Két nap, egy éjszaka

Deux jours, une nuit

2014

Ha biztosra akarsz menni, akkor nincs is jobb választás Jean-Pierre Dardenne és Luc Dardenne filmjeinél. A belga testvérpár, vagy, ahogy inkább ismerik a világban, "a Dardenne-k", nem csináltak igazából sosem középszerű filmet. Most sem, ellenben a biztonsági játszmának is megvan a maga kockázata.

Megtennéd?

Sandra (Marion Cotillard) egy depresszióból éppen csak talpra álló két gyermekes családanya, akivel pénteken műszak után közlik: A főnök szavazást rendelt el, és a meglévő dolgozók választhattak: ezer eurós bónusz vagy Sandra maradása. Nem meglepő módon az előbbire voksoltak sokan. Ám Sandra a szavazás unfair-ségére hivatkozva új szavazást kért, hétfő reggelre. Azaz maradt egy hétvégéje arra, hogy a meglévő 16 dolgozót, férjével az oldalán meggyőzze arról, hogy ne a pénzt, hanem az ő maradását szavazzák meg.

Az első dolog, ami felöltött bennem a film nézése közben, hogy ugyan mi az Istenért nem tudnak nálunk ilyen filmet csinálni? Miért? A mű Dardenne mércével mérve is minimalista, egyszerű. Szinte már-már dokumentarista stílusban felvett jelenetek ennél egyszerűbbek nem is lehetnének. Nincs a filmben semmi nagy varázslat sem technikailag, sem forgatókönyvileg. Nem is került sok pénzbe és híresség is csak egy van benne. Mégis életszerű és megfogható az egész. Ehhez persze nyilván nagy szükség volt arra, hogy a kamera mindig a lehető legjobb, legintimebb pillanatokat kapja el. Na, meg egy ilyen mértéktartó rendezői duó is elkélt. Csak érdekelne, hogy a hazai filmeseket miért nem igazán érdekli ez a téma? A munka utáni sokszor megalázó rohangálás, próbálkozás és az érzés, amikor valahova nem kellesz szerintem ordít egy jó filmért.

Lényegében tehát a film elsődlegesen azt mutatja be, hogy Sandra a két nap alatt, hogy próbál nem visszaesni az depressziójába és hogyan próbálja azt a 16 embert rábírni arra, hogy ne a pénzt válasszák. Mindenkinél máshogy csapódik le a felkeresés eredménye, ami izgalmas. Sajnos azonban más nem igazán kötött le a filmben. Többször is eszembe jutott a 12 dühös ember a filmet nézve, csak érintőlegesen, és pont az hiányzik ebből a filmből, ami azt igazán kiemelkedővé tette: az izgalom. Persze lehet azért drukkolni, hogy mi lesz a szavazás vége hétfőn, de ennél többet vártam a tesóktól. Cotillard lelki zuhanása, talpra állása nem volt igazán kidolgozott. Noha, az alakítása ezúttal is maníroktól mentes, természetes, valahogy mégsem volt igazán mélyen kidolgozott a karaktere.

Összegzés: Néha nagyon nagy szükség van egy ilyen minimalista, cseppet sem hatásvadász filmre. Kórkép az emberiségről, akiket a Dardenne-k ezúttal egy munkahelyi problémakör köré helyeztek. Remek szituációk, hiteles jelenetek. Néhol túlontúl lassú és színtelen, illetve valahogy a férj-feleség közti interakció is elhal sokszor, de ettől egy nagyon jóleső másfél óra a szemnek.

Értékelés: 7,5/10