X-Men - A kívülállók

X-Men

2000

Voltak idők, amikor még az, hogy egy képregényből film készül, nem pusztán unalmas legyintést váltott ki az emberből, hanem igazi izgalmat. Noha pont ebben a posztban mutattam be, hogy mennyire durva túlsúlyban vannak a képregény filmek manapság. Látunk egy ismerőst is viszont (és még a tavaszi, őszi felhozatalról nem is beszéltünk). Nem véletlen, hogy az X-Menről még ma is beszélünk a 6.rész közelgő bemutatójának apropóján. Ezt nem sok képregényes film mondhatja el magáról.

Legyek én is ikszmen??

Valahol pedig el kellett kezdődnie ennek a folyamatnak. Bryan Singer 2000-ben egy igen komoly dolgot vitt véghez: A 90-es évek egyik legjobb filmje után (Közönséges bűnözők) AKÁRMIT megrendezhetett volna. Neki azonban régóta szívügye volt az X-Men film, többek között a saját mássága okán. Ekkorra már komoly szintet lépett a filmtechnika és nem ijedt meg attól sem, hogy egy csomó különböző képességű és eltérő karaktert kellett egyszerre egy térben mozgatnia. Ráadásul megpróbált amennyire csak lehet hű maradni az adott képregényfolyamhoz.

Én is 2000-ben láttam elsőnek a filmet. Egy Amerikából hazalátogató ismerősöm hozta el VHS-en. Igaz sokat nem érettünk belőle, de totál lenyűgözött a képi világa és előtte nem láttam ilyen komor hangvételű (nem véletlen, hisz még gyerek voltam) szuperhősös filmet. Utána a gettós HBO is adta két évre rá magyarul, és még jobban betalált. Az X2-t pedig már természetes módon vártuk. De vajon mi a titka az X-Men filmeknek?

Bizonyára lehetne órákat vitázni mi is az, ami miatt jók ezek a filmek, de szerintem, ahogy ez a film elindul, a nyitó szekvenciával nemhogy lábat nem töröl, de a legmocskosabb bakanccsal rúgja ránk az ajtót. Igazi movie hook, ami úgy rántja be a nézőt, amire kevés film képes. Nem is enged el 100 percig. Az első részben ugyan van pár "debil" poénforrás ("És ő ki? Kripli?, Mi az a Magneto?"), amiket Rozsomák durrogtat el, de összességében az egész filmre jellemző egy hideg, örömforrás mentes, szigorú hangulat. Nyilván ma egy ilyen hangulatú filmet összehozni nem egy nagy kunszt, de elég ha arra gondolunk például, hogy egy Batman és Robin után és mondjuk egy Pókember között készült el, láthatjuk, hogy mennyire könnyen lehetett abban az időben infantilis filmet is csinálni. Singernek azonban mint említettem szívügye volt a film, ezért minden idegszálával próbálta visszahozni a képregények hangulatát.

Azt is könnyen fel lehet hozni a film pozitívumaként, hogy nem spóroltak a jó színészeken. Hugh Jackman, Famke Jannsen, Sir Ian McKellen, Patrick Stewart mind nagyszerű színészek, akik elég jól fogták meg a karakterük lényegét. Főleg Charles és Eric sikerült kifejezetten izgalmasra. Ketten pont egymás ellentétei. Benne volt már ekkor is a levegőben, hogy egyszer meg kell mutatni miképp indult közös útjuk és mikor vált ketté. Mi volt az a törés, ami miatt a mutáns kérdést megoldani próbálják mindketten, de egymástól eltérő eszközökkel.  Utóbbi az élete nagy (és fontos) periódusát a napi erőszak közepette töltötte, így nem csoda, hogy erőszakra és elnyomásra ugyanaz a válasza. Charles viszont úri, békés életvitele alapján a megelőzésre és a békés megoldásra törekszik. Mindkettejük motivációja egyértelmű, világos és noha paneles, mégis működőképes.

Logan karaktere ezer és egy nyitott kérdést hagy a film után, de ez így van jól egy alapozó résznél. A többi karakter pedig jobbára skiccelt (főleg a gonoszok oldalán vannak bajok), de azért mégis kiismerhető, egyszólamú jellemvonásokkal vannak felvértezve. Feszesen van vágva, nincsenek felesleges jelenetek, dialógusok. Technikailag viszont néhol bukdácsol a film. A fináléra például nem merném leírni, hogy "technikailag megelőzte a korát", hisz gondoljunk csak rá, hogy egy évre rá már Gyűrűk urát néztünk. Örömteli, hogy sikerült átültetni azt a bizonyos másságtól való félelmet és ellenszenvet, amit a köznép érez, olyantól, amit nehezen tud el/befogadni. Paranoid, hideg, mégis jól oldják sokszor humorral ezeket a sötétebb tónusú jeleneteket. Talán ez a szépen kiegyensúlyozottság a film erénye?

Összegzés: Bizonyosan dolgozik bennem egy jóleső nosztalgiafaktor. Ennek ellenére mégsem merném ráaggatni a Guilty Pleasure jelzőt. A magam részéről jobb filmnek tartom a második részt, ám mégis ez a kedvelhetőbb, az újszerű hangulatának hála. Na meg mégis elsőnek láttuk Wolverine-t, Stormot és a többieket. Úttörő filmnek azért nem mondanám, de klasszikusnak mindenképp. Durva belegondolni, hogy 16 év telt el, és még mindig kapjuk az új részeket. A következőt 3 hét múlva.