A kopár sziget

Hadaka no shima

1960

Oké. Megpróbálom a lehetetlent: Felhívni a figyelmet, egy átlagnéző számára ismeretlen, 55 éves fekete-fehér, dialógusmentes japán művészfilmre.

Vízzel, vízért

Ezúttal a rovat 2.évfordulójára (amiről lesz hétfőn megemlékezés) egy nem hétköznapi filmet választottam. Tudom, hogy ez nem lesz egy közkedvelt cikk és a film sem az, amely nevének olvasásától az egyszeri embert nosztalgikus, jóleső érzés fogja el. Pedig A kopár sziget szép film. Sőt A kopár sziget egy csoda, egy elegáns alkotás. Egy borzasztóan keveset markoló, mégis rengeteget adó mű. Filmünk helyszíne egy apró sziget, egy másik nagy sziget közelében. Történetünk főszereplője egy család, aki itt éli gyakorlatilag az életét. Minden nap járnak át az egyik szigetről a másikra és hozzák a vizet, művelik a földet.

Shindo Kaneto rendező elérte azt, amitől a legtöbb rendező fél, vagy bele sem mer vágni: Csak képekkel és hangokkal mesélni. Ne felejtsük el, anno a filmeknek ez volt az elsődleges szerepe, és noha ez a film már bőven túl volt időben a némafilmek korán, mégis sikerült tökéletesen elérni katarzist egyetlen dialógus nélkül. A kopár szigetet ez, ami kiemeli sok film közül: A lélegzetelállító természetesség, nulla sablonos hatáskeltő eszközzel. Minden érzelem megjelenik a filmben, ami az életet áthatja. Bensőséges, drámai és megrázó, szeretetteljes és tragikus. Monoton. Erre külön nagy figyelmet fordított Shindo, mert a munka és az ezzel járó elidegenedés, az élet meditatív lassúsága és unalma páratlan módon köszön vissza.

Mint írtam, nincsen dialógus a filmben, és mint a „némafilmek” valamennyijének, nagy a felelősség a zenén. Az pedig egyszerűen éteri. Emellett érdemes figyelni néhány zajra, sóhajra, zörejre és sírásra, mennyire élettel tölti meg a történetet. A színészeinken is nagy a felelősség, hiszen mindent érzelmet róluk kell leolvasni. Ilyen színészeket pedig tényleg kár lenne beszéltetni. Beszél helyettük a táj, az érzelmek. Filmnek még ilyen jól nem állt a csend. Az egyetlen jelenet, mikor az anyánál elszakad a cérna, és felborítja a nehezen felcipelt vizes vödröket (a vizet amúgy szégyenteljes módon pár másodperc alatt beszívja a föld) és elkezd sírni, őrjöngeni, rájön: Felesleges. A föld nem fog visszaszólni és nem fogja feloldani a rabszolgává degradálás tényét sem.

Összegzés: Nem szerették anno ezt a filmet, pedig szép, varázslatos és végtelenül különleges. Ha, szeretnél valami mást, valami újat, de nem újszerűt látni. Ha tudod, hogy a japánok nagyon tudtak anno filmet készíteni, de nem tudod, mit nézz meg tőlük, én javaslom A kopár szigetet. Ez nem az a film, amiben semmi nem történik, hanem az, amiben minden megtörténik, mindig ugyanaz és semmi nem átlagos módon.

Értékelés: 9/10