A láthatatlan ember

The Invisible Man

2020

Ugye úgy indultunk neki, hogy ez a film majd a Tom Cruise-zal, Russel Crowe-val és Johnny Deppel felturbózott Dark Universe része lesz. Aztán jött az orbitális (és megérdemelt) bukás 2017-ben a Múmiával. Ez pedig kimattolta a terveket, A láthatatlan ember parkolópályára került, amíg egy bizonyos Jason Blum meg nem látta ebben is a lehetőséget.

Ahogy általában jó érzékkel tol egy kis pénzt, ígéretes projektekbe, ötletekbe. Ha bejön, akkor rommá keresi magát, de még a rosszabb filmjeivel is kihozza minimum óvatosan nyereségesre vagy nullszaldósra a befektetést. Az biztos, hogy 2020 első hónapjaiban elég jól járt ezzel a filmmel, mert még a korona mizéria előtt is már bőven nyereséges volt, a kritikusok meg oda s vissza voltak tőle/érte. Ami előtt kicsit fejvakarva állok.

Hagytam is pár napot leülepedni az élményt, de így sem értem a filmet ért hozsannázást.  Leigh Whannel, a fűrész egykori írója (és színésze) kapta a lehetőséget, hogy szerinte milyen is egy ilyen film 2020-ban. A felütés egyébként roppant megkapó: Cecil (Elizabeth Moss) egy bántalmazó, erőszakos kapcsolatban él egy zseniális és híres optikussal. Mikor már nem bírja tovább a verbális és fizikai megaláztatásokat, úgy dönt éjjel elszökik. Néhány napra rá jön a hír: a férfi öngyilkos lett és kisebb vagyont hagy egykori nőjére. Cecil azonban egyre másra olyan jeleket vél felfedezni, ami szerint a férfi ott van vele. Az elméje játszik vele, vagy tényleg valami láthatatlan kísérti?

Ne kerülgessük a kását: Nagyon meg van csinálva a film úgy a kétharmadáig. Nem játszik aljas ijesztgetésekkel. Ahogy mostanában inkább divatos, a hangulattal, atmoszférával és színészi játékkal próbál meg rémületet kiváltani. Nem sikerül, de ez most jelenleg mindegy is. Nem ez volt a cél. Szuper kameraállásokat alkalmaznak, hogy úgy tűnjön, a kép hátterében tényleg áll valaki, vagy épp ott grasszál. Elizabeth Moss – akit én egyébként elviselhetetlennek tartok – nagyon érzi a karaktert. Van benne egy jó adag megalázottságtól kóválygás, meg egy adag gyilkos túlélési ösztön, ami pont érdekessé teszi a karaktert.

A film igazi nagy hibája, hogy …nos..nem tud mit kezdeni az alapvetésével. A toxikus kapcsolatok megkapják a magul tanulságát az igaz, de ezen felül semmi maradandót nem mutat fel a film. Ráadásul az utolsó harmadba folyamatosan elgáncsolja magát. Tipikusan olyan műnek hat, aminek van egy nagyon jó high conceptje, amire feltettek mindent, de lezárni nem sikerül és igazán kifuttatni sem, amolyan "majd lesz valahogy", "vagy nem tom' " módon. Nem azt mondom, hogy rossz, csak, hogy felületes ez, pedig nyilvánvalóan az alapötlet után rémesen kevés.

Összegzés: Egyértelműen nem egy rossz film, de hogy a jó sem ilyen, az biztos. Nem értem a hypeot és nem értem a 90% körüli kritikákat sem. Egy jó első félidő után egy gyenge-közepes második fél. Ez így nem több egy jó erős közepesnél.