Holdfény királyság

Moonrise Kingom
2012

Bajban vagyok, mert magamat hozom kellemetlen helyzetbe azzal, hogy állandóan ellövöm, a "kevesen tudnak, úgy mesélni mint XY" rendező "közhelyemet". Pedig ha valamikor, akkor most durva  létjogosultsága van eme kijelentésemnek.

Kedves olvasó
1965-ben egy New Englad partjainál fekvő piciny szigeten kezdődik történetem. A nevem Sam. Lassan de biztosan elhagyom az Ivanhoe Camp cserkésztábort. Nem, nem azért mintha Ward parancsnokkal baj volna, de a többiekkel nehezen jövök ki. Szerintem kinéznek, mert árva vagyok. Most már mindegy, megtaláltam a szerelmemet Suzyt és együtt fogunk elmenni és csomó kalandot fogunk átélni Úgy bizony. Majd sziklát mászunk,  táncolunk a tengerparton, együtt alszunk és várjuk a naplementét. Talán még meg is csókolhatom. Sharp kapitány és a felügyelők csoportja sem fog elkapni. Lefogadom, hogy Ward parancsok is nyomozni fog utánam, de én megtanultam ám a nyomok eltüntetését. Suzy pont nekem való lány. Kicsit koravén tizenkét éves kora ellenére, mint én, de úgy érzem már készen állunk a felnőtt életre. Sietnünk kell azonban a meneküléssel, mert hatalmas vihar közeleg az év ezen szakaszában, ami mindent és mindenkit elmoshat.

Anderson a mesélő
Wes Andersonról tudvalevő dolog, hogy az egyik legnagyobb géniusz jelenleg a szakmában, mint író, mint rendező. Filmjei egyediek, végletekig átgondoltak, megfontoltak. A Holdfény királyság, azonban magasról üti az olyan már eddig is kult filmeket, mint az Okostojások, az Utazás Darjeelingbe vagy a Fantasztikus róka urat. A felnőtt gyerekek már eddig is kedvére való falat volt, azonban sosem kezelte még ennyire precízen a karaktereket. Igazából nagyon nehéz elmondani. Ahogy eltelik a film első negyedórája, mindenki tudni fogja, hogy ilyen alkotást még nem látott. Igazából akár napokig lehet ízlelgetni. A vágások, a kameraállás, a történetvezetés, a dialógusok olyan mesterien megalkotottak, hogy nem lehet benne hibát találni. A kameratechnikája eddig is csúcs szuper volt, de ami itt van elképesztő. Sokszor olyan, mintha képeslapot néznénk, aztán jön egy oldalra svenk, egy átlós kompozíció, vagy egy egyedi beállítás és rögtön megint máshogy látunk mindent. A zöldes-sárgás szűrőnek hála és teljesen átjön a cserkészes, 60-as évekbeli hangulat. A helyszínek, a tárgyak, ruhák mind-mind egytől egyig pompásak. A színész gárda bár nem nyújt feledhetetlent, azonban a csupa nagy név (Edward Norton, Bruce Willis, Bill Murray, Tilda Swinton, Frances McDormand) olyan magas szinten színészkedik, ahogy egy AAA kategóriás színésztől elvárt. Az egész hangulatbombát megspékelte egyfajta csak rá jellemző fanyar humorral, amitől nem kacagjuk ki a májunkat, de nem is sírunk, azonban el-el gondolkozunk. A zenékre szerettem volna még kitérni. Ezek után hol lehetett volna hibázni, ha nem a zenékben? Wes Anderson azonban nem hibázik itt sem. A zseniális ost-ért a korunk legfelkapottabb zeneszerzője gondoskodik Alexandre "mindenkinek én szerzek zenét" Desplat. Pacsi érte.

Összegzés: A film, aminek a kedvéért Bruce Willis öcsisapkát, E.Norton pedig térdzoknit húzott. Egy igazi mese, felnőttes gyerekekről, gyerekes felnőttekről. A film egészét nézve is hibátlan, sehol nem ad támadási felületet. Wes Anderson elméje kifogyhatatlan, aminek mi csak örülhetünk. Ez a 21.szd mozija. Ezért érdemes még bekapcsolni a lejátszón a Power gombot! Tanítani való!

Értékelés: 9.5/10