Időről időre

About Time

2013

Ránézve a film plakátjára azonnal szembetűnnek a rendező (Richard Curtis) korábbi munkái, úgy, mint az Igazából szerelem, Négy esküvő egy temetés, Sztárom a párom. Igaz, ezekben íróként tevékenykedett. Új filmjében már a rendezői teendőket is ő látta el. Fura, hogy mégis leginkább a forgatókönyvvel akadnak gondok.

Vörös Marty

Tim (Domnhall Gleeson), tipikus béna fiatal. Nincs szerencséje a lányokkal, hebeg-habog és felvonultatja a lúzer tinik minden sztereotípiáját. 21. születésnapján az apja (Bill Nighy) elmondja neki, hogy a család férfi tagjai a vérvonalából képesek visszautazni az időben. Szerencsére ehhez nekik nem kell 88 mérföld per órára gyorsítani. Elég csak bebújni a szekrénybe és erősen koncentrálni az eseményre. Curtisék okosan (és persze ezzel a maguk munkáját is megkönnyítve) kerülik ki a komplexitások csapdáját. Csak abba az időbe mehetsz vissza, amit már megéltél. Az apa elmondja, hogy nem kívánatos indokolatlan pénzszerzésre használni, mert azzal csak tönkre megy az élet. Van még egy-két fontos szabály, de ezt a film dramaturgiája miatt most nem részletezném. Aztán Tim elkezd kutatni az emlékeiben és próbálja azokat a dolgokat rendbe hozni lányokkal, amiket anno eltolt. Aztán találkozik Maryvel (Rachel McAdams) és megváltozik minden...

Oké. Az időutazás kortalanul szeretetre méltó téma. Mindenki visszamenne a múltba, hogy elcseszett dolgokat megváltoztasson. A néző könnyen azonosul. Azért kissé fura volt, hogy egy ilyen földhözragadt író mint Curtis, mit látott meg a történetben. Mondjuk az is igaz, hogy amit eddig láttam időutazós film, azok közül ez használja a lehető legkevesebbre, mondhatni legönzőbben a témát. Tim nem kíván a világ dolgaiba belefolyni, nem használja semmi másra, csupán a saját rossz döntéseinek megváltoztatására. Ez egyébként rengeteg, finoman kidolgozott humorhoz vezet. Néha azonban már sok volt az egy kaptafára ellőt viccekből. Szerettem a filmnek azt az oldalát, ami kiemeli a család fontosságát. Irigyeltem Tim idilli kapcsolatát Maryvel. Azonban nincs igazán alja a kapcsolatuknak, csak lóg a levegőben. A szemünk előtt folynak az események, mégsem látjuk miként szeretnek egymásba. Ezek a félkész szituációk egyébként átjárják a filmet. Nem csak ott, hanem karakterekben is. Nem azt mondom, hogy papírmasék, de egy Richard Curtis szintű írótól ez lécen aluli. A karakterek között egyszerűen nem működik az interakció.

Valahogy a stílus is megkopott. Nincsenek igazán maradandó képek, jelenetek, helyszínek. A terek kifejezetten beszűkülnek, és olyan érzésünk van, mintha egy közepes kis amatőr filmet látnánk sztárokkal (a közepest a környezet teremtésre értem). A két főszereplő jó. Nem nagyon jó, nem emlékezetes, csak simán jó. Rachel McAdams a fájó pont, mert láthattuk már, hogy ő kifejezetten tehetséges, és akkor botlik meg igazán színészként, ha csupán annyi a feladata, hogy szép legyen, bájos legyen, és nézzen boci szemekkel. Itt is ez van.

Összegzés: Időtálló témával operáló, egyáltalán nem időtálló munka. Nem rossz, sőt szerintem elég okosan használták ki a témát, de a karakterek és a köztük levő kapcsolatok félkészek. A filmről 10 perc után ordít az ezerszer felmondott tanulság. Kedves, aranyos romkom, de egyáltalán nem felejthetetlen.

Értékelés: 7/10