnek. Amennyiben Benh Zeitlinhez kerül a díj, akkor az a megtiszteltetés éri, hogy első filmjével elhozza az Oscart.

Kicsi az esélye ugyan, de esély: Haneke-nek megvan az esélye, hogy elhozza a legjobb idegen nyelvű és legjobb film díját is egyszerre a Szerelemért.
ddlewis.jpg
Valószínűleg Daniel Day Lewis is beállít egy új rekordot: Ő lesz az Oscar történetének első háromszoros főszereplői díjasa (A bal lábamért és a Vérző olajért kapta még meg a díjakat).

John Williams-nek a Lincoln a 48. zeneszerzői Oscar jelölése, ezzel egyedülálló.

Roger Deakins ma tizedszer is lecsúszhat a legjobb operatőri díjról.

A Skyfall stábjának összesen 37 jelölése van és ebből egyet sem váltottak ezidáig díjra. (R.Deakins 10, Thomas Newmann zeneszerzőnek 11 és Greg P. Russel vágónak 16 jelölése van).

A legjobb női főszereplő jelöltek közül még senkinek nincs Oscarja, a legjobb férfi mellékszereplő jelöltek közül viszont mindenkinek van.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr715102040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása