Mad Max – A harag útja

Mad Max – Fury Road

Egyelőre nehéz szavakba önteni a lelkesedésem George Miller produkciója láttán. Már eltelt ugyan egy nap, de még mindig úgy érzem, hogy nem ülepedett le rendesen az élmény.

Imperator Miller

Amikor 2010 környékén megérkezett a hír, hogy készül a 4. Mad Max, ami nem kapcsolódik szorosan a trilógiához, és hogy Tom Hardy váltja Mel Gibsont, igazából nem különösebben rengette meg a világot. Majd jött a szopó. Elcsúszott forgatás, a helyszín, ahol forgattak volna használhatatlan lett, a tesztvetítésen a közönség fintorgott rá. Aztán tavaly a Comin Conon bemutatták az első előzetest, amitől megőrült a világ. Év végén a második trailer után, már nem az volt a kérdés, hogy érdekes lesz -e még 30 év elteltével egy Mad Max film, hanem, hogy létezik-e az, hogy egy film végig tudja tartani azt a minőségét, amit az előzetes sugallt. Jelentem, nem hogy tartani tudja, hanem méteres léptekkel lépi át.

Mert, ez a filmsorozat bizony, George Miller (író-rendező) gyermeke. Amellett, hogy a faszi teljesen kattant és zseni még vérbeli „rohadék” is. Ugyanis úgy rúgja seggbe a mai komplett akciórendező generációt, hogy azt öröm nézni. Ha, ezek után nem szégyelli el magát a mai 30-40-es ifjúság, akkor komoly a gond. Miller ugyanis pofátlanul, lazán és mérhetetlen kreativitással készítette el A harag útját, és tette mindezt 70 évesen. Nem feltétlen idevágó, de komolyan ifjú rendező palánták: Egy 60 év körüli James Cameronnak kellett anno megújítani a mozit? Egy 75 éves Martin Scorsesenek kell megmutatni milyen ma a vagány, pofátlanul szellemes és stílusos gengszter-vígjáték? Egy 70 éves rendező forradalmasítja az akciófilmeket? (és még beszélhetünk –bár utóbbi alkotása után csak vékonyan – a 80 éves Eastwood háborús eposzairól is)

Márpedig ez van. Miller, ahogy 81-ben kitaposta az utat a poszapok fantasy-akcióknak, most az akciófilmeket húzza ki a szarból és lesz hivatkozási alap a rendezők között. Na, de lássuk most már magát a filmet. A történet szerint szintén a világ pusztulása közepette járunk, ám ezúttal a víz és nem az üzemanyag kap fontos szerepet, mint érték. Halhatlan Joe (Hugh, Keays Byrne, Toecutter, az első Mad Max szereplője is volt) a víznek az ura és így kb. a megmaradt torz csoport önkényuralmi vezetője. Imperator Furiosa (Charlize Theron) megszökteti az egyik küldetés alkalmával Joe háremét, aki hajtóvadászatot indít. Ebbe keveredik bele Max (Tom Hardy), valamint Nux (Nicholas Hult), aki ugyan Joe hadfiúja (Joe parancsait vakon követő elnyomottak), ám egy idő után megkérdőjelezi ura szerepét a játékban.

A Harag útja nem töröl lábat, hanem páros lábbal rúgja ránk az ajtót. Rögtön a 2. percben elszabadul a káosz, ami 2 óra hosszán át csak akkor szakad meg, mikor szereplőink szusszannak pár percet. George Miller eddig sem fukarkodott amorf, torz, sérült lelkű karakterek előteremtésében, ám itt még tovább megy. Emiatt a totális őrület is új szintet lép. Az első 10 percben annyi néznivaló van, annyi megfejteni való látványelem, hogy már csak emiatt is sokszor meg kellene nézni a filmet. Egyébként ez igaz a későbbiekre is. Fantasztikusan megtervezett és kialakított járművek, kellékek, jelmezek, még Joe és segédjeinek testi elváltozása is érdekes. Nagy műgonddal van minden kitalálva és soha nem érződik öncélúnak. A látvány pedig egyszerűen káprázatos. Az akció jelenetek rendezése (szigorúan minimálisra szorítva a CGI-t) ki-fo-gás-ta-lan! Nem egyszer az volt az érzésem, hogy egy táncot nézek. Egy halálos táncot ugyan, amit ráadásul szereplőink iszonyú hangulatos zenére járnak. Hihetetlen sok munka lehetett ebben a filmben, de minden aprólékosan, okosan és veszettül ritmusosan van megírva.

