Régen minden jobb volt...még a dumák is.
2014. március 11. írta: thedirector

Régen minden jobb volt...még a dumák is.

Szupercella

Escape Plan

2013

964093_527792873924714_449932467_o.jpg

"Öregember, nem gyorsvonat" - mondta, egy mára már szintén aggastyán korba lépő másik akciósztár. Csak úgy, mint Bruce Willis, Arnold Svarci és Sylvester Stallone (akit még mindig "Sztalón"-nak ejtünk) sem képes lekattanni az akciófilmekről. De miért is tennék, amikor ebben a jók?

Taták a fedélzeten

Gyorsan tisztázzuk le: Igen, megöregedtek. Igen, még mindig baromi izmosak, baromi jól áll a kezükben a géppityu és igen, még mindig ott vannak a szeren. Eddig még nem kapott közös filmet a 80-as, 90-es évek két ikonikus akcióhőse. Közel 30 évnyi bunyózás, gyilkolás után, most azonban egyenrangú partnerként uralják a filmvásznat. Kegyelmet pont úgy nem ismernek most sem, mint ahogy nem ismertek bő két évtizede sem. Mindkét úr karrierjében voltak nagyon csúnya mélypontok és mellényúlások, és nem egyszer tértek már vissza a karriertemetőből. Ez a 2000-es években egyértelműen Syl-nek sikerült jobban. A korrekt Rocky és Rambó után még egy All Star akció mozi (Feláldozhatók) is bejött neki. Ellenben Arni 2013-ban az Erőnek erejével tért vissza a színészi pályára, pár évnyi kormányzói bohóckodás után. A közös "nagy visszatérő" kaland tehát magára vonta a világ figyelmét, de amennyire gyorsan rájuk szegeződött minden tekintet, olyan gyorsan vette le róluk a mindenki a szemét. Noha, a Szupercella korrekt, de felejthető film lett.

escape.plan_.cropped-618x400.jpg

A történet szerint Ray (Syl) munkája az, hogy önként vonul börtönökbe, majd szökik ki onnan, bemutatván a komplexumok védelmi hiányosságait. Az első fél óra gyakorlatilag egy jól kivitelezett, de minden érdekességet mellőző Szökés klón, néhány hihetetlen trükkel és egy papírmasé, néma, kivételes intelligenciájú főszereplővel. Szúrós tekintet, pofozkodás, trükközés. Nagyjából ennyi. mégis lekötött. Aztán, amikor egy szervezet felkeresi Ray cégét, hogy teszteljék inkognitóban az új, bombabiztos, "senki nem tudja hol található", high-tech börtönüket, Ray némi habozás után igent mond. A börtönbe jutva, azonban rájön, hogy átverték, és senki nincs, aki segítene neki. Kivéve Emil Rottmayer-t (Arnold S.), ő sem a szökésmániásunk két szép szeméért. Összefognak, hogy közösen kijussanak és közben összerakosgatják a mozaikot is, hogy miért kellett Raynek bemenni a szigorúan őrzött komplexumba.

hero_EscapePlan-2013-1.jpg

A Szupercella legnagyobb hibája nem az 5 perc után kitalálható csavarokban, nem a sablonos történetben, nem a paprikajancsi gonoszokban (Vinnie Jones és Jim Caviezel kifejezetten rosszak), de még csak nem is kidolgozatlan karakterekben keresendő, hanem pusztán abban, amit a 80-as évek buta, de tisztes akció mozi rendezői tudtak: Egyszerűen nem áll meg a film a két tökös akciósztár alatt. Semmi dögös nincsen benne. Nincsenek nagy dumák, a poénok többségében fárasztóak. Azok a jó dumák, amiket pl. egy Shane Black, Downey Jr. szájába adott a Vasember 3-ban (csak, hogy egy a filmmel egykorú alkotást hozzak fel), azok itt még csak felszínesen sincsenek jelen. A bunyók sablonosak és a két sztárt ( egy-két pillanatot leszámítva, ) csupán a gázsi és az egy térben való tartózkodás köt össze. A történet pedig nem bírja el azt a két órát, amit neki szenteltek. Az eleje alapból eléggé nehézkesen indul be. Jó fél óra, mire Svarci is színre lép. Utána pörgünk ezerrel, hogy a film végére, még egy lezárást kapjunk. Egy vágóollóval sokkal többre mentek volna. Ha már vágás. Nem tudom, ki volt az a "jóérzésű" ember, aki 50 Centet informatikusnak castingolta be a filmbe, de kivágnám úgy a filmszakmából, hogy a lába nem érné a földet.

Összegzés: A nagy, tökös, beszólogatós akció mozi, amit mindenki várt, két ilyen kaliberű sztártól, rendezői és írói kreatívizmus hiányában elmaradt. Akadt egy-két szigorú nézés, pár odadobott szó, de hol vannak már a Tango és Cash, Halálos fegyver szintű dumák? Van pár csavaros, Szökés apropójára készült jelenet, egy kitalálható, minden egyediséget mellőző történet, sok bunyó, pár látványos jelenet és egy kifejezetten izgalmas börtön. Kár, hogy a két sztár egy ilyen filmben tért vissza, mert ennél sokkal méltóbb lehetett volna első közös filmjük, így viszont a Szupercella, a kihagyott lehetőségekről marad emlékezetes, nem az Arnold és Syl showról.

Értékelés: 5,5/10

Az oldalunkat itt éred el:https://www.facebook.com/filmertek

A bejegyzés trackback címe:

https://filmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr65852730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Túrós (törölt) 2014.03.11. 13:43:18

kurvára nyugdíjba kéne már menni a fanoknan meg megérteni hogy semmi sem tart örökké. Régi klassz imidzsüket rombolják ezekkel a bohóc filmekkel meg a szétbotoxolt öreg formájukkal

thedirector 2014.03.11. 15:04:16

Nem értek egyet. A kor csak egy állapot. Nem kell nyugdíjba menni. A kvalitásukhoz és korukhoz méltó szerepeket kell elvállalni, lehetőleg egy fantáziadús filmben. Ez a film sem miattuk szar, hanem a forgatókönyv miatt. Syl jó volt a 2008-as Rambo-ban, Svarci az Erőnek erejévelben. Willis a Moonrise Kingdomban stb.. Ez pusztán azért lett szar film, mert nem volt kellően kreatívan kihasználva a két sztárban és a "buddy" movieban rejlő lehetőség Az meg, hogy hogy csúnyítják magukat, a celeb világra tartozik, nem a filmszakmára.

mojoking77 2014.03.11. 15:10:28

@Túrós: Varjatok mar egy pillanatra sracok. Mi a pek retkes f"*çrol beszeltek itt?
Ertem en, hogy nem egy Stanley Kubrick alkotast lattunk, de 5.5/10?
Bohoc filmek?
Ne szorakozzatok mar, ennel nagysagrendekkel jobb volt. Egyaltalan melyik filmjeiket tartjatok etalonnak, amihez kepest ez ennyire "szar" a szamotokra? Milyen filmekben kellene szerepelniuk, ami a ti igenyeiteket is kielegitene?

Kiszamithato? Igen
Szar szereposztas, gyenge szineszek? Messze nem.
Hulladek film, amive csak romboljak a sajat image-ukjet? De meg mennyire, hogy nem.

Ha nem vagytok mar kivancsiak rajuk, akkor inkabb ne nezzetek, mint hogy kotelessegbol, vagy felvagasbol negativ kritikat irjatok rola...

P.S: "..pár évnyi kormányzói bohóckodás után..", ami alatt peldaul a vilag legnagyobb napenergia eromuvet hozta ossze Kalifornianak, es a leg"zold"-ebb allamma tette, evi $1-os fizetesert. Szeretnem, ha az otthoni fergek helyett bohockodna nalunk is egy kicsit...

Na kipuffogtam magam. Oreg vagyok egyre nehezebben viselem a rosszindulat/hozza nem ertes/szorgalom kombinaciojat.
Nalam 7.5/10 volt, ami szignifikans kulonbseg.

thedirector 2014.03.11. 15:21:34

Teljesen értelmetlen Kubrickot bárhogy is felhozni a filmhez. Ahogy a Mucsaröcsöge FC-t sem mérjük a Real Mardridhoz, úgy a Mechanikus narancsot sem vetjük össze a Szupercellával. A szar szereposztás főleg az ellenfelek + 50 Cent oldaláról lett felhozva. A tiéd is egy vélemény, az enyém is az. Nem kötelességből néztem meg, hanem mert érdekelt. Etalon filmeket tőlük nem hozok fel, minden valamennyire filmhez konyító ember álmából felkeltve is sorolja a címüket. Az 5 és fél pont, egy közepes osztályzatot takar, nem vállalhatatlanul rossz és nem is kiemelkedően jó film. Pusztán közepes. A szupercella közepes film. Nem mintha bármiben befolyásolna mások véleménye, de nálam a szignifikáns többség véleménye ez (elsősorban kritikusi oldalról): www.metacritic.com/movie/escape-plan
www.rottentomatoes.com/m/escape_plan/ - nem állnak olyan távol, az én olvasatomtól, és itt további másik 133 véleményről van szó, elismert kritikusi oldalakról.

hambig 2014.03.11. 15:29:52

Az urak már saját maguk karikatúrái.
Szerintem is nyugdíj, vagy ahogy svarci mondta pár éve olyan szerepek vállalása ami a korához illik. Szerintem ez már nem illek a korához. Sőt.

mojoking77 2014.03.11. 15:32:42

@thedirector: Mint irtad, velemenye mindenkinek van. Azert ha javasolhatom, nezz utana egy barmilyen filmekkel foglalkozo oldalon mely filmek allnak kb 55%-on, majd hasonlitsd ossze veluk.
Mellesleg a Real is el el bukuk neha, lasd a tagra zart szemek fele szornyszulemenyeket. Nem is beszelve, hogy az filmhez erto emberek 90%-nak azert hala az egnek nem a Mechanikus narancs jut eszebe Kubrick-rol elsore, bar el kell ismerni sznob korokben valoban a legfelkapottabb filmje...

szamarhegy 2014.03.11. 15:38:45

Ebből az akció karakterből kevesen váltottak öregkorukra, talán csak Eastwood, de az a pali csoda számba megy időskori szerepeivel és rendezéseivel.

thedirector 2014.03.11. 15:41:48

Nem tartom magam sznobnak. Kubricktól kis túlzással bármit fel lehet hozni. Nagyon mellé nem lehet nyúlni. Mellesleg a Mechanikus narancs igen elismert filmje "sznob" körökön kívül is. De nem értem egyébként mi itt a probléma? Ez egy blog, ahol a film közepes pontot kapott egy vélemény alapján. Ha Te nem így érzed, és neked többet adott a film, más láttál, mint én, ám legyen, örülök neki. Ezzel probléma nincs. Nem kell ugyanazokat a dolgokat szeressük. Nem fogok utána nézni, mi mennyi pontot kapott és mi hol áll. Ezt is csak azért küldtem, mert a Te által emlegetett többség, szerintem nem fedi le teljes mértékben a valóságot.

mojoking77 2014.03.11. 15:50:28

A problema nem veled volt alapvetoen, hanem a kritikus azon kiszolasaival, miszerint ez kb egy nagy rakas szemet volt, amit felesleges volt leforgatni. Ezzel azert messze nem ertek egyet. Amit persze lehet, sot kell is, ha tul egy polusura sikerul valami, amit az iro kritikanak szan. A harom szavas hozzaszolasokra nem is erdemes idot fecserelni, a maradek, nos nekik keszitettek a filmet szerintem, aztan vagy talalt, vagy (ezek szerint sokaknak) nem.
Jo volt ez, sokkal jobb, mint amennyire a fanyalgok huzzak a szajukat, hidd el.

thedirector 2014.03.11. 15:56:03

Neked (és valakinek) jó volt. Nekem (és másoknak) nem. Ez ennyire egyszerű. :) Én nem mondtam, hogy egy nagy rakás szemét. Filmre nem mondok ilyet (és nyugodtan visszaolvashatsz), sosem mondtam. Én is foglalkozok személyesen mozgóképes anyagok előállításával, tudom, hogy milyen kőkemény munka és ezért minden alkotás megérdemel egyfajta riszpektet független attól, hogy az a Krokopolip vs Hóbagoly, vagy az Amerikai szépség. Azt sem mondtam, hogy kár volt leforgatni (igen, átnéztem újra az írásom, nem jelenik meg benne). Én arra panaszkodok elsősorban, hogy itt a két férfi eddigi színészi pályáját figyelembe véve, azt, hogy mennyi lehetőség rejlett egy buddy movie-ban, tökös dumákkal és emlékezetes akció jelenetekkel megtoldott nagy "Arni és Syl show"-ban. Na, ezek maradtak ki pont. Ettől a film nem szar és nem nyersanyag pazarlás, csak egy kihagyott ziccer. Nálam.
süti beállítások módosítása