Szárnya van, de nem madár, avagy a Birdman meglepő ereje
2015. január 27. írta: thedirector

Szárnya van, de nem madár, avagy a Birdman meglepő ereje

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)

Birdman or (The Unexpected Virtue of Ignorance)

2014

A Birdman már november óta az egyik legnagyobb közönségsiker az idei Oscar esélyesek között. A film, amely visszateszi a térképre Michael Keatont és Edward Nortont. A film, amely nyíltan beszél a színészi szakmáról, a médiáról. Nem érdemtelen a hype a film körül, pusztán kicsit túl van dimenzionálva.

birdman_1.jpg

Birdman, avagy Keaton meglepő ereje

Azért a Cuarón, Del Toro, Inarritu mexikói trió elég szépen teljesít mostanában. A tavalyi év egyértelműen utóbbié volt. Hármuk közül Ő az egyedüli, aki legkevésbé feküdt be Hollywoodnak. Ugyan nálam még mindig A korcs szerelmek a legjobbja, de a Birdman lett a legbátrabb film. Tökös gyerek ez a Alejandro. Filmet forgatni arról, hogy mennyire hazug világ a filmes/színházi szakma. Hogy az önmegvalósítás mennyire elsődleges szempont, hogy a kritikusok köcsögök, érzéketlen emberek és az egész média világa mennyire belterjes. Nem piskóta vállalása na. De, ne szaladjunk ennyire előre.

20141024_bird1024.jpg

A filmünk főhőse Riggan Thomson (Keaton) egykori szuperhős (Birdman), mára kiégett, csak árnyéka önmagának. Hogy jobb pozícióba kerüljön egy saját maga adaptált, rendezett, főszerepelt színdarabot készít. Ahogy azonban jön az előzetes bemutató és a premier napja, egyre inkább kezd minden szétcsúszni. Elsőnek is egy beugrót kell találnia, mert a régi színésztárs tehetségtelen. Itt érkezik meg a képbe Mike (Norton), aki az önimádó, seggfej habitusának hála újabb viharokat gerjeszt. Emellett Riggan-t egy csomó más idegesítő ember veszi körül. Többek közt a volt feleség (Amy Ryan), az elvonót megjárt lánya (Emma Stone), a kissé idegbeteg producere (Zack Galifinakis), és egy bármelyik pillanatában robbanni kész színésznője (Naomi Watts). Plusz van még egy főszereplőnk, maga Birdman, aki olykor narrátorként szólal meg Riggan fejében.

birdman-movie-review-e5f23596-f68d-4e7a-8965-57fdbb7a648f.jpeg

Inarritu nem kisebb feladatra vállalkozik, minthogy görbe tükröt állít egész halivúdnak. Bevisz minket a backstagebe, ahol láthatjuk, hogy mennyire önző, bármikor robbanni kész, a szerepéből sokszor ki sem lépő embereket látunk. Megpróbálja lerántani a leplet az illúzióról. Megmutatni hol ér véget a színészi játék és hol kezdődik a valóság. Mi a művészet és kinek van joga művészként élni? És mi is a művészet? Mikortól számít művészeti alkotásnak egy darab? Itt egészen jópofa bírálatokat kapnak a képregény filmek, amikor próbálnak színészeket gyűjteni és sorolják a lehetséges alternatívákat, de kiderül, hogy már szinte minden jó színész valamilyen képregény, ifi film adaptációt forgat.

birdman-movie-still-13.jpg

De a rendezőnk még tovább megy. Próbálja megmutatni, hogy vajon véget ér e egy színész magánélete, ha kilép a színpadra vagy átviszi oda is ezt az énjét? Talán ez működik a legjobb a filmben. Sajnos Inarritu túl sokat akart markolni és még a kritikusoknak is odasóz egy nagyot. Ez viszont már egyértelműen sok volt. Ugyanis itt úgy állítja be a "szakmát", mintha minden a kritikuson múlna és minden kritikus egy szívtelen köcsög lenne, aki azért húzza le a darabod, mert utálja a szakállad példának okáért. Elhiszem, hogy létezik ilyen (utána néztem metacriticen, volt olyan kritikus aki 25%-ot adott a filmre például ,neki lehet fájt :) ), de az általánosítás kicsit erős. Egyébként vesztére Keaton iszonyatosan megrázót alakít ebben a jelenetsorban és jogos amit mond "Maga nem áldoz fel semmit a kritikájával, én viszont mindenem feltettem erre a darabra, és maga cimkékkel fogja összedőlten az egész éltem".