És, ha már szóba került az írás. A felszínen ugyan egy egészen primitívnek tűnő látványos üldözéses, bosszúállós, önfelszabadítós akciófilmet látunk, de Miller nem akar minket pusztán a látvánnyal hülyére venni. Ugyanis többről van itt szó. Sokszor pont szembemennek a konvencionális, sablonos dumákkal, helyzetekkel. A kedvencem, amin mosolyogtam mint a tejbetök, hogy Max véres arccal battyog, mire valaki megkérdi „megsérültél”, erre Furiosa: „Az nem az ő vére”. Fantasztikus. Nem tudom 10-ből hány írónak-rendezőnek lett volna ilyen pimaszsága, egy tipikus sablon ilyen jellegű kifordítására.

Az egyetlen, amit több kritika is kifogásolt, vagy jobban mondva megemlített, hogy a Mad Max név ellenére nem Max az igazi főszereplője a filmnek, hanem Furiosa. Nem értek egyet. A feminista felhangok ülnek, hiszen tényleg a kizsákmányoló és nőket tárgyiasító férfiak ellen fellázadó egységet megkapjuk, viszont én nem gondolnám, hogy Furiosa elhomályosítaná Max karakterét. Inkább Millernek sikerült az a bravúr, hogy Ripley után megírt egy olyan erős női karaktert a filmek történelmében, aki tényleg céltudatos, lázadó és hibái, rossz döntései miatt hús-vér személyiség.

Max karakterével nem sokat maszatoltak ugyan, a film első felében tényleg nincs túl nagy szerepe, ám aztán fokozatosan – és nem tolakodóan – bontódik ki a jelleme. Ami viszont buta húzás volt és nem csak mi, nézők, de Miller sem tudott mit kezdeni vele, az Max visszaemlékezései. Azért az egy hasznos jelenetért teljesen kár volt tökölnie vele. Ha, megnézitek, tudjátok, melyikről beszélek. Tom Hardyval meg megütötte a főnyereményt Miller. Bár a film jóval a mostani nagy szerepei előtt kezdett forogni, de tök egyértelmű, hogy megvan benne az a karizma (már egy nézésben vagy arcának rándulásában), ami miatt tökéletes Max szerepére. Nux pedig szintén érdekes, hiszen ő már az új világ szülötte. Vakon hisz abban az agymosásban, amit Joe vitt véghez hadfijaiban. Érdekes látni a ráébredést és a megkérdőjelezésének fázisait.

Összegzés: Egyértelműen a Mad Max – A harag útja az az akciófilm, amire már nagyon régóta vártunk. Egyszerűen tökéletes. A látványa pazar, és itt nem pusztán csak az akcióra gondolok, hanem a díszletektől, a járműveken át, az utolsó halálfejes sebváltóig az egész film  kidolgozottságára. A történet egyszerűnek tűnik, de valójában van min gondolkozni rajta. A zene, az operatőri munka, a színészek, ritmus, szövegek mind hibátlanok. Nagyon rég készült ilyen mestermű az akciófilmek között. Korszakalkotó.

Végszó: A film 150 millió dollárból készült és R besorolású, azaz felnőtteknek készült. Így most nagy a tét. Hiszen, ha jól teljesít a film, talán több hasonló tökös, és bátrabb kidolgozású akciófilmet kapnánk. Ezért, aki teheti és egy igazán izgalommal teli, vérprofi filmre áldozná a pénzét, az erre a filmre vegyen jegyet. Nem fogja megbánni.

Értékelés: 9,5/10