Gravitáció
Gravity
2013
Nagyon becsülendő gondolkodásra vall és talán halivúd műanyaggyártását is feledtetik az olyan alkotók, akik új, egyedi filmekben gondolkodnak. Nem képregény feldolgozás, nem folytatás, nem remake, nem reboot. Még inkább becsülendő az, ha valaki az egyedi filmjét becsüli, tiszteli, szereti és céltudatosan készíti el. Ilyen film volt 3 éve Nolan Eredete és ilyen film most Cuarón Gravitációja is.
Légüres térben
Alfonso Cuarón a mexikói nagy hármas (Inaritu és Del Toro mellett) egyike. Talán ő jelentkezik legritkábban filmekkel. A 2006-os Ember gyermeke óta nem készített filmet, de a Gravitációt megérte kivárni. Bizton állítom, hogy ennél lenyűgözőbb látványfilmet nem láttál az elmúlt időben. Matt (Clooney) és Ryan (Sandra Bullock) az űrben javítják a Hubble teleszkópot, mikor váratlanul egy csomó űrszemét száguld át azon a pályán ahol dolgoznak. A két főhős elszakad az űrállomásuktól, és sodródnak az űrben. Le kell szögeznem, hogy alapvetően a film történetileg nem sok. Nincsenek nagy tudományok, nincsen fölös konyhafilozófia, nincsenek magasröptű gondolatok. Van ugyan társadalomkritika (az űrben, ahol ember nem jár, mennyivel nyugodtabb és csendesebb az élet(?), mint a Földön.), de az is elhanyagolható. A film egyébként Bullock egyszemélyes színészi örömjátéka. Bár nem szeretem annyira Őt, amit itt tolt az hibátlan. Külföldi kritikus kollégákkal ellentétben én nem dobálnék automatikusan hozzá Oscar díjat, de érzésre a jelölés meglesz neki. Hisztérikus, riadt, elbizonytalanító és képernyőre szegező színészi játék az övé, és talán élete alakítása ez (bár olyan nagyon sok komoly nem volt). Okos és elegáns megoldás, hogy a film főhőse egy nő lett. Így még inkább előtérbe jön a megtörtség, a gyengébbik nem elveszettsége, a feladás gondolata és a talpra állás motívuma. Egy picit szájbarágós lett a Bullockot ért Földön elszenvedett keserűség, de egye fenyő. Elfér. Egyébként még zárójelben jegyzem meg: Sandrával már kettőre nőtt azon szexi űrbéli nők száma, akik atlétában is nyomulnak a bolygón kívül. Clooney inkább csak mellékszereplő, de azon felül, hogy okít, humort csempész a feszültségbe és kiváló a hanghordozása talán nem kiemelkedő. Sok finom utalás van a filmben, amiket nem lőnék le előre, de ha ez Blockbuster, akkor abból a legintelligensebb, amit láttam. Igazán életigenlő, okosan megírt és végig jó ritmusú alkotás. A dialógus itt-ott döcög picit, de alapvetően rendben van. Most áttérhetünk a technikai oldalra.
Vizuális forradalom
Filmkedvelő barátaim! Nem olcsó a mozijegy, de ha életedben egyetlen egyszer fizetsz a 3D-ért, akkor azt ezen film kapcsán tedd meg, mert a térhatást az ilyen filmek miatt találták ki! Olyan durva vizuális orgazmus van a vásznon, hogy az le-ír-ha-tat-lan!! Az első vágás nélküli 20 perc gyakorlatilag betudható a hibátlan mozinak. Szavak nincsenek rá. Emmanuel Lubezki operatőrnek azonnal Oscar díjat! Ez az ember frenetikus. Az űr végtelen sötétségét, a felkelő, lenyugvó nap, ahogy átível a horizonton, a látvány jelentektől, a szkafanderen megjelenő leheletig minden hibátlan. Nem elég, hogy vágás nélküli, változatos mozgásokkal, a plánok váltakozásával, spirális pályán „fahrt”olva minden megjelenik. Nem újszerű dolgok ezek, hiszen a nyújtott snittek már sok alkotónál megjelentek, de ilyen fotózással, ilyen közegben teljesen új. Nincsen itt kérem kihagyott ziccerről szó sem. Használják a szubjektív kameraállást, a csendben felrobbanó űrállomások (hiszen a hang nem terjed), a dermedt feszültséget, ahogy megszűnik a kommunikáció a Földdel, minden hibátlan. A 3D-ből, mindent, de tényleg mindent kihoztak. A súlytalanság számos okos ötletet vezet elő és Cuarónék nem voltak lusták, mindet kegyetlenül ki is használni. Nem egyszer voltam már moziba. Itt is vegyes felhozatal volt. Értsd: Gyerekektől, az idős páron keresztül, első randizókig és „nagypofájú hátam mögött megmondom a tutit” emberig mindenki volt, de ilyen dermedt csendet nem hallottam még. Alapból nincs sok hang, és ha a zene se lüktet épp (ami szintén hibátlan, hála Steven Price komponistának) akkor az űr teljes csendje jön elő. De egy pattogatott kukoricaropogás nem sok, annyi nem volt. Néha körbe pislogtam és volt aki a párja kezét szorította, volt aki a szék karfát (volt aki mindkettőt), de a feszültség tapintható volt. Cuarón nem az a fajta ember, aki szereti kínozni a főhőseit, de itt egy kicsit megteszi. Ez betudható némi banalitásnak, vagy ötlettelenségnek talán, hogy mindig az utolsó utáni pillanatban menekül meg, mindig van még egy lehetőség és a többi, de csak éppen annyira, amennyire egy látványfilmnél kell.
Összegzés: Nagyon nehéz dolga lesz annak, aki ezzel a filmmel idén minőség tekintetében versenyre akar kelni. Gyakorlatilag hibátlan mozi, tele újszerű, lélegzetelállító jelenettel, megoldással, döbbenetes feszültséggel, rokonszenves főhős(ökkel). Biztosan találkozni fogunk vele az év végi top10-es listán.
Értékelés: 9,5/10
