Django elszabadul

Django Unchained
2012

Quentin Tarantino korunk egyik legegyedibb rendezője. Három év kihagyás után, visszatér egy olyan műfajba, ami körül már évek óta legyeskedik: A westernbe azaz ahogy ő hívja, a "southern"-be. Ezúttal tehát egy másik zsánert forgat ki.

Tarantino elszabadult
Tarantinonak ami az előnye az a hátránya is. Folyamatosan igen magas színvonalon filmez több mint 20 éve. Ez egyrészről szuper, másrészről nem eléggé érdekes. Hogy másként fogalmazzam meg a dolgot: Kissé kiszámítható a rendező úr. Megvannak a sajátos stílusjegyei, mint író / rendező. Nemsokára kitérek rá, de előbb nézzük meg ki is a film főhőse. Django egy rabszolga, akit Dr. King Schultz szabadít fel, abból a célból, hogy megtaláljon három számára nagyon fontos személyt, akit Django látott utoljára. Miután társak lesznek, Django elmondja, hogy a neje is rabszolga és kiderül, hogy az igen veszélyes rabszolgatartó, Calvin Candie birtokán van, Candylandben. A fejvadász és Django megegyeznek és kölcsönösen hasznos megállapodásra jutnak. Mi az amit igazából várhatunk egy Tarantino filmtől? Remek alakításokat (később kitérek rá), pengeéles párbeszédeket, egyedi kameratechnikát ("Tarantino Zoom"), térdig érő vér/hulla halmot, káromkodást, és a lehető legabszurdabb szituációkat, jókora filmes kikacsintásokkal. Pont emiatt írtam, hogy aki már látta Tarantino eddigi filmjeit, egyszerűen nem tartogat kellő izgalmat a film. Érezhető, hogy mikor lesz a szokásos egy helyszínen játszódó 30 perces körmondatok után az a pont, amikor valami durva változás következik be. Van amikor kétszer-háromszor ellővi ugyanazt a poént, ami valljuk be nem túl elegáns egy ilyen nagy rendezőtől. Ezért van az, amit mondtam tavaly Chris Nolannál is, hogy ilyen az amikor egy majdnem hibátlan filmográfia után, valaki készít egy gyengébbet. Még ez a gyengébb darab is azonban fényévekkel jobb, mint más legjobbja. Úgyhogy nézzük a maradék említésre méltó dolgot.

Egyik a másik
A Django pontosan arra épít, mint a B.Brigantik. A néző azon  együtt érző tulajdonságára, amivel egy szenvedő népcsoportot, közelebb tud hozni hozzánk és indokoltnak állítja be a bosszúvágyát, mint egyfajta nézői elégtétel.Szerencsére vagy hála QT zsenialitásának, olyan ügyesen van kiegyensúlyozva a "nigger" kontra "fehér" szál, hogy gyakorlatilag önön paródiájába csap át a dolog. Aki ezt maradéktalanul szállítja az Sámuel L. Jackson. Alapjába véve működik, viszont mégis más, mint a Brigantikban. Megszokhattuk azt is, hogy a rendező meghúzza sokszor a legváratlanabbat, amit egy másik filmben soha, ebből van itt is bőven. Ami viszont baj, hogy a film igazi tétje elfogy már rögtön az elején a többi pedig kevésbé van kiélesítve. A szereplők egyszerűen bámulatosak. Főleg Chris Waltz (Doktor),DiCaprio (Calvin) és Samuel Jackson (Stephen komornyik). Nagyon nehéz lenne választani ki a legjobb, de olyan bika erős alakítás mind a három, hogy szétszakad jóformán a vászon. Djangot alakító Jamie Foxx, szinte csak az árnyékukban dolgozik. A felesége, Kerry Washington szintén eléggé halványka. Érződik az a fajta profizmus és hónapok, évek izzadságos forgatókönyv írói munkája, hogy minden a helyén legyen. King Schultz bajoszpödrési technikájától elkezdve Calvin ujjainak tördeléséig, minden mértanilag pontos és átgondolt. Nyugodtan fel lehetne venni tananyagnak Tarantinot forgatókönyvírói szakon.  A zenék szokás elképesztőek, változatosak, és régi western dalok újrakvert, mashuppolt
változatai is jól sikerültek. Bár hangulatában szerintem kevésbé szokás westernbe rap dalt rakni, de Tarantino nem izzad, mikor fel kell rúgni a filmezés szabályait.

Összegzés: Milyen tehát a Django? Parádés színészi játékokkal, elképesztő dumákkal és hangulattal, kiszámítható történettel, remek zenei aláfestéssel tarkított, ultraerőszakos, tipikus Tarantino film. A Ponyvaregény trónja nem került veszélybe, viszont még így is, bőven remek film. Ne vonulj vissza Quentin!

Értékelés: 8/10