Noé

Noah

2014

Én is azok közé tartoztam, akik kétkedve figyelték Aronofsky „passion project”-jét. Elmondása szerint már nagyon régóta meg akarta csinálni a Noé filmet. Kockázatos vállalkozás volt, mert odakünn úgy működik a rendszer, hogy az vagy, ami az utolsó filmed. Ezek után sem lett nagyon rossz Darren megítélése, de egy újabb bizonyítékot adott azok kezébe, akik szerint nem jó az, ha egy szerzői filmesnek a kezébe adnak 100 millió dollárt, hogy „nesze itt van egy kis bagó, valósítsd meg az álmod”.

Szakállas Crowe megint

Szerintem itt a történetbe kár is nagyon belemenni, hiszen mindenki ismeri: Noét rémálmok kínozzák, melyben Isten büntetéseképpen özönvíz sújtja a Földet. Az Úr akaratának eleget téve bárkaépítésbe fog, hogy mentse az ártatlanokat. Sokan már eleve nem akarták, hogy ebből a történetből film készüljön, és azt is tudták sokan, hogy ha el is készül, rohadtul megosztó lesz. És a Noé, ahogy várható volt, rohadt megosztó is lett. Egyrészről Aronofsky nem bebiflázta az egész történetet és firkantotta vászonra, hanem kicsit „szabadosabban” kezelte, amit mindenki eldönthet, hogy jó-e vagy sem. Másfelől az egész film nem tudja, kihez szóljon. Ezért szól mindenkihez. Jó, az Iszlámot most hagyjuk. A csatajelenettől fogva érezhető, hogy mekkora nyomás nehezedett rá, mert giccses, a CGI béna, és nehezen hihető, hogy az egykori Pankrátor, Forrás, Fekete hattyú rendezőjét ennyire elhagyta a szépérzéke. Ugyanakkor sajnos nem lehet mindent a stúdiórendszerre és a producerek – nyilvánvaló – beleszólására fogni, mert a már említett csatajeleneteknél kidívik, hogy Aronofsky nem konyít ehhez a műfajhoz.

Ha azonban túlesünk a film első egyórás sutácska- szentimentális-gyermekbarát attitűdjén, az utolsó órára egy igazi eszelős kamaradrámát kapunk jutalmul. Szabad szemmel is látható mekkora kontraszt van a két rész között. A második rész, ahogy kicsit beszűkül a környezet és a bárka falai között maradunk előjön Aronofskyból a jó értelembe vett állat. Kezdi visszanyerni a sokkoló, természetes és őszinte rendezői énjét, végül pedig szinte hasonló katarzison esik át az ember, mint a korábbi filmjeiben. Sokkal jobban beszél itt már a kor emberéről, és kezdjük inkább megérteni Noé gondolkodását. Afelett azonban nehéz napirendre térni, hogy mindenféle álkonfliktusokkal dobálták tele a filmet, aminek nyilvánvalóan nem az lesz a kifutása, amit szeretett volna író-rendező barátunk, hogy elhiggyünk. Műfajilag sem találja meg nagyon magát a film. Posztapok dráma, fantasy, thriller, erőszakos akciófilm stb.. a legfájóbb, hogy ennyi műfaj közül egyik sem igazán jó. Együtt. Külön talán a psycho-thriller műfaja működik.

Amire azonban nem lehet panasz, az a külcsín, és a hangok. A zenét Clint Mansell, Aronofsky állandó dalszerzője készítette. Egyáltalán nem marad szégyenben a régebbi filmekhez képest. Sőt. Az operatőri munka is szemkápráztató. Néhány jelentnél szinte ledöbbentem. A teremtéstörténet képsorai például csodásak. Azért Terence Mallick, Az élet fája képsoraihoz képest sehol nincsenek. A színészeket is meg kell említeni. Russel Crowe jó választás volt, ahogyan Jennifer Conelly is. Megvan köztük a kémia és hitelesek is, a gyerekek annál elnagyoltabbak és hiteltelenebbek. Mellékszereplő fronton is iszonyat felskiccelések vannak. Anthony Hopkins és Ray Winston szerintem borzalmas melléfogások.

Összegzés: A Noé jó szándékú film akart lenni. Szeretett volna átadni mindenkinek valamit, és Aronofsky ennek érdekében kompromisszumokat hozott. A végeredmény egy terjengős, gejl, kissé műfajidegen, olykor széteső, máskor szuggesztív, audio-vizuálisan erős film lett. Az mindenképpen jó hír, hogy Darren végre megcsinálta az álom projektjét, most már visszatérhet a kis költségvetésű, sokkoló filmjeihez. Aki szereti, ha kicsit lazábban kezelik a történetet és modernebb köntösben, annak várhatóan tetszeni fog a Noé, a többiek inkább válasszanak más bibliai témájú alkotást pl. Zeffirelli Názáretijét vagy Pasolini Máté evangéliumát.

Értékelés: 6/10