birdman-naked-run.jpg

A casting is remekül sikerült. Mintha Keaton direkt erre a szerepre várt volna mindig is. Riggan egy régi szuperhősös film árnyékából képtelen kilépni, ahogy Keaton is a Batmanéből (bár voltak azért neki nem rossz alakításai az évek alatt). De, most megakarja mutatni az egész szakmának, hogy még ő is itt van. Hogy képes visszatérni, valami újat mutatni. Ez a koncepció egyszerűen pazar. Edward Norton is hasonló utat jár be. Tudvalevő, hogy a kétezres évek elején elég sokat balhézott a forgatásokon, és nehéz volt vele kijönnie a rendezőknek, producereknek. Pont ilyen a mostani szerepe is. Ez a két férfi minden túlzás nélkül a tavalyi év legjobb férfi páros alakítását hozza. Semmi meglepő nincs Keaton díjazásában. Egyszerűen fenomenális. Az, hogy fenomenális talán nem is fedi le teljesen a valóságot. Norton meg sokszor még el is lopja a show-t percekre.

michael-keaton-in-birdman-movie-2.jpg

A viszonylag értelmes, és csípősen kritikus tartalom mellé Inarritu még egy elég jó formai megoldást talált ki. Két rövid montázs szekvenciától eltekintve látszólag egy egysnittes filmet készített. Nem újdonság ez, de nem is egy túlhasznált stílusjegy. Hollywood legnagyobbra tartott operatőre Emmanuel Lubezki fényképezte a jeleneteket, aki már dolgozott együtt Cuarónnal pl a tavaly előtti Gravityn. Nyilván rejtett vágások vannak a filmben, de elmondásuk szerint így sokszor 7-10 perces szekvenciákban gondolkoztak, és mivel borzasztó sok a közeli plánozás, elképesztően sok munka lehetett a film leforgatásában. Állítólag több hetes gyakorláson vettek részt, ami csak tovább emeli a színészek érdemeit. (És akkor itt ragadnám meg a szót, hogy a Stone-Watts-Galifniakis trióról is elmondjam, hogy nagyon szépet alakítottak, alig elmaradva a férfi kettőstől.) A zene is kellően formabontó. Antonio Sanchez 90%-ban össze vissza ütött dob taktusaira épít, ami önmagában teljesen idegesítő lenne, de itt ad hozzá egy olyan feszült lüktetést, ami miatt mégis szépen idomul a tartalomhoz.

url_5.jpg

Minden tartalmi és formai zsenialitása ellenére sem tartom hibátlannak a Birdmant. Elsőként sokszor megbillen a dramaturgiája, és olykor kifejezetten érdektelenné válik. Az egysnittes rendezés tényleg parádés, de a két óra kissé sok. És pont itt érzem a harmadik nagy gondot, a lezárást. Nem akarok belemenni, de tökéletesen felesleges volt duplán lezárni. Lehet pont az a -10 perc kellett volna, ahhoz, hogy igazi korszakalkotó klasszikusról és ne egy pusztán nagyon jó filmről beszélhessünk.

Összegzés: Nagyon akartam szeretni ezt a filmet, de sajnos jobban akartam, mint amennyire megérdemelné. A színészi játék fenomenális és természetes. A forgatókönyv és a mondanivaló jó és nem öncélú. Vizuálisan parádés. Pusztán nagyot akart markolni, és a végére túltelítődünk a mondanivalóval. És ha már szóba került a vége, ott nem ártott volna egy kis önmérséklet. Ettől még persze egy tiszteletreméltó és jó film, csak nem látom benne azt, amit sokak szerint látnom kéne, pedig hagytam neki időt leülepedni.

Értékelés: 8,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr727114027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

heimdall 2015.01.28. 10:49:49

Norton mikor került le a térképről? Erről eddig nem tudtam. Pusztán sosem volt és szerintem nem is lesz egy blockbuster színész. De nem is kell, mert annál ő sokkal jobb. Ha nem lenne Bale, a legjobbnak nevezném a magam részéről.

thedirector 2015.01.28. 12:42:57

@heimdall: Nem kell ahhoz valakinek blockbuster színésznek lennie, hogy az álomgyár felfigyeljen rá. Nortont a 90-es évek vége felé, az egyik legnagyobb tehetségnek tartották. Aztán a félrenyúlásaival és balhézásaival a kétezres éveket szinte teljesen eltékozolta. Hollywoodra pedig nyugodtan ki lehet jelenteni: Nem szereti a be nem váltott ígéreteket. Úgyhogy nyugodtan ki lehet jelenteni, ezzel a filmmel tért vissza teljesen.

heimdall 2015.01.28. 14:50:16

Vagyis akkor mégis csak szereti, nem? :)

thedirector 2015.01.29. 09:25:34

@heimdall: Vagy megkapta az újabb esélyét. :)
süti beállítások módosítása