Nem vállalkoznánk az Everest megmászására
2015. szeptember 25. írta: thedirector

Nem vállalkoznánk az Everest megmászására

Everest

2015

everest-movie-2015.jpg

Olyannyira vártam az izlandi Baltasar Kormákur filmjét, hogy még a legjobb őszi felhozatalba is beszuszakoltam (http://filmertek.blog.hu/2015/08/27/evvegifilmek) egyrészt, mert szeretem a kaland-katasztrófa filmeket, másrészt nehezen tudtam elképzelni, hogy a Sam Worthington-nal, Jason Clarke-val, Jake Gyllenhall-lal, Josh Brolinnal, Keira Knightley-val és Robin Wright-tal felvértezett alkotás rosszul tud sikerülni. Végül csalódnom nem kellett, de érdemes árnyalni a képet.

Csúcson túl

Azt vártam az Everest-től, hogy egyfelől legyen látványos, izgalmas, feszült. Másfelől pedig próbálja meg közelebb hozni hozzám, hogy mi az, ami egy szakajtóra való embert arra ösztökél, hogy 9 km magasságban, ahol az emberben benne van, hogy inkább nem, mint igen az esélye a túlélésre, másznak, csúsznak, kelnek. Nos visszafelé kezdjük:

maxresdefault_30.jpg

Nem sikerült megértetni Kormákurnak. Agyaltam rajta, de azt hiszem ez nem az ő hibája. Közelebb nem vitt ahhoz, hogy megértsem ezeknek az embereknek a gondolkodását és motivációját. Tett ő is erre egy elkeseredett kísérletet, mikor az újságíró megkérdezi a társaságot, hogy "Miért csináljátok?" és nincs rá felelet. Ebből azt gondolom az egyik lehetséges magyarázat, az, hogy súlyosan adrenalin és kihívás függő emberek. Talán a hétköznap gondjai elől menekülnek. Vagy akár csak szeretnének nyomot hagyni maguk után. Mindre látunk példákat a filmben. Ők egy olyan közös mikrovilágban élnek, amit kívülről mi, a fotelból sosem fogunk megérteni. Ahogy nem értjük sokszor, hogy a Forma-1-esek, miért teszik kockára az életüket, hogy egy alig 700 kilós autóval 340 km/h-órával száguldozzanak.

hero_everest_2015_1.jpg

Utólag átgondolva, hogy ezt nekünk meg kellett volna-e valóban értenünk, az kérdéses. Ennél fogva következik a film másik furcsán kétélű mivolta. A karakterekkel nem igazán tudunk sem azonosulni. sem sajnálni, sem átérezni a motivációjukat. Komolyan ilyen távolságtartó filmet nagyon rég láttam. Ez önmagában nem baj. Én szeretem az ilyet. Ahol érzésem szerint hibáztak az alkotók, hogy minden áron próbáltak az együttérzésünkért és könnyeinkért könyörögni. Ezt viszont nem az érzelmek felkorbácsolásával akarták elérni, hanem borzasztóan megírt dialógusokkal. Aki látta egyet ért, aki nem, az figyelje meg Keira és Clarke párbeszédeit. Amikor az alkotók azt várják, hogy a mozi ledermedten igya szavaikat, sorok nevettek a párbeszédeken.

everest-2015-stills-wallpapers.jpg

A történet egyébként két mondatban leírható. Túravezetők segítségével egy csoport ember az Everest tetejére akar eljutni, majd vissza a táborba. Közben iszonyatos vihar kerekedik és ez megnehezíti útjukat. Szépen építkezik a film, első egy órában minket is jobban beavatnak a hegymászás rejtelmeibe, felszerelések bemutatása, kiképzés, próba túrák, karakterek alapozása. Második óra, színtiszta kaland. Talán némely jelent nem erős túlzás, hogy már már thriller. Rendkívül erős operatőri munka, jelenetek. Szinte fáztam a moziban.

20_3.jpg

Amit csak imádni lehet a filmben az az, hogy Kormákurék sok valós helyszínen, dacolva a természettel forgattak, emiatt tényleg nagyon igazi a film és igaziak a jelenetek. Jó ötlet volt, hogy a film főszereplőjének a hegyet tették meg. Amikor lentről felnéznek rá, egy igazi ördögi monstre képében tetszeleg az Everest. Egy olyan ellenfélnek, aki/ami bármikor elpusztíthatja őket. Amikor kedve támad, és megannyi módon. Emiatt a fenyegetettség érzése egy pillanatra sem lankad.

Összegzés: Alapvetően nincs nagy baj az Everest-tel. Kalandfilmnek, katasztrófa filmnek teljesen oké. Működnek a jelenetei, a látványa fenomenális, a karakterek kiváló színészi munkával elevenednek meg. A drámai-érzelmi részei viszont rettenetesek sokszor. Közelebb nem jutottunk a megoldáshoz, ami a motivációt érinti, de legalább már látjuk, micsoda munka, erőnlét, és kitartás kell ahhoz, hogy valaki elérje a vágyát, főleg, ha az az Everest megmászása.

Értékelés: 7,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr387820530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kilenctizenegy 2015.09.26. 00:26:14

A kifogásolt párbeszédeik azért iyen banáisak, mert valódiak. Mivel a viharban eltűntek miatt mindenki rádón lógott és nyilt frekvencián beszéltek, Rob Hall és felesége utolsó két-három rádiózását több száz ember hallota, többek között a film producer-atyja, David Breashears, és a könyvet író Jon Krakauer is. Semmi okom azt hinni, hogy ne törekedtek volna a szó szerinti rekonstruálásra.

Egyébként a film elég pontosan követi a valóságot, egyedül Andy Harris szerepét változtatja meg, mert ő lett volna az egyik felelőse annak, hogy ez ne történhessen meg, és nagyot hibázott egy döntő pillanatban. Igaz, hogy ez a hiba neki magnak is az életébe került.

thedirector 2015.09.26. 10:31:41

@kilenctizenegy: Csak a filmes dramaturgia más. Más szituációs nyelvet, drámaiságot követel meg. Amikor ilyen párbeszéd zajlik, hogy
"-Fázol drágám?
- Hát igen, elég hideg van". - Az egyértelműen párbeszéd írói gyengeség.

ERipley76 2015.09.26. 10:56:36

Olvastam a könyvet és kb. 10 szóban intézi el az író a motivácíót, illetve a hegymászás szépségeit. Mindamellett, hogy izgalmas és érdekes a könyv, a leírtak alapján egy merő kínszenvedés az egész. 5000 m felett csak fizikai és mentális fájdalmaik vannak. (a rosszabb fajtából)

wolfbeisz 2015.09.26. 15:42:17

Az komoly, hogy "sorok nevettek" a gyengén sikerült párbeszédeken. Évek óta nem voltam moziban úgy, hogy 10 nézőnél több lett volna egy-egy vetítésen. Azt sem tudom már, milyen az, amikor sorok vannak tele...

thedirector 2015.09.29. 08:30:55

@wolfbeisz: Pedig hidd el járnak. Nem szoktunk Box office híreket szállítani, de ezt a filmet pl. idehaza közel 100ezren nézték meg kevesebb, mint 2 hét alatt. :)
süti beállítások módosítása