Maradványérték 2021. VODtéka#1
2021. május 13. írta: thedirector

Maradványérték 2021. VODtéka#1

Mortal Kombat

2021

maxresdefault_76.jpg

Én, aki ordas nagy rajongója a játékoknak és MÉG a régi filmeknek is. Igen. Az 1997-esnek is (köveket ide), amióta végül 2019-ben bejelentették, hogy na csak meglesz csinálva a 3.rész, ami inkább az első, mert ugye reboot, azóta tűkön ülve vártam, hogy na jöjjön már. Az első előzetes csak fentebb tornázta a lelkesedésem, bár az elvárásaimat megpróbáltam alacsonyan tartani. Most pedig akkor kérem vissza a tűket, hagy üljek vissza rá.

Már az áprilisi plakátos-videós cunamit kihagytam, így rögtön egy nagyon menő Scorpion vs Sub-Zero bunyóval indulunk, ami nem csak koreográfiáját tekintve, de látványban és karakterekben is megnyugvásra adott okot. (Bocsi, de most nem fogok kitérni a játék cselekményekre, meg karakterek bemutatására, lévén úgy is az olvassa el, akit igazán érdekel az MK világa), de eztán jött az igazi fekete leves. Úgy leültették a filmet kb egy órára, hogy így vártam, hogy na? na? most már akkor tournament? Hát egy lótúrót. Végig mentünk a karaktereken, megjöttek itt a régiek-meg az újak, meg a kevésbé ismert ágyútöltelékek is. Igazából csak kettő jót és kettő rosszat emelnék ki a mellékszerepekből. Szerintem Sonya és a Kanot alakító Josh Lawson telitalálatok voltak. Belőlük a sok is kevés volt. Viszont Raiden és Liu Kang ritkán látott elszabott casing. Sajnos azt sem tudták kit alakítanak, egyszerűen nevetséges. A főszerepre behozott új karakter Cole Youngot alakító színész annyira rémes, de annyira, hogy nem tudok mit írni, ami ne lenne sértő a béna színészekre. Borzalom. Értem, hogy a rendező szeretett volna behozni egy új karaktert, hogy a néző rajta keresztül kapjon bemutatást ebbe a világba….szóval egy olyan játék frencsájzról beszélünk, ahol kb 100 kurvajól megírt karakter van, hoztak egy sótlan vkit, csak mert. Taps. Azért is, mert egy ilyen gazdag fantáziával megáldott 30éves sorozat világát, sikerült egy poros barlangba száműzni kb háromnegyed órára. Mire felpörög a film utolsó 20 perce már vége is. Hiába a sok fataliy, tízpercenként nézőkre kacsingató forgatókönyv, a korrektnél picit gyengébb cgi és a fasza akció koreográfia. Ez egy kereskedelmi tévére készült, picit hosszú pilot. Az nem kérdés, hogy kérek-e új részt. Ehhez túl nagy MK rajongó vagyok. De abban nem vagyok biztos, hogy ezekkel az arcokkal is jó lesz -e nekem.

5.jpg

Mitchellék a gépek ellen

Mitchells vs Machines

2021

210430-the-mitchells-vs-the-machines-ew-125p.jpg

Mitchellék fura család. Apuka a klasszikus értékrendekben él, míg lánya, Katie és fia, de főleg a lánya már az új generációs, tik-tok világ rabja. Katie nagyon tehetséges és felvételt nyer a filmes suliba, emiatt költözne otthonról. Ez amúgy is megviseli a családot, főleg anyukát, aki évek óta villámhárító a lány és apuka Mithcell között. Hamarosan lesz idejük viszont elrendezni a nézeteltéréseket és hogy jobban egy hullámhosszra kerüljenek. Ennek az oka viszont nem más, minthogy egy híres op.rendszer fejlesztő, tech guru új találmányának mesterséges intelligenciája önálló életre kell és beszívja az összes embert. Hogy-hogy nem csak Mitchellék maradnak, hogy rájöjjenek a megoldásra. Fontos, hogy a Lord-Miller páros saját cége gyártotta a mesét, merthogy ez az, ha eddig nem mondtam volna. Ennél fogva akit zavar a szüntelen geg sorozat, a hihetetlen sok és harsány, percekig nem szűnő zizegés a képernyő, ahol a közel két(!) óra alatt semmi pihenés és üresjárat nincs, az keressen magának egy nyugisabb szórakozást, mert ez a film közel olyan mint egy lsd trip. Ennél fogva itt a szűk keresztmetszet. Akit zavar ez a fajta erőltetett vicceskedés az nyilván nem találja meg a számítását Mitchellékben, de meg kell jegyezni és el kell ismerni ez év egyik legszimpatikusabb próbálkozása. Nem csak mert bátran mesél a technikai függőségről, de egy könnyfakasztóan szép és tanulságos történetet mond el arról, hogy lehet hogy a szüleid nem értik meg minden döntésed, de azt nem befolyásolni és megváltoztatni kell, hanem lehet csak megérteni és elfogadni. Az, hogy 2021-ben ilyen és ehhez hasonló tanulságokról mond beszédet egy mese nem meglepő, hiszen a Pixar már 10-en éve ilyeneket készít, az talán inkább, hogy ez most a Sony/Netflixtől jött. Sose rosszabbat.

7_5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr6216558534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2021.05.13. 15:50:18

A mese üdvözölendő, mert végre nem egy nagy stúdió által kigrammozott pénztermelőnek tűnik.
süti beállítások módosítása