Tajtékos napok

L’écume des jours

2013

Tavaly is hozzányúltak a francia irodalom egy igen fontos könyvéhez (Nyomorultak) és idén is. Egy valamiben biztosak lehetünk: A franciák kellően kattantak, kellően művészlelkűek és egy picit ismét mindenki előtt járnak a filmkészítésben.

Egerek a szobában

Boris Vian a francia (könnyű?) irodalom egyik igen meghatározó írója volt. A Tajtékos napok című könyvét (mint sok más könyvet is) megfilmesíthetetlennek véltek. Azonban a Ciné+ máshogy gondolkodott és adaptáltatta a filmet. Ehhez azt az embert kérték fel, aki a mű vonulatához mérten szintén kellően különc, kreatív és brutálisan egyedi látásmódú rendező: Michel Gondry-t. A direktor számos fontos klippet készített a múltban az emberek mégis inkább a 2004-ben hatalmasat szóló Egy makulátlan elme örök ragyogásáról emlékeznek rá. Aztán egy picit visszavett a minőségből és készített két nem túl jó amerikai filmet is (Tekerd vissza haver, Zöld darázs).  Most azonban ismét egy igazi remekművet készített el a Tajtékos napok képében. A film a kissé kattant gazdag fiatalember Colin (Romain Duris) és a szeretni valóan bájos Chloe (Audrey Tautou) egymásra találásáról, szerelmük beteljesedéséről és próbatételeikről szól.  Amikor Chloenak lótuszvirág nő a hasában Colinra vár a feladat, hogy pénzt szerezzen és segítsen leküzdeni párja betegségét.  Nem olvastátok rosszul az előbbi betegséget, és ez bizony a mű csak egyetlen, legkevésbé kirívó pontja. Olyan brutális szürrealista-avantgárd agyi torzulások vannak a műben, hogy konkrétan a prológusban Tim Burton és Bunuel sírva szaladna haza. Elképesztően durva vizuális ötletorgiát kapunk és itt mutatkozik meg igazán Gondry tehetsége. Ugyanis ezt kivitelezni szerintem kevés alkotó képes, sőt megkockáztatom, hogy nagyon senki más. Tehát így a Gondry-Vian páros remekül dolgozik együtt.  Nem csak a tereptárgyak, ötletek (magától futó cipő, vagy a csengő nagyon vicces volt), díszletek pazarul kivitelezettek (megy ez CGI nélkül is), hanem a filmnyelvi elemek is. Fokozatosan fogynak el a színek a filmben, ahogy jutunk el a végkifejletig. Imádtam a film motion capture elemeit. Szűkülő terek, feje tetejére álló világ, mind mind olyan elem, hogy sokáig emlékezni fogunk rá. Azaz az, leginkább, aki vevő az ilyen fogalmazzuk „művészieskedés”-re. Mert bizony néhol nagyon fárasztja az agyat és lankasztja a figyelmet. Megvallom én is, egyszer-egyszer laposakat pislogtam rajta. De valahogy mindig megtalálja azt a pontot Gondry, ahol be kell dobni egy olyan elemet, amitől ismét felülünk az ágyban. Nekem pl. tipikusan ilyen jelenetek voltak a retró házakból a futurisztikus külvilágba kivándorlás és vissza.  A képi világ és azok a szürreális elemek, amik jól jellemzik Vian könyvét is tehát ötösre vizsgáztak. A másik fontos kérdés, a karakterek közti interakció, valamint a szerelemi szál kivitelezése volt. Gondry itt sem vall szégyent. Colin-Cloe páros kíváló, és Omar Sy Nicolas szerepében is brillírozik. Ügyesen választ filmet a fiú (Életrevalókban láthatta a nagyérdemű).  A szerelmi szál is jó, de valahogy inkább a mű első felében éreztem igazán erősnek, a vége felé, kicsit laposodott, és Taoutu sem tudja megdolgozni annyira magát. Fontos és időtálló kérdésekre választ kapunk és nincs sumákolás a film végkifejletét illetően sem.

Összegzés:  Aki szereti a szürreális és elvont filmeket azoknak tudom ajánlani a Tajtékos napokat. Azoknak, akik viszont rosszul vannak, attól, ha akár egy elem sem valóságos a filmben , azok kerüljék el messzire, mert ez nem az ő filmjük.  Olyan a Tajtékos napok, mint egy pszichedelikus drogtrip fontos kérdéseket meglovagolva, szerelemtől fűtve. Engem megvett magának.

Értékelés: 8/10