The Batman

2022

Pam-paapaa-paam. Két napja jöttem ki a moziteremből, de még mindig pulzál a fülemben a film zenéje, cikáznak a gondolataim a filmről. Nem gondoltam volna, hogy lesz idő, amikor azon agyalok, hogy ez, vagy a The Dark Knight a jobb film-e. Mondjuk ez kellemes teher.

El kellett telnie ugyan közel másfél évtizednek ahhoz, hogy megint egy olyan Batmant lássunk, aminek kapcsán az ember álla leesik. Amikor 2008 nyarán arról beszéltünk, hogy Christopher Nolan megcsinálta a magnum opusát és az újkori szuperhősfilmek királyát, ki gondolta volna, hogy ezt a realista felfogású, gyakorlatilag heist-thrillert utolérheti egy másik, ebben a világban játszódó történet? Direkt fogalmazok óvatosan és nem dobálóznék Matt Reeves filmjével legekkel, mert egyrészt nagyon friss az élmény, másrészt roppant mód szeretném látni eredeti nyelven is (pedig nagyon top minőségű a szinkron). Az idő próbáját, hogy kiállja-e arra várni kell ugyan néhány évet, de én jelenleg azt mondom (az érvényes Batman tudásommal), Batmanként most láttuk legközelebb Bruce Waynet, ahhoz, amit a DC képregényfüzetében tapasztaltunk.

Batman (Robert Pattinson) már felnőtt, de még nem fejlődött ki a személyisége. Néhány évvel járunk a Thomas Wayne-Martha Wayne eset után, amikor is ugye a szüleit meggyilkolják. Bruce nagyon magába van fordulva, az egyetlen célja, hogy rettegje a város a nevét. Minél több gazfickót kapjon el. Magára a „bosszúként” hivatkozik. A város kezd megtisztulni, viszont egy politikus halála és életének botrányos cselekedetei felgyújthatják a puskaporos hordót. Ahogy az előzetes is hivatkozik rá, Rébusz (Paul Dano) a gyufa. A gyilkosság helyszínén ugyanis egy Batmannek célzott talányt hagy. Figyelmeztetve, hogy hamarosan újabb esetek követik a mostanit.

A 2022-es interpretáció inkább hajlik a nyomozás felé, mint az akció irányába. Eleve ugye Detective Comics. Bruce még fiatal, nincsenek meg a választékos kütyüi, skilljei hiányosak. Főleg az eszére kell támaszkodnia, meg az egyetlen emberre, akiben a rendőrségnél bízik: Jim Gordon felügyelőre (Jeffrey Wright). A Batman a „szuperhős” moziba oltott Hetedik című film. Lehet most sopánkodni, hogy de nem adnak pénzt csak képregényes filmekre..de teljesen kár. Egyrészt a piac diktál, másrészt pedig, amíg ilyen minőségű alkotás születik, nem teljesen mindegy? Egy két jelenettől eltekintve ez a film, az égvilágon semmiben sem emlékeztet egy képregényfilmre. Talán a Batman gúnya a legkirívóbb fantasy elem. Viccen kívül. Ahogy írtam Nolan elvitte a falig a realizmust, Reeves meg keresztülrúgta rajta. Ez már lehet sokakat zavar, de én tartom, hogy most láttuk először a klasszikus Batmant (meg a Year One-osat). Először éreztem Gothamet annak, ami: Egy mocskos, drogtól, korrupciótól bűzlő, esőtől áztatta bűnös városnak. Reeves filmje lehet talán a nem „leg”-ek filmje, de egy valamiben mindenképpen az élen van: Azokat az elemeket, amiket a régebbi részek egyenként tudtak magukénak, itt egyben megtalálható, hasonló, talán még jobb színvonalon is. Filmművészeti minőségben Nolant érte be, Batman adaptációként az eddig sokaknak legjobbnak tartott Afflecket, hangulat és Gotham terén pedig Burton első két filmjét.

A fő kérdés persze, hogy milyen Batman is lett Robert Pattinson? Szerintem rohadt jó. Bestiális, vívódó, bizonytalan és okos, lobbanékony némi útkeresési vívódással nyakon öntve, óvatosan rácélozva a z generációra is. Nekem nagyon tetszett. Annyit beszél, ami belefér egy szövegbuborékba, de kivétel nélkül ütnek az egysorosai. Bruce Wayneként meg majd meglátjuk, mert eddig akkor is a denevérembert alakította, amikor a milliomosként grasszált. Ott eddig kevésbé volt meggyőző, de zavarónak nem mondanám. A többiek is persze csúcs szinten teljesítenek. Paul Dano csuklóból hozza a neurotikus pszichopatát, óriásit alakítva. Rá különösen kíváncsi vagyok eredeti hanggal, mert pl. amit leművelt anno a Vérző olajban, legalább olyat várok most is. Zoe Kravitz szuper Macskanő, Colin Farrell szuper Pingvin. Hozzá köthető a film kevés vicces pillanatainak egyike, mert bizony ki kell mondani, hogy ez a film három órán át lenyom a víz alá és csak nagyon ritkán hagy levegőt venni. Matt Reevesről minimum a Majmok Bolygója óta tudjuk, hogy nem egy feelgood rendező, de úgy érzem itt még rápakolt vagy két lapáttal. Eszméletlen durva, depresszív, sötétre fazonírozott filmet forgatott, amire még az isteni David Fincher is csak annyit mondana „erről majd beszéljünk”. Teljesen megértem, hogy aki csak úgy elmenekül a valóság elől a mozik meleg termeibe, úgy jön ki majd, hogy „inkább vissza a valóságba”. Erre bőven rápakol Greg Fraiser őrületes szép, már-már tényleg festményszerű fényképezése, aki a Dűne után megint brutális munkát végzett. Illetve audió oldalról Michael Giacchino zenéje, aki ugye főleg a Nirvana – Something In The Way című zenéjéből dolgozott. Elég annyi, hogy már két napja nem bírom kiverni a fejemből a főtémát.

A három órát bár sokan szidják, szerintem teljesen ki volt töltve. Talán pár percet ki lehetett volna vágni, de lényegében nálam minden alá volt húzva. A legnagyobb gondom ezzel a 180 perccel, hogy még legalább egy nagy akciójelenet elfért volna, mert amikor valaki olyanokat tud, mint az autós üldözős jelenet, abból a tudásból nehogy már spóroljon. Illetve ami ennél is nagyobb, hogy én nem találtam meg a film csúcspontját. Próbálok visszaemlékezni rá, mikor volt az, amikor fentebb szaladt a libabőr a karomon, de sajnos ilyen nem jut eszembe. Egységesen, egyenletesen színvonalas mű, igazi drámai csúcspont nélkül. Egy vetületre viszont azért mindenképp elismerően kell csettintenünk: A XXI század reflektorfényére, a közösségi médiára való áthallást Matt Reevesék csinálták meg eddig a legfinomabban. A korunk magányosodása, gyásza, szeretteink elvesztése már csak likeokban és kommentekben mérhető. Az ismertség ennek okán hypeot generál (azt hagyjuk, milyen veszélyes), míg a névtelen senkik elsikkadnak a sarokban. Ez a gondolatiság nekem legalább annyira tetszett, mint a DC Jokerének mondanivalója, hogy mi termeljük ki a pszichopatákat, azáltal, hogy nem veszünk tudomást a társadalom peremére szorult, neurotikus beteg emberekről.

Összegzés: Az idő el fogja dönteni, hol a helye ennek a filmnek. Minőségileg, rendezésileg, történetileg, színészgárda ügyileg a legmagasabb színvonalat hozta el. Azt nem merném kijelenteni, hogy letaszította a dobogó legmagasabb fokáról a TDK-t, de annyit biztosan elért, hogy kicsit arrébb rúgja az egyik lábát, hogy felférjen ő is.