Tom Cruise vajon sosem fog megöregedni?
2015. augusztus 13. írta: thedirector

Tom Cruise vajon sosem fog megöregedni?

Mission Impossible : Titkos nemzet       

Mission Impossible: Rouge Nation

2015

 

Nem túl gyakori eset, hogy egy film bemutatóját előrehozzák. Általában inkább az ellenkezője igaz. Persze ezúttal érthető volt a Paramount döntése, hiszen ki akarna megmérkőzni a Star Wars 7-tel decemberben (khm. Tarantino, Inárritu)? Félni azonban nem kell, mert az MI TN. a nyár legjobb filmje.

mission-impossible-rogue-nation1.jpg

Hunt(er) or be Hunted

Az a furcsa eset történt meg az MI sorozattal, hogy minden részt más rendező vezényelt le. 96-ban Brian De Palma (A sebhelyesarcú), 2000-ben John Woo (A fegyverek istene), 2006-ban J.J.Abrams (Lost, Star Trek filmek, SW7), 2011-ben Brad Bird (A hihetetlen család, L'ecsó) . Az új részt pedig Christopher McQuarrie. Az előbb említett pasasnak köszönhetjük pl. A közönséges bűnözők scriptjét. Őrült Tommal pedig a 2012-as Jack Reacher óta folyamatosan dolgozik (2008-as Valkűrt is Chris írta). Majd jött a 2014-es év egyik nagy sikere, A holnap határán. Nem is lehetett kérdés, hogy Brad Bird után ő az alkalmas ember az új MI filmre. De adódott a kérdés: Vajon mivel lehet egy 20 éve tartó sorozatot felrázni, ami ráadásul már az ötödik résznél tart? Nem lehet folyton arra a divatos elvre építeni. hogy a csapat új legyen, még nehezebb ügyeket kelljen felderíteniük, még magasabbról vetődjön le Tom vagy még durvább ellenfelet kapjanak. Ma az ingerküszöbünk annyira kitágult, hogy ezek szinte alapelvárások egy folytatástól.

mission-impossible-rogue--009.jpg

Rendező cserék ide vagy oda. Azért a sorozat mindig tartotta magát egy közepes-jó szinthez legalább (a második résznél mondjuk erősen rezgett a léc), a negyedik résszel pedig már átugrották a saját árnyékukat. Nem túl gyakori eset, hogy egy ötödik részre azt merem mondani, hogy a sorozat (bizonyosan egyik) legjobb darabja. Még csak azzal sem lehet vádolni, hogy a régiekre nem emlékszem, mert pont a mozi előtt lestem meg pár nappal az előző négyet. Ethan Hunt új kalandja történetileg nem jobb és nem is rosszabb, mint az eddigiek. Van egy árnyékszervezet, a Szindikátus, ami egy anti IMF, és tele vannak kormánytitkokkal és rosszat akarnak a világnak, meg Huntékat kicsinálni. Sablonosnak sablonos, hisz a sorozat többi része is hasonlóval operált. Most sem ez a lényeg.

tom-cruise-mission-impossible-rogue-nation-3.jpg

Mi pattogó akciót akarunk látni, videóklippes vágásokkal, tériszonyt, klausztrofób érzést, a lehetetlen megvalósítását, fasza dumákat, jó kütyüket és tehetséges színészeket. Ezeket pedig szé-pen-sor-ban meg is kapjuk. Az első 5 percben pl. Tom egy repülőgép oldalába kapaszkodva repül 1500 méter magasan. Igen. Cruise. Nem kaszkadőr. Ő maga. Eddig is tudtuk, hogy feszegeti a határokat, hogy belevaló faszi. Minden filmben, amit csak lehet maga csinál. Lehet, hogy CGI-jal olcsóbb, könnyebb, veszélytelenebb lett volna az akció. De nézett volna így ki? Kötve hiszem. Megemelem a kalapom. És akkor még csak az első öt percnél járunk. Nincs megállás, jönnek az újabb bunyók, üldözések, merülések, ugrások. Minden egyes "beszarok" jelenetre jut egy újabb és ez így megy tovább két órán át. A történet tényleg nem nagy szó, de azért félóránként jön a sorozatra jellemző csavar. A dumák halálosan jók és ülnek a poénok. Nem alpáriak, igényes, felnőtteket szórakoztató gegek. Látszik, hogy egy nagyon tehetséges író írta (Chris volt természetesen).

mission_impossible_rogue_nation_image_desktop.jpg

Még a színészekre akartam kitérni. Az, hogy Tom Cruise 50-en x évesen is ugyanúgy ki van pattintva, mint 26 évesen, az tény. Az, hogy ezúttal is simán viszi a hátán a filmet, tény. Az, hogy a kicsit bájgunár, elveit soha fel nem adó akcióhős karakterét senki más nem tudná így eljátszani, tény. Az, hogy ezúttal Simon Pegg és Jeremy Renner is több játékidőt, hangsúlyosabb szerepet kap, az üdvözölendő. De az, hogy végre van egy nagyon igényesen megírt, nem oldalderék szerepet betöltő dögös maca, akinek feladata, küldetése, partneri státusza van, az egyenesen megsüvegelendő. Ugyanis Rebecca Ferguson egyenesen a legjobb MI lány. Tényleg nem csak eltereli valaki figyelmét, vagy flörtölget valami milliárdos gonosszal, hanem OTT VAN. Ott van, amikor Tomnak nagyon nem megy, amikor valamit meg kell oldania. Saját gondolata, véleménye, terve van. Nem olyan hangsúlyosan főszereplő, mint a Mad Max-ben Furiosa, de nagyon okosan szorítottak helyet Tom mellett. Az pedig az alkotókat dícséri, hogy nagyon finoman oldották meg a szerelmi "szálat". Majd meglátjátok. Egy karakteres ellenfelet azért elfogadtunk volna, (na megy kicsivel jobban felépített finálét) mert eddig csak a harmadik rész P.Seymour Hoffman-ja mondhatja el magáról, hogy volt karaktere.

Összegzés: Barátaim, ne legyetek restek kiadni pénzt a nyár legjobb filmjére. Nem gondoltam, hogy egy sorozat az ötödik résszel még túl tud lépni az eddigi szinten, de a Titkos nemzetnek sikerült. Két óra vegytiszta izgalom, szórakozás, humor, móka és kacagás.Reméljük Tom még 4-5 év múlva is ugyanúgy ki lesz gyúrva mint most, ugyanúgy emel a téten és ugyanúgy elkápráztat bennünket. Várjuk.

Értékelés: 8,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr147703010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása