Watchmen – A őrzők
Watchmen
2009
Tíz éves lett az egyik kedvenc képregényfilmem és tudom, hogy sokaknak az még. A kezdeti vegyes lelkesedéseket felváltotta az évek folyamán kult státuszba kerülése, és manapság már egy elhanyangolhatóbb réteg köpködi csak. Még a szigorúbb ítészek is visszafogott kritikát fogalmaznak meg vele. Noha én is elismerem a film hibáit, de nem leszek ennyire vaskalapos rajongásom tárgyával. Egyébként is aktuális volt már írni róla, hiszen "megint" menő lett az HBO sorozatának hála.
Alan Moore kultikus képregényéből készült film egy alternatív 80-as évekbeli Amerikát mutat be, ahol a szuperhősök nem tevékenykedhetnek már. Egyikük azonban meghal és a régi társak megpróbálják kideríteni miért, miközben a szálak messzebbre és nagyobb horderejű dolgok irányába mutatnak. A leírt „kultikus képregény” ezúttal nem csak egy modoroskodó hízelgés valami szent irányába, hanem tényleg az egyik legnagyobb és talán leginkább nehezen vászonra álmodható grafikus novella a világon. Az egykoron szebb napokat megélt Zack Snyder ezekben az időkben volt a csúcson és ki másnak ne sikerülhetett volna a lehetetlen, ha nem a „visionary directornak”?!
Manapság már hajlamosak vagyunk legyinteni a „képregényfilm” jelzőre, mert noha minőségileg nem szentségtelenítették meg a Marvel és DC (itt azért rezeg a léc) filmek ezt a művészeti ágat, alaposan túlhasználták, és a lehető legkevesebb kockázatvállalás mellett készítenek korrekt-jó filmeket, de még véletlenül sem maradandókat. 2009-ben viszont még csak éppen elindult a MCU és Synder egy véresen komoly, erőszakos, és tanulságos, politikát és faji nézeteket, látásmódokat, háborúkat el nem mismásolóan, már már röhejesen stílusos filmet dobott elénk. Emlékezzünk ezekre az évekre, hiszen akkor robbant a Sin City, a 300., Dark Knight is.
Páran anno (és leginkább ők nem szeretik ma sem a filmet) megszólták, hogy karakterek, karakterjegyek eltérnek Moore képregényétől és a film is néhol más irányvonalat képvisel. Ez lényegében igaz, de azért nem kell elfelejteni, akármennyire is hálás feladat képkockáról képkocára átpakolni a jeleneteket, mozgóképen nem minden úgy működik mint a füzetekben. Mások a dráma ívei, mások a lelki rezdülések, a dramaturgia és igen, a viselkedések is. Ha már szóba kerültek ezek a dolgok azért a látványra ki kell térni, hiszen egészen döbbenetesen szép képeket komponáltak, és az egész hangulata nagyon ütős.
Amennyiben valaki vevő a karcosabb képi világra, az erőszak ilyen formájú művészi ábrázolására,a magában morgó hősökre, és érdekes karakterekre, valamint emberi sorsokra, az jó helyen kapiskál. Az akciójelenetek komponálása a zenék összeválogatása mind-mind nagyon jó ízlésre vall. Ha hibát kéne találni akkor az az , hogy hagyták nem a rendezői változatot egyből megjeleníteni, mert a hosszabb verziónak sokkal jobb a ritmusa és egészen fontos jeleneteket hagytak ki, így a sima mozis néhol eléggé szétszabdalt film benyomását kelti (kitalálhattátok, hogy ezen értékelő a rendezői verziót takarja).
Összegzés: Az Őrzők egy nagyon stílusos és intelligens film. Kerüli a középszerűséget és inkább kockáztat nagyokat, mintsem beálljon a biztonsági játékra. Nem köpi szemen az alapanyagának rajongóit, de van olyan bátor, hogy mer belenyúlni, amennyiben a dramaturgia, vagy működésképessége megköveteli. Színészei rendkívül jók (nem esett szó róla fent, de mind Jeffrey Dean Morgan, Carla Gugino vagy Jakie Earl Haley remekel), a hangulata utánozhatatlan. Egy 3 órás példa az előző évtized végéről, hogyan kell ezt a műfajt szinte tökéletesre csiszolni, és nem elmerülni a hasonszőrű műfajtársai által elsüllyedt képregényfilmek posványában.