A hét pszichopata és a si-cu

Seven Psychopats
2012

Akik szerették és ma már fújjognak Guy Ritchie filmes tevékenységére, nem kell megijedni, van utánpótlás. Martin McDonagh azonban nem egy jól sikerült klón, hanem egy igazi filmes egyéniség, és egy igazi alkotóművész...

Nyögvenyelős címválasztás
...aki anno már bizonyított az Erőszakikkal. Most hasonló módon egy agyament, sokrétű és még impozánsabb, még nagyobb filmet akart letenni az asztalra úgy, hogy közben ne egy Erőszakik kettőnek hasson. Igazából sikerült, bár azért illik árnyalni a képet. Címválasztásról megint csak annyit, hogy anno az Erőszakik (eredeti címén In Burges) után ismét megizzadhatott a forgalmazó ezzel a címmel, bár ezt sokkal inkább lenyeljük, mint amazt. No lássuk a filmet. A történet főhőse Martin (Colin Farell) az alkoholista, nihilista lecsúszott, írói válságban tengődő író. Barátja a nyilvánvalóan kattant Billy (Sam Rockwell) és cimborája Hans (Christopher Walken) megélhetési kutyatolvajok. Értsd: Ellopnak kutyákat, majd a zsíros jutalom reményében visszaszolgáltatják a gazdinak. Jól menő vállalkozásuk ott siklik félre, hogy egy maffiózó (Woody Harrelson) imádott kutyáját rabolják el. Az első összecsapás után Martin előtt megnyílik a képzelet birodalma és kezd összeállni a filmjének története: A hét pszichopata.

Ritmuskavalkád
A film baromi jól kezd. Igazi Guy Ritchies- Tarantinos kezdés. Megy a nagymenő duma a semmiről, a vágások gyorsak, jelentváltások, igazi tökös kezdés. Kiszámíthatatlan és merész. Jó alapot biztosít a filmnek. Aztán eljutunk a film 40-50.perce környékére( tehát kb fél távhoz), amikor indokolatlanul leül a történet. Már a nagy dumák sem ütnek akkorát, beszűkül a tér és valahogy nem áll össze a dolog. Egy picit megbontja a filme eszeveszett és őrült - pszichopata - ritmusát, és a vége sem volt olyan átütő, de azért egy picit megemeli a film értékét... Egyszerűen amikor a temetős jelent volt már a fejem fogtam. Sablonokból építkezik a film, magát bírálja közben, nem vonultat fel mélységeiben-rétegeiben egy bivaly erős történetet, de a saját keretein belül remekül teljesít. Az azért elég jó önreflexió, hogy milyen könnyen lehet egy egyszerű tolvajlásról történetet, hova tovább jó filmet rittyentetni. Ez egyébként állandó a filmben. Folyamatosan kiszól Martinnak, szinte kézen fogva vezeti a rendező a főhősét. Nekem a  feltünő apró történetek annyira nem ütöttek, pedig értettem mi az amit mondani akar, de valahogy nekem ez már sok volt az újdonságból. A színészi gárda majdnem hibátlan: Colin Farrel most gyengécske. De erős vetélytársakat kapott, akik ellopják az orra elől a showt.  Ez a bunkó, iszákos megkeseredett karakter nem annyira neki való (még ha a szeszről elég sokat is tud civilként). Az igazi erő a filmben Sam Rockwell. Úristen, hogy ez az ember mekkora színészóriás. Már a Halásoronban is csillogtatott, de az igazi átütő teljesítménye a Jesse James és a Hold című filmben volt, de szerintem ezekre még itt is köröket ver. Fantasztikus a karaktere és ahogy előadja is.

Összegzés: Aki szereti G.Ritchie régi filmjeit vagy Donagh eddig alkotásait, annak tutira be fog jönni a film. Ha a közepe nem lenne ennyire unalmas és összességében nem lenne ritmustalan a film, akkor most egy egész magas pontja lenne a filmnek. Így marad a jó történet, a nagy beszólások és Sam Rockwell örömjátéka. Már csak ezekért és érdemes megnézni!

Értékelés: 7(pszichopata)/10 [ha a forgalmazó adhat színvonaltalan címet , akkor én is értékelhetek így :) ]