Oroszlán
Lion
2016
Igazán elismerésre méltó dolog az, ha valaki első filmjének olyan fontos témát választ, mint az eltűnt gyermekek, akik feltehetőleg sosem találják meg az otthonukat. Garth Davis ezt a témát választotta és kudarcot épp nem vallott vele, de azt túlzás lenne állítani, hogy a házi feladatát maradéktalanul elvégezte.
Összességben elmondható, hogy nekem nagyon jól esett végre egy olyan filmet megnézni, amiben nincsenek szuperhősök, robotok, volán mögött vagánykodó sofőrök, vagy bármi földtől elrugaszkodott. Egy megindító, emberi dráma, egy éveken átívelő szomorú élettörténet, amelyre égető szükség volt a fantasy és képregény uralta filmes világban. Saroo (Sunny Pawar), az öt éves indiai fiú a bátyjával csatangol kacatokat gyűjtögetve. A testvér arra utasítja, hogy várja meg a vasútállomáson, amíg ő elintéz ezt azt. A kis legény felhúzódik az egyik vagonba és elalszik. Szerencsétlenségére rázárják az ajtót és csak sok ezer kilométer után tud kiszabadulni. Fogalma sincs, hogy hol van és hogy jut haza. Egy ideig tengődik, amíg egy jómódú ausztrál család örökbe nem fogadja.
A film két órája szépen két felé van osztva, nagyjából arányosan, már ami az időt illeti. A második etapban 25 évvel később járunk és a felnőtt 30 éves Saroot (Dev Patel) látjuk, aki tanult, jómódú fiatalember lett. Amikor hall a Google Earth-ről, barátnője Lucy (Rooney Mara) unszolására megnézni, rájön, hogy megpróbálhatja az útvonalat nagyjából kitalálni, merre járt a vonattal és visszakövetni a 25 évvel ezelőtti eseményeket.
Az ilyen típusú filmeknél mindig az a veszély fenyegeti a produkciót, hogy valamelyik szál kioltja a másikat. Sajnos itt is erről van szó. A fiatal Saroo története sokkal kidolgozottabb, megindítóbb, kalandosabb. Addig a pontig azt gondoltam Garth Davis nagyon megkezdte a filmet. Ugyan el nem éri azt a hatást, amit Danny Boyle a Gettómilliomossal, de rendkívül szépen mutat be pillanatokat, képeket abból az indiai életből, ami ma is jellemzi őket. Itt még akard pár igazán nagy és érzelmes jelenete a filmnek. Ezt a hatást azonban az utolsó 40 percre nem sikerül megismételnie. Dev Patel ellátja ugyan a feladatát, viszont a film elkezd kapkodni. Túl hamar ugrálunk az időben, túlságosan sokszor kap bele dolgokba, amiket nem bont ki (lásd a szerelmi szálat, a sulit, a beteg testvért stb..). Két igazán emlékezetes jelenetet azonban itt is sikerült Davisnek megkomponálnia. Az egyik ahhoz a Nicole Kidmanhez kötődik, aki nagyon régóta nem volt ilyen jó filmben. Talán jó, ha van 10 perce arra, hogy megmutassa mit tud, de amit elővezet, az tényleg óriási. Amit már mondtam régen is, hogy az igazi tehetségnek elég pár perc is, hogy emlékeztesse a nézőt arra, hogy miért van ő ott, ahol. Az eltűnt gyermekekről sem sokat beszél a film, amit érdemes tudni, azt a végén feliratokkal lezavarja. Ennél többet érdemelt ez a téma.
Összegzés: Semmi forradalmit nem mutat az Oroszlán. Vállaltan érzelmes, könnycsepp csalogató. Kicsit patikamérlegen van minden kiszámolva benne, ami nem feltétlen baj. Őszinte film. Viszont keveset beszél a második félidő arról, amit vállal. Kapkod, nem használja ki rendesen a rendelkezésére álló időt, ezért az első egy óra jóval a második felé emelkedik izgalomban és rendezésben is. Első filmnek szerintem sokan szeretnének hasonló bemutatkozást, mi pedig ha másra nem is, arra jónak találtuk az Oroszlánt, hogy Garth Davis nevét azért az emlékünkbe véssük és várjuk a következő filmjét.
További érdekességek a mafabon!